Mert Hanksnek, ugye, mindenféle katasztrófa összejött már: a lakatlan sziget (Számkivetett), a lakatlan űr (Apollo 13), a zavaros tenger (Phillips kapitány) és Meg Ryan náthája (A szerelem hálójában) is, most meg egy meghibásodott utasszállító repülőt kell New York fölött a Hudson folyóra letennie, pont ahogy az a valóságban is megtörtént: hála a hihetetlen manővernek, mindenki megmenekült. A vicc jó volt, ám mélyen igazságtalan is, hisz ahogy azt a teljes életmű is bizonyítja, semmi sem lehet megnyugtatóbb, mint Tom Hanksre bízni az életünket. Hanks a mi igazságos James Stewartunk, a hatalmasokkal megküzdő amerikai cserkész, akinek a puszta jelenléte is jó hatással van az idegekre. Ő Hollywood megoldása a magas vérnyomásra és mindennemű pánikbetegségre. Nyugi, Hanks majd megoldja, kihozza, visszaadja, meggyógyítja, megnyeri, leteszi és megtéríti, vagyis tökéletes választás egy olyan szerepre, melyben egy valódi hős (Sully, a pilóta) és a tépelődő Télapó idegnyugtató keverékét kell eljátszania őszen, bajusszal. Mivel a hőstett maga nem tartott tovább néhány percnél és a sikeres vízre szállást követő mentőakció is példás gyorsasággal lezajlott, Eastwood belevette a filmbe a Hudsonon történtek utáni hivatalos vegzatúrát is: morc öltönyösök izélgetik a médiaőrülettől megfáradt embert, hátha kiderül, a hőstettbe hiba csúszott valahol. Mégiscsak tönkrement egy Airbus, jobb lenne ezt leverni valaki máson is, nem csak a hajtóműbe repült vadludakon. Ja, hogy Eastwoodnak nem volt elég anyaga egy filmhez – cöcöghetünk napestig, és az sem kizárt, hogy nekünk lenne igazunk, mert az tényleg szimpla időhúzás, hogy egy-két utast is felvillant a film; van köztük sapkás és nem sapkás, gyerekes és gyerektelen, mint valami paródiában. De nézzük a dolog jó oldalát: a vadludaknak Eastwood egyáltalán nem akar arcot adni, pedig simán megtehette volna, de Clint az időhúzásban is férfi: bedob egy tolószékes nénit, megmutatja, hogyan aggódik Sully felesége, aztán a 96. percnél egyszerűen lekeveri a filmet.
Forgalmazza az InterCom
