Közel s távol ő a legvagányabb hetvenes. A Jules és Jim, az Egy szobalány naplója, a Klein úr, a Querelle, a Nikita sztárja most Francois Ozon Utolsó napjaim című filmjében látható nálunk.
Magyar Narancs: Hogyan gondol a halálra?
Jeanne Moreau: Nem életkor kérdése. Nincs garancia rá, hogy előbb dobom fel a talpam, mint maga. Annál szebb lesz a halálunk, minél jobban éltünk.
MN: Orson Welles volt a felfedezője, Bunuel a mentora, Malle és Lee Marvin a társa, Truffaut, Cocteau, Genet, Henry Miller a barátja, Friedkin a férje, Bergman a bizalmasa...
JM: Még ennél az asztalnál sem tudok úgy ülni, hogy ne jutnának az eszembe. Ha felkapom a menüt, lássuk csak Tizennyolc évre abbahagytam az alkoholt, de mostanában egy kis pezsgőt nem vetek meg. Francois-t is én szoktattam rá (Truffaut-t - K. L.). Rendszeresen együtt vacsoráztunk. Gyakran rendelt tatárbifszteket. Szerette a nyers húst. Korábban soha nem ivott egy korty alkoholt. Csak vizet. Mire én: "Ugyan már, Francois, ez így nem mehet tovább! Legalább igyál egy kis pezsgőt!" Egyik hétfőn azzal hívott fel, hogy nem tud eljönni, mert a teste tele van fekete kiütésekkel. Naná, hogy a sok nyers hús tett be neki! Gyere, majd eszel mást. Ott ülünk az asztal-nál, de csak nem akar enni. "Miért nem kóstolod meg a báránysültet?" "Az jót tenne most nekem?" "Persze!" Megette. "Miért nem iszol egy kicsit? Legalább próbáld már ki a pezsgőt!" "Az jó ilyenkor?" Én meg rávágtam: "A legjobb, elmulasztja a kiütéseket!" Több se kellett! A borozgatás Jean Renoirra emlékeztet, ő kedveltette meg velem. Orson Welles pedig mindig egy koktélra biztatott: "Akkor most igyunk >>blondie de la mare á la maret." Egy hatalmas szivar kíséretében. Minden fogás eszembe juttat valakit.
| ||
MN: Rövid epizódszerepe kulcsfontosságú Ozon elégikus "hangulatfilmjében". A rendező azt mondta, beszélgetéseikből formálta meg a karaktert.
JM: A jelenlétemre volt szüksége. Mindig szeretek előzetesen bekapcsolódni egy film készítésébe. A nagyoknál ehhez szoktam hozzá.
MN: Mennyire adta önmagát?
JM: Az összes figura, akit valaha eljátszottam, hordozott valamit magában belőlem. Mind az én szülötteim. 135 gyermekem van. Tudja, mikor kezdtem filmezni?
MN: Hát az 50-es évek közepén?
JM: 1948-ban! Idestova 58 éve.
MN: Alig kezdte el a pályát, Orson Welles máris azt mondta magáról, hogy a legjobb színésznő a világon.
JM: Baromi elfogult volt! Nem voltam már olyan fiatal, amikor kiszúrt a színpadon harmincegy évesen. Sosem kellett senkihez imádkozó leveleket írnom, hogy megkapjak egy szerepet. Ezekkel az emberekkel töltöttem az életem. A Comedie Francaise-ben kezdtem játszani, huszonkét évesen (a színház legfiatalabb tagjaként - K. L.). Kis szerepet alakítottam az Othellóban. Én voltam Bianca, az egyik prostituált. Orson az előadás után tartotta a születésnapi partiját. Értem küldött valakit a színfalak mögé azzal, hogy meghívjon az ünnepi vacsorára. Éppen akkoriban házasodtam, és a férjem, aki szintén színpadon volt minden este Louis Jouvet társulatában, rettentő féltékeny volt. Mit fog gondolni, ha nem megyek időben haza? Végül azt mondtam: "Bassza meg, akkor is elmegyek! Igenis találkozom Orson Wellesszel!" A vacsora alatt nem szóltam egy szót se. Néztem, ahogy Orson nevet, azzal a híresen telt hahotázásával, egy csapat híres ember társaságában. Egyszer csak hozzám fordult: "Előttem nincs titkod. Tudom, hogy aggódsz. Várj, beszélnem kell veled." Aztán suttogva hozzátette: "Egyszer még együtt fogunk dolgozni." Mire én naivan: "És mikor?" "Amikor csak akarod", vágta rá. Szerette volna, ha szerepelek az Othellójában, de nem engedtek el a színházból. Antonioni is a színpadon látott először.
| ||
MN: Bergmannal viszont nem dolgozott, de köztudott, hogy nagyon akart.
JM: Vele érdekes módon jöttem össze. Akkoriban nagyon szerettem valakit, akit még ma is imádok. Louis Malle-ról van szó. A Szeretőket mutattuk be Rómában. Kapcsolatunk már a végét járta, mert egy másik nőhöz vonzódott. Úgy határoztam, eleget szenvedtem, meg kell osztanom valakivel az érzéseimet. De kivel? Az anyámmal mégsem. A férfi, aki a leginkább megérti a nőket, Ingmar Bergman. Így hát mindennap írtam neki egy levelet, és szépen elküldtem őket a filmstúdiójába. Aztán Velencébe mentünk, majd vissza Párizsba. Ahol válaszlevek vártak rám svédül! Bergman akkoriban nem értett sokat angolul.
MN: És mit kezdett velük?
JM: Mi a legjobb módja, hogy megőrizzük a diszkréciót? Ha személyesen beszélek a svéd nagy-követtel. Felhívtam, és találkozót kértem. ' fordította le nekem a leveleit szóban. Rendszeresen jártam oda, hogy Ingmar minden mondatát megértsem. Volt egy közös projektünk L'Amour Monstre címmel, de a Bergman körül kirobbant adóbotrány meghiúsította. El kellett költöznie Svédországból. Fizikailag is belebetegedett a rágalomhadjáratba. Meg hát én nem tudtam svédül, ő franciául. Aztán egyszer együtt voltunk zsűriben Glasgow-ban. Akkor már agorafóbiája meg minden baja volt. Nem akart keveredni a többi emberrel, így elintéztem, hogy külön vetítéseken lássuk a filmeket. Aztán megjött Angelopulosz, a másik zsűritag, három nap késéssel, és teljesen lekezelte Bergmant! Két éve retrospektívet rendeztem a munkáiból az Angers-i Filmfesztiválon, amelynek elnöke vagyok. Bergman kifejezetten az én kérésemre, a távolból, a szigetéről megengedte, hogy moziban levetíthessük a Sarabande-ot, amit egyébként határozottan csak a tévéképernyőre szánt. Kapcsolatban maradtam Ingmarral a színésznőin keresztül. Bibi Andersson, Harriet Andersson, Gunnel Lindblom nagyon jó barátnőim. Annak idején féltékenyek lettek volna a leveleimre. Ma meg együtt mulatunk Angers-ban. Egyébként Truffaut is az én tanácsomra kezdett Bergman-filmeket nézni. Nem ismerte őket.
MN: Párizsban él?
JM: Ha nem vagyok úton, akkor igen.
MN: Játszik még színpadon?
JM: Játszik még színpadon? Tud még enni? Kedvesem, ezt úgy kérdezi, mintha nekem már nem kellene semmit se csinálnom. Ha nem élvezném, nem is dolgoznék. Visszavonulást emlegetni szerintem kibaszott undorító dolog. Mert mi egy művész? Az alkotása. Nem érdemes nyavalyogni. Alkotni kell. Nyolc év kihagyás után hamarosan újra színpadra állok New Yorkban.
MN: Gyerekként is öntörvényű volt?
JM: Elég szigorú neveltetésben részesültem. Sok energiát fektettem abba, hogy vendéglátós apámnak bebizonyítsam, színésznőnek lenni nem egyenlő a kurvasággal. Apai nagyanyám nagyon vallásos volt, állandóan a jó Istent emlegette, és mindent elítélt. Minden szavát utáltam! Egyik legutolsó emlékem róla az, hogy a varrógéppel dolgozott. Mondtam valamit, amin annyira megbotránkozott, hogy a keze bement a varrótű alá. Ömlött az ujjaiból a vér. Na, ekkor hallottam őt először káromkodni: "Picsába!" Majd' kiugrottam a bőrömből örömömben. A jó Isten végre megbüntette a kibírhatatlan szipirtyót!
| ||
MN: Ha visszanéz, semmit sem sajnál?
JM: Ha egy szerelmi affér nem megy jól, vagy az ember elválik, azt mondja, oké, ennek vége, és most újrakezdem az életem. Semmit sem kezdesz újra. Vagy ha elhiteted magaddal, hogy mindent újrakezdesz, akkor nagy bajban vagy. Csak folytatjuk az életet. Ez a lényeg. Menj tovább. Az egyetlen dolog, amin bánkódom, hogy visszautasítottam Varinia szerepét a Spartacusban, amit végül Jean Simmons játszott el. Jó lett volna dolgozni Stanley Kubrickkal. (Ugyancsak nem vállalta el: Mrs. Robinson - Diploma előtt, Ratched nővér - Száll a kakukk fészkére, A zongoratanárnő címszerepét - K. L.). Nem vagyok gondterhelt. Fiatalokkal veszem körül magam. Mert a rendezők nagy része rohadt konvencionális! Nekem teljesen természetes, hogy fiatal rendezőkkel dolgozom: amikor Malle-lal összeálltam, négy évvel volt fiatalabb nálam. Truffaut is kezdő volt. Ennek így kell mennie. Most kéthetes nyári kurzust indítok Angers-ben pályakezdő színészek számára a világ minden tájáról. Wenders megígérte, hogy eljön tanítani, Forman és Almodóvar is. Gilles Jacob (a cannes-i fesztivál elnöke - K. L.) féltékenyen figyel. Na és? Maga sem aggódik a kora miatt. Akkor én miért tenném?
