Itt van például az Annabelle, a ronda játékbaba. A legrémisztőbb akkor lenne, mikor legelőször meglátjuk – hiszen ki akarna egy ilyen borzadállyal egy szobában aludni –, azonban a plakáttól kezdve az előzetesig volt már időnk hozzászokni. Maradna tehát a feszültségkeltés, a misztikus történések és a fokozódó paranoia – az tehát, amit a Démonok között tavaly profi módon szállított. Az a mozi sem volt több tisztességesen elkészített iparosmunkánál, ám egy vérszegény szezonban az is elég lehetett a mennybemenetelhez. Ha netán az Annabelle maradna az idei legfélelmetesebb horror, minden bizonnyal ideje lenne lehúzni a rolót e műfaj ablakán.
Percre pontosan kiszámított padlódeszka-nyikorgás helyett gyereksírásból és gügyögésből kapunk bőven, de inkább csak tessék-lássék módon. Nincs felépített, fokozódó feszültség, és a démoni baba múltja-mibenléte is elkent lábjegyzet marad a háttérben. Persze a megszokott figurák a paptól a fiatal házaspáron át a kedves szomszédig mind felvonulnak, csak hogy még jobban emlékeztessenek minket azokra a hajdan látott jobb mozikra, amelyekből a film lopni próbál.
A kamera az első 15 percben ugyanúgy felejtődik a szobában, mint a fináléban, a hegedűk ugyanazon az oktávon rínak fel minden kulcsfontosságúnak tartott pillanatban, mi pedig ugyanúgy csak a szemöldökünket ráncoljuk – mert látjuk-halljuk, mikor is kellene megijednünk, csak épp nem tesszük.
Forgalmazza az InterCom
