Brooklynban sok az olyan kocsma – és ez nem valami amerikai népdal kezdete –, ahol az alvilág pénze cserél gazdát. Olajozott az összjáték: jön a behajtó a behajtott pénzzel, a borítékot a pultosnak passzolja, aki nem kérdez, hanem a pult alatti széfbe, a maffia perselyébe dobja a zsákmányt, amit zárás után egy alvilági feljebbvaló gyűjt be. Már az is nagyon életszagú, ahogy a pénz vándorútját ábrázolja a Bikanyak Amerikába utaztatott rendezője, az pedig még életszerűbb, ahogy a pulton túl zajlik az élet. Legeslegutolsó szerepében James Gandolfini nem is lehetne gandolfinisebb: abban a kocsmában alkalmazott, mely egyszer az övé volt, de a nagyobb halak elragadták tőle – most nekik dolgozik. Hatalmas drámai testtömeg az övé, amely mellett alig fér el az ugyancsak nem kispályás Tom Hardy – neki aztán nincs az arcára írva, hogy lassú észjárású, értelmileg akadályozott bikanyak-e, vagy a bamba külső érző szívet és véres kezet takar. Nő és kutya is kerül a történetbe, meg egy belga színész – egyenest a Bikanyakból. Ők a kötelező fordulatokért kellenek, és a végére tényleg összejön egy thrillernyi vér, de a nézőtéri általános jó hangulatért nem ők, hanem a két máshogy nagy testű színész mormogása, nehézkes járása és a brooklyni csaposok világfájdalma szavatol. Meg a szinte harapható, csípős helyi hideg, ami a szemnek amúgy sem kedves külvárosi helyszíneket az átlagosnál is visszataszítóbbá teszi. Ami thriller szorult a filmbe, az a mozikba kerülés záloga, s mint ilyen, nyilván kötelező elem, de ez nem a maffiózók, hanem a sértett önérzetű pultosok mozija.
Forgalmazza az InterCom
