„Az egyetemek remek vadászterületek” - Olivia Colman színésznő

Film

Emlékezeteset alakított a Broad­church nyomozójaként, de a kémügyeket is magabiztosan tartja kézben a The Night Manager című tévésorozatban, amely John Le Carré regényének feldolgozása. Kedvenc színésznőnket telefonon értük el Londonban.

Magyar Narancs: Honfitársa, Sebastian Faulks regényíró mesélte (interjúnk vele itt), hogy önöknél, Angliában a tit­kos­szolgálat szívesen toboroz embereket a patinás egyetemek végzős diákjai közül. Ön a lehető legpatinásabb helyen, Cambridge-ben tanult.

Olivia Colman: Jó, de azért ne gondolja, hogy ez valami hétköznapi jelenség minálunk. Engem ilyen céllal senki sem környékezett meg, sem Cambridge-ben, sem máshol. És már aligha fognak. Persze az én fülembe is eljutott, hogy nem holmi légből kapott fantazmagóriáról van szó, de ha nem jutott volna el, józan ésszel akkor is könnyen belátható, hogy az egyetemek remek vadászterületei a titkosszolgálatoknak. Gondolom, Oxford és Cambridge, már csak megszokásból is, a brit kémhagyományok okán az elsők között szerepelhet a listájukon. Ugyanakkor alig hiszem, hogy minden egyes évfolyamot megszondáznának, ám ha mégis, azt alighanem titokban teszik, ahogy arra a szakmaiság is kötelezi őket. Gondolom, valami oka csak van, hogy titkos ügynököknek hívják az embereiket. Nyilván most csalódást okozok, de engem messze elkerültek. Persze nem is tartoztam a legpengébb elmék közé. Egy évig bírtam csak ki. Cambridge nem volt nekem való. Tanárnak készültem, és ha eljutok odáig, az angol nyelv és irodalmat és a dráma szakot választom. De a brit titkosszolgálat nem az angoltanárokra utazik.

false

MN: Cambridge-i tanulmányai idején ugyanabban a helyi amatőr színházban lépett fel, mint annak idején a Monty Python későbbi tagjai.

OC: Igen, ez a Footlights volt. Vagy harminc színházi társaság létezik Cambridge-ben, szóval van miből választani. A Footlights a komikusi vénájúak gyűjtőhelye. A pythonosok a színház revüműsorában, a Cambridge Footlights Revue-ban tűntek ki. A revüben nem játszottam, de felléptem egy-két darabban a Footlightsban. Jó móka volt, de kipróbáltam magam a kevésbé humoros cambridge-i színpadokon is.

MN: Azért a Monty Pythont kedveli, ugye?

OC: Még jó. Imádom őket! Az expapagájos jelenet mindent visz. És a Gyalog-galopp is nagy kedvencem.

MN: A The Night Managerben ön képviseli a brit titkosszolgálat emberi arcát; mielőtt akcióba lendülne, egy fűtetlen londoni irodában didereg egyetlen beosztottjával. Őfelsége ennyire semmibe veszi őfelsége titkosszolgálatát?

OC: Ez egy hatalmas szervezet, mindenféle szintekkel, különféle csoportokkal. Alighanem sokat elárul az én szintemről, mármint amit a filmben képviselek, hogy a hidegtől alig lehet megmaradni. Angela Burr amúgy sem az a típus, aki könnyen betagozódna a rendszerbe. Kilóg a sorból, a központ andalító melege hozzá nem ér el. Feltételezem, a valóságban is akadnak hozzá hasonló titkosszolgálati alkalmazottak. Angela jóval közelebb áll a valósághoz, mint James Bond bármely pillanatában is.

false

MN: Bondban melyik iskolát követi?

OC: A Daniel Craig-rajongói klubot.

MN: Megindokolná?

OC: Elég csak ránézni, nem? Azt hiszem, ennél nyomósabb ok nem szükséges. Micsoda férfi! Tudom, sokan szeretik Sean Conneryt, de az én szívem Danielé. Örökre.

MN: Ami a valóságot illeti, annak a rideg, kisvárosi fajtájának a Broadchurch című krimisorozat sem volt híján. Az ebben alakított nyomozónő egyike a leghíresebb szerepeinek. A forgatás szüneteiben oldották valamivel a szüntelen drámát?

OC: Az ilyen helyzetekre találták fel a humornak azt a fajtáját, amit mi akasztófahumornak nevezünk. A lehető legtiszteletlenebb vicceket. Éltünk is vele rendesen. Összetartó csapat voltunk, közös vacsorákat csaptunk, ami csak belefért. A forgatás katartikus élmény volt, annyit sírtam, mint még soha. Megkövetelte a szerep. Nagy és közös sírások voltak a kamera előtt, este meg óriási röhögések az asztalnál. A sok szörnyűség kihozta belőlünk. De a The Night Manager forgatása során is jól elszórakoztattuk magunkat. Leginkább egymás utánzásával töltöttük a kamerán kívüli időt. Sokat voltuk összezárva, távol az otthonainktól. Ez tartotta bennünk a lelket.

MN: Ki volt a legtehetségesebb utánzó?

OC: Tom Hiddlestone (interjúnk vele itt) simán verte a mezőnyt. Bárkit remekül utánzott. A rendezőnk, Susanne Bier, szegény, vele mindenki megpróbálkozott. De Tom ebben és minden más kategóriában is kimagasló eredményt ért el.

MN: Hugh Laurie-t is kifigurázták?

OC: Hugh Laurie kemény dió. Sokat kell még finomítanom a Hugh Laurie-hangomon.

false

MN: Michael Caine-t próbálta már? Őt minden brit színész megpróbálja…

OC: Ön mondta; őt mindenki kipróbálja. Én is. De sosem közönség előtt, szigorúan csak baráti körben.


The Night Manager

Sem a Fekete Vipera, sem a Dr. House nem készíthette fel Hugh Laurie rajongóit arra, hogy az angol színész–író–rendező–zenész–nemzeti kincs képes úgy belépni egy szobába, ahogyan utoljára az Amon Göth SS-századosi egyenruhájába bújtatott Ralph Fiennes lépett. Akinek megszólalnia sem kellett, csak a maga hús-vér-zsír valójában, jellegzetes auráját magával cipelve megjelennie a térben, hogy azonnal megfagyjon körülötte a levegő. A dolgok állása a The Night Managerben pedig éppen ilyen belépőt kíván: Richard Onslow Roper ugyanis a világ legrosszabb embere, és mire színre lép a hatrészes sorozat első epizódjában, ezt már nem csupán bemondásra kell elhinnünk róla: az addigi perceket egy összevert női arc, az arab tavasz egyiptomi fejezetének aljas meghintáztatása, valamint a brit tit­kos­szolgálat szagot kapott alsó kutyáinak arcrángásai színesítették, és ezek a mozgások mind-mind ugyanattól a férfitól eredtek. Valakitől, aki a világ szemében csak egy a számos filantróp közül, akik elegáns öltönyökben és nagyvonalúan kitöltött csekkekkel a kézben haladnak egyik svédasztaltól a másikig, de akinek neve az értő fülek számára éppen úgy működik, mint egy másik (filmes) világban a Corleone hangsor: amint elhangzik, máris kicsit lassabban olvadnak a kövér másodpercek.

A BBC friss John Le Carré-adaptációjában ennek a figurának a megformálása és elhitetése volt a legnagyobb tét, és jól látszik, hogy Susanne Bier, a Dániából hívott rendezőnő is mindenekelőtt erre az aspektusra, vagy­is a színészi játék minőségére koncentrált. A sorozat így azt a brit televíziós hagyományt írja tovább, amelynek keretében a narratív, képi vagy egyéb újítási szándékok helyét egyfajta nemes konzervativizmus tölti be, amelynek lényege szerint félelmetesen jól képzett színművészek erős és világos szövegeket mondanak sűrű atmoszférájú jelenetekben. A The Night Manager így nem a váratlan izgalmak szériája, de nagyon jót tesz neki a hivalkodástól mentes stílus, amelynek eredményeképp még interjúalanyunk, az utóbbi években a zilált érzelmi életű, de szakmájukban nagyon is kompetens fiktív nyomozónők hadának abszolút vezérévé emelkedett Olivia Colman is csak mint­egy mellékesen úszik be a képbe, de amikor már ott van, akkor igencsak megnöveli a gravitációt.

A The Night Manager nem a profi kémek sztorija: a címbe emelt kairói szállodaportás véletlenek sorozata miatt kerül egy már régóta íródó, igen mocskos történet kellős közepébe, de sem ő, sem a néző nem háríthatja el magától a sorsszerűség érzetét. Bármi megtörténhet vele a későbbiekben, és ennyi már bőven elég ahhoz, hogy az utóbbi hónapok legerősebb nyitányát ünnepeljük a The Night Managerében.

- greff -

Az AMC műsorán

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.