Nekrológ

Az utolsó férj

Ben Gazzara (1930-2012)

  • - be -
  • 2012. február 28.

Film

Van, aki katonaruhában látja maga előtt Ben Gazzarát, másnak maffiózóöltönyben jelenik meg, de ha van igazság legalább az égben, akkor egy borzasztó zsabós ingben kell elénk lépnie a hatvanas éveket búcsúztató Londonban.

A szicíliai bevándorolt melós fia üstökösként indult a pályán. A nagy Erwin Piscatornál és az Actors Studióban tanult, s egy diáktársakkal színre vitt katonaiskolás darabbal mindjárt a Broadwayre lépett, és színészi díjat nyert. A drámát pár év múlva megfilmesítették (The Strange One), ez lett az első főszerepe a vásznon. 1959-ben ismét nagy dobása volt: James Stewart mellett játszhatta Manion hadnagyot Otto Preminger klasszikusában. Nemrég újranéztem az Egy gyilkosság anatómiáját, nem fogott rajta az idő. A film hatalmas kritikai és közönségsikert aratott, de Gazzara karrierje felszárnyalás helyett beleállt a földbe. Jobb híján a tévében és az erőre kapó olasz moziiparban vendégeskedve húzott le egy dekádot, míg el nem jött 1969, a fordulat éve. Megint egy emlékezetes katonaszerep A remageni hídban, de ami sorsdöntőnek bizonyult, az egy nyúlfarknyi felvillanás a Ha kedd van, akkor ez Belgium című felhőtlen marháskodásban (e vígjáték tökéletes ártalmatlanságát bizonyítja, hogy a magyar forgalmazásba is bekerült). A futottak még mezőnyben olvasható a neve a stáblistán, egy bizonyos John Cassavetesé mellett, ami nem maradt következmények nélkül. A görögről tudjuk, hogy kommersz mozikban ripacskodva szedte össze a pénzt a remekműveire, így a Keddnek is kijár minimum egy lábjegyzet az egyetemes filmtörténetben: nélküle nem készülhetett volna el a Férjek Ben Gazzarával, Peter Falkkal és a rendezővel a címszerepben.

' Harry, a legzűrösebb haver, aki szó szerint az asztal körül kergeti a nejét meg az anyósát, még egy emberélet kioltására alkalmas fegyver is előkerül, nem kérdés, hogy Harry búcsút mondhat a címbeli családi állapotnak, így a többnapos elhajlásba forduló halotti tort lezáró londoni csajozásból csak ketten, Archie és Gus térnek meg New Yorkba. Amikor 2009-ben megkérdezték Ben Gazzarát, melyik filmjét szereti a legjobban, a Férjeket, az Egy kínai bukméker meggyilkolását és a Saint Jacket választotta. Utóbbi egy Bogdanovich-rendezés (de nem ebben, hanem a rá következő Vérvonalban jött össze Audrey Hepburnnel, amit sokan azóta is irigyen emlegetnek). A Bukmékerben ő kapta a főszerepet Cassavetestől, a sztriptízbártulaj Cosmót, aki valóban az lehetne, akinek hiszi magát: az élet királya..., ha nem ugrana a torkának a hübrisz. Utolsó közös filmjükben, a Premierben összeszokott párosként végszavaznak Cassavetesszel az isteni Rowlandsnek.

Vagy volt köze hozzá az Országúti diszkó tömegsikerének, vagy nem, de a kilencvenes években kézről kézre adják Gazzarát mint népszerű karakterszínészt. A többség szóra sem érdemes munka, de van néhány, amelyet tagadhatatlanul a néhai Cassavetes jó embereként kapott meg (A boldogságtól ordítani, Dogville, hogy A nagy Lebowski élveteg pornóproduceréről mint két lábon járó moziidézetről már ne is beszéljünk).

Szokás mondani (elcsukló hangon), hogy mindig a legjobbak mennek el. Persze a rosszak is, csak ők később. Fejből is a két jobbat veszítettük el hamarabb (az egyiket tavaly), és a rossz férj maradt utolsónak.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.