Nekrológ

Az utolsó férj

Ben Gazzara (1930-2012)

  • - be -
  • 2012. február 28.

Film

Van, aki katonaruhában látja maga előtt Ben Gazzarát, másnak maffiózóöltönyben jelenik meg, de ha van igazság legalább az égben, akkor egy borzasztó zsabós ingben kell elénk lépnie a hatvanas éveket búcsúztató Londonban.

A szicíliai bevándorolt melós fia üstökösként indult a pályán. A nagy Erwin Piscatornál és az Actors Studióban tanult, s egy diáktársakkal színre vitt katonaiskolás darabbal mindjárt a Broadwayre lépett, és színészi díjat nyert. A drámát pár év múlva megfilmesítették (The Strange One), ez lett az első főszerepe a vásznon. 1959-ben ismét nagy dobása volt: James Stewart mellett játszhatta Manion hadnagyot Otto Preminger klasszikusában. Nemrég újranéztem az Egy gyilkosság anatómiáját, nem fogott rajta az idő. A film hatalmas kritikai és közönségsikert aratott, de Gazzara karrierje felszárnyalás helyett beleállt a földbe. Jobb híján a tévében és az erőre kapó olasz moziiparban vendégeskedve húzott le egy dekádot, míg el nem jött 1969, a fordulat éve. Megint egy emlékezetes katonaszerep A remageni hídban, de ami sorsdöntőnek bizonyult, az egy nyúlfarknyi felvillanás a Ha kedd van, akkor ez Belgium című felhőtlen marháskodásban (e vígjáték tökéletes ártalmatlanságát bizonyítja, hogy a magyar forgalmazásba is bekerült). A futottak még mezőnyben olvasható a neve a stáblistán, egy bizonyos John Cassavetesé mellett, ami nem maradt következmények nélkül. A görögről tudjuk, hogy kommersz mozikban ripacskodva szedte össze a pénzt a remekműveire, így a Keddnek is kijár minimum egy lábjegyzet az egyetemes filmtörténetben: nélküle nem készülhetett volna el a Férjek Ben Gazzarával, Peter Falkkal és a rendezővel a címszerepben.

' Harry, a legzűrösebb haver, aki szó szerint az asztal körül kergeti a nejét meg az anyósát, még egy emberélet kioltására alkalmas fegyver is előkerül, nem kérdés, hogy Harry búcsút mondhat a címbeli családi állapotnak, így a többnapos elhajlásba forduló halotti tort lezáró londoni csajozásból csak ketten, Archie és Gus térnek meg New Yorkba. Amikor 2009-ben megkérdezték Ben Gazzarát, melyik filmjét szereti a legjobban, a Férjeket, az Egy kínai bukméker meggyilkolását és a Saint Jacket választotta. Utóbbi egy Bogdanovich-rendezés (de nem ebben, hanem a rá következő Vérvonalban jött össze Audrey Hepburnnel, amit sokan azóta is irigyen emlegetnek). A Bukmékerben ő kapta a főszerepet Cassavetestől, a sztriptízbártulaj Cosmót, aki valóban az lehetne, akinek hiszi magát: az élet királya..., ha nem ugrana a torkának a hübrisz. Utolsó közös filmjükben, a Premierben összeszokott párosként végszavaznak Cassavetesszel az isteni Rowlandsnek.

Vagy volt köze hozzá az Országúti diszkó tömegsikerének, vagy nem, de a kilencvenes években kézről kézre adják Gazzarát mint népszerű karakterszínészt. A többség szóra sem érdemes munka, de van néhány, amelyet tagadhatatlanul a néhai Cassavetes jó embereként kapott meg (A boldogságtól ordítani, Dogville, hogy A nagy Lebowski élveteg pornóproduceréről mint két lábon járó moziidézetről már ne is beszéljünk).

Szokás mondani (elcsukló hangon), hogy mindig a legjobbak mennek el. Persze a rosszak is, csak ők később. Fejből is a két jobbat veszítettük el hamarabb (az egyiket tavaly), és a rossz férj maradt utolsónak.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.