Oscar-másnaposság

  • - köves -
  • 2012. február 27.

Film

Kerek évfordulóhoz ért az Oscar, 16 híján ez volt a 100. alkalom, hogy Hollywood (+ vendégmunkások, bedolgozók) leborult önnön nagysága előtt. Unalmas borulás volt.

Harvey Weinstein már a 2013-as Oscar-kampányra készül, a Hollywood Boulevard-t takarítják, a kevésbé tehetősek pedig már elindultak, hogy visszaszolgáltassák bérelt szmokingjukat. Akik viszont a sajátjukban érkeztek, és még híresek is, a Vanity Fair vagy Elton John hagyományos partiján veregetik egymás vállát, és szórakoznak kifulladásig. Hogy mennyire exkluzív egy ilyen parti, például a Vanity Fair világra szóló rendezvénye, annak Michael Caine egy egész fejezetet szentelt magyarul is olvasható önéletrajzában: „Három piszoár volt. A két szélső foglalt lévén a középsőhöz álltam… Rupert Murdoch és George Lucas társaságában találtam magamat.”

Elképesztő piszoárélmény, szent igaz − a győzteseknek valami hasonlóban lehet részük ezekben az órákban is. Vajh’ kiderül-e valaha is, kik álltak az öt Oscar-díjjal jutalmazott The Artist – A némafilmes rendezője, Michel Hazanavicius jobbján és balján a kérdéses pillanatban? Ennél izgalmasabb kérdés aligha vetődhet fel az Oscar-eredmények láttán, hacsak az nem, hogy mennyi lehet a műsorvezetőnek álcázott Billy Crystal gagmanjeinek díjazása – akármennyi is, szegény Billy poénszegény fellépését látva (illetve helyenként átaludva) azt kell vélelmeznünk, Oscar-poénírónak lenni egyike lehet a legjobb nyugdíjas állásoknak. Ha az ember már nem kell a Disney családi filmeket gyártó divíziójának, csak át kell sétálni az Amerikai Filmakadémia felvételi osztályára, és kicsit visszavenni a merészségből.

Alva veszítettem el

Talán még soha ennyire nem volt figyelemmel a Filmakadémia a magyarok tarthatatlan helyzetére, arra a sokszor sérelmezett körülményre, hogy ami Hollywoodban délután, az bizony Budapesten hajnal. Bár hivatalosan a mozi magasztos élménye volt az est főtémája (a felkért sztárok hosszan sorolták is, hogyan vesztették el – mármint kinek mi volt az első moziélménye), valójában az alvás fontosságáról szólt az idei Oscar. Olyannyira álmosító volt a gála, hogy cseppet sem lennénk meglepve, ha a Nader és Simin – Egy elválás története című iráni film (elismerő kritikánk itt) papírforma győzelmét Nader és Simin – Egy elalvás története címmel dekódolták volna a fáradt magyar agyak – egy ilyen eset már tudomásunkra is jutott.

Meryl Streep, Jean Dujardin


Meryl Streep, Jean Dujardin

Fotó: REUTERS

Az, hogy a Narancs véleményével dacolva (elmarasztaló kritikánk itt) a The Artist tarolt az előkelő (legjobb film, rendezés, férfi főszereplő, zene, kosztüm) kategóriákban, legfeljebb azokat érhette váratlanul, akik jó ideje minden kapcsolatot megszakítottak a külvilággal. Ami pedig a további izgalmakat illeti… Valamit kellett adni Scorsese-nek – adtak. Alexander Payne-nek – adtak. A segítségnek – adtak. Woody Allennek – adtak. Christopher Plummernek – adtak. Payne az Utódokért (közel 2000 karakterben küldtük el a melegebb égtájú Hawaiira – itt) egy legjobb adaptált forgatókönyves, Woody az Éjfélkor Párizsbanért (visszhangban mondtunk oda neki – itt) egy legjobb eredeti forgatókönyves Oscart könyvelhetett el, A segítség statisztikáit pedig Octavia Spencer mint legjobb női mellékszereplő segítette ki. Plummer burkolt életműdíjat kapott, az ürügyet a Kezdőkben nyújtott alakítása adta – dicsértük mi is egy DVD-kritikában.

Szegény Scorsese, nemcsak a műsorvezető testközelből előadott szerenádját kellett elszenvednie, de legkésőbb akkor, amikor a legjobb hangvágás díjában részesült (A leleményes Hugóért – csütörtöktől a mozikban), neki is leeshetett, hogy idén az Akadémia csak udvariaskodik vele mint régi, megbecsült tagdíjbefizetővel (bár, meglehet, ingyenes a tagság). A hangvágás fontos, az operatőri munka (azt is elvitte a Hugo) meg még fontosabb, de ezeket a kategóriákat – meglehetősen lekicsinylő módon − technikai kategóriákként szokás emlegetni. Hiába nagy dolog egy hangvágás- vagy egy hangkeverés-Oscar, soron kívüli whiskey nem jár érte a Vanity Fair büfépultjánál (a Hugo 5 technikaiban – köztük az operatőriben − nyert).

Amiért viszont jár, az a legjobb női főszereplő Oscarja. Beszédtéma lesz, még legalább 24 óráig, Meryl Streep győzelme − sokat elmond a hitchcocki feszültségről, hogy az idei gála egyetlen kvázimeglepetését Streep győzelme jelentette (megsemmisítő kritikánk A Vasladyről itt), hiszen sokan (de ezek szerint nem elegen) A segítségben szereplő Viola Davist vizionálták befutónak.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.