Oscar-másnaposság

  • - köves -
  • 2012. február 27.

Film

Kerek évfordulóhoz ért az Oscar, 16 híján ez volt a 100. alkalom, hogy Hollywood (+ vendégmunkások, bedolgozók) leborult önnön nagysága előtt. Unalmas borulás volt.

Harvey Weinstein már a 2013-as Oscar-kampányra készül, a Hollywood Boulevard-t takarítják, a kevésbé tehetősek pedig már elindultak, hogy visszaszolgáltassák bérelt szmokingjukat. Akik viszont a sajátjukban érkeztek, és még híresek is, a Vanity Fair vagy Elton John hagyományos partiján veregetik egymás vállát, és szórakoznak kifulladásig. Hogy mennyire exkluzív egy ilyen parti, például a Vanity Fair világra szóló rendezvénye, annak Michael Caine egy egész fejezetet szentelt magyarul is olvasható önéletrajzában: „Három piszoár volt. A két szélső foglalt lévén a középsőhöz álltam… Rupert Murdoch és George Lucas társaságában találtam magamat.”

Elképesztő piszoárélmény, szent igaz − a győzteseknek valami hasonlóban lehet részük ezekben az órákban is. Vajh’ kiderül-e valaha is, kik álltak az öt Oscar-díjjal jutalmazott The Artist – A némafilmes rendezője, Michel Hazanavicius jobbján és balján a kérdéses pillanatban? Ennél izgalmasabb kérdés aligha vetődhet fel az Oscar-eredmények láttán, hacsak az nem, hogy mennyi lehet a műsorvezetőnek álcázott Billy Crystal gagmanjeinek díjazása – akármennyi is, szegény Billy poénszegény fellépését látva (illetve helyenként átaludva) azt kell vélelmeznünk, Oscar-poénírónak lenni egyike lehet a legjobb nyugdíjas állásoknak. Ha az ember már nem kell a Disney családi filmeket gyártó divíziójának, csak át kell sétálni az Amerikai Filmakadémia felvételi osztályára, és kicsit visszavenni a merészségből.

Alva veszítettem el

Talán még soha ennyire nem volt figyelemmel a Filmakadémia a magyarok tarthatatlan helyzetére, arra a sokszor sérelmezett körülményre, hogy ami Hollywoodban délután, az bizony Budapesten hajnal. Bár hivatalosan a mozi magasztos élménye volt az est főtémája (a felkért sztárok hosszan sorolták is, hogyan vesztették el – mármint kinek mi volt az első moziélménye), valójában az alvás fontosságáról szólt az idei Oscar. Olyannyira álmosító volt a gála, hogy cseppet sem lennénk meglepve, ha a Nader és Simin – Egy elválás története című iráni film (elismerő kritikánk itt) papírforma győzelmét Nader és Simin – Egy elalvás története címmel dekódolták volna a fáradt magyar agyak – egy ilyen eset már tudomásunkra is jutott.

Meryl Streep, Jean Dujardin


Meryl Streep, Jean Dujardin

Fotó: REUTERS

Az, hogy a Narancs véleményével dacolva (elmarasztaló kritikánk itt) a The Artist tarolt az előkelő (legjobb film, rendezés, férfi főszereplő, zene, kosztüm) kategóriákban, legfeljebb azokat érhette váratlanul, akik jó ideje minden kapcsolatot megszakítottak a külvilággal. Ami pedig a további izgalmakat illeti… Valamit kellett adni Scorsese-nek – adtak. Alexander Payne-nek – adtak. A segítségnek – adtak. Woody Allennek – adtak. Christopher Plummernek – adtak. Payne az Utódokért (közel 2000 karakterben küldtük el a melegebb égtájú Hawaiira – itt) egy legjobb adaptált forgatókönyves, Woody az Éjfélkor Párizsbanért (visszhangban mondtunk oda neki – itt) egy legjobb eredeti forgatókönyves Oscart könyvelhetett el, A segítség statisztikáit pedig Octavia Spencer mint legjobb női mellékszereplő segítette ki. Plummer burkolt életműdíjat kapott, az ürügyet a Kezdőkben nyújtott alakítása adta – dicsértük mi is egy DVD-kritikában.

Szegény Scorsese, nemcsak a műsorvezető testközelből előadott szerenádját kellett elszenvednie, de legkésőbb akkor, amikor a legjobb hangvágás díjában részesült (A leleményes Hugóért – csütörtöktől a mozikban), neki is leeshetett, hogy idén az Akadémia csak udvariaskodik vele mint régi, megbecsült tagdíjbefizetővel (bár, meglehet, ingyenes a tagság). A hangvágás fontos, az operatőri munka (azt is elvitte a Hugo) meg még fontosabb, de ezeket a kategóriákat – meglehetősen lekicsinylő módon − technikai kategóriákként szokás emlegetni. Hiába nagy dolog egy hangvágás- vagy egy hangkeverés-Oscar, soron kívüli whiskey nem jár érte a Vanity Fair büfépultjánál (a Hugo 5 technikaiban – köztük az operatőriben − nyert).

Amiért viszont jár, az a legjobb női főszereplő Oscarja. Beszédtéma lesz, még legalább 24 óráig, Meryl Streep győzelme − sokat elmond a hitchcocki feszültségről, hogy az idei gála egyetlen kvázimeglepetését Streep győzelme jelentette (megsemmisítő kritikánk A Vasladyről itt), hiszen sokan (de ezek szerint nem elegen) A segítségben szereplő Viola Davist vizionálták befutónak.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.