Oscar-másnaposság

  • - köves -
  • 2012. február 27.

Film

Kerek évfordulóhoz ért az Oscar, 16 híján ez volt a 100. alkalom, hogy Hollywood (+ vendégmunkások, bedolgozók) leborult önnön nagysága előtt. Unalmas borulás volt.

Harvey Weinstein már a 2013-as Oscar-kampányra készül, a Hollywood Boulevard-t takarítják, a kevésbé tehetősek pedig már elindultak, hogy visszaszolgáltassák bérelt szmokingjukat. Akik viszont a sajátjukban érkeztek, és még híresek is, a Vanity Fair vagy Elton John hagyományos partiján veregetik egymás vállát, és szórakoznak kifulladásig. Hogy mennyire exkluzív egy ilyen parti, például a Vanity Fair világra szóló rendezvénye, annak Michael Caine egy egész fejezetet szentelt magyarul is olvasható önéletrajzában: „Három piszoár volt. A két szélső foglalt lévén a középsőhöz álltam… Rupert Murdoch és George Lucas társaságában találtam magamat.”

Elképesztő piszoárélmény, szent igaz − a győzteseknek valami hasonlóban lehet részük ezekben az órákban is. Vajh’ kiderül-e valaha is, kik álltak az öt Oscar-díjjal jutalmazott The Artist – A némafilmes rendezője, Michel Hazanavicius jobbján és balján a kérdéses pillanatban? Ennél izgalmasabb kérdés aligha vetődhet fel az Oscar-eredmények láttán, hacsak az nem, hogy mennyi lehet a műsorvezetőnek álcázott Billy Crystal gagmanjeinek díjazása – akármennyi is, szegény Billy poénszegény fellépését látva (illetve helyenként átaludva) azt kell vélelmeznünk, Oscar-poénírónak lenni egyike lehet a legjobb nyugdíjas állásoknak. Ha az ember már nem kell a Disney családi filmeket gyártó divíziójának, csak át kell sétálni az Amerikai Filmakadémia felvételi osztályára, és kicsit visszavenni a merészségből.

Alva veszítettem el

Talán még soha ennyire nem volt figyelemmel a Filmakadémia a magyarok tarthatatlan helyzetére, arra a sokszor sérelmezett körülményre, hogy ami Hollywoodban délután, az bizony Budapesten hajnal. Bár hivatalosan a mozi magasztos élménye volt az est főtémája (a felkért sztárok hosszan sorolták is, hogyan vesztették el – mármint kinek mi volt az első moziélménye), valójában az alvás fontosságáról szólt az idei Oscar. Olyannyira álmosító volt a gála, hogy cseppet sem lennénk meglepve, ha a Nader és Simin – Egy elválás története című iráni film (elismerő kritikánk itt) papírforma győzelmét Nader és Simin – Egy elalvás története címmel dekódolták volna a fáradt magyar agyak – egy ilyen eset már tudomásunkra is jutott.

Meryl Streep, Jean Dujardin


Meryl Streep, Jean Dujardin

Fotó: REUTERS

Az, hogy a Narancs véleményével dacolva (elmarasztaló kritikánk itt) a The Artist tarolt az előkelő (legjobb film, rendezés, férfi főszereplő, zene, kosztüm) kategóriákban, legfeljebb azokat érhette váratlanul, akik jó ideje minden kapcsolatot megszakítottak a külvilággal. Ami pedig a további izgalmakat illeti… Valamit kellett adni Scorsese-nek – adtak. Alexander Payne-nek – adtak. A segítségnek – adtak. Woody Allennek – adtak. Christopher Plummernek – adtak. Payne az Utódokért (közel 2000 karakterben küldtük el a melegebb égtájú Hawaiira – itt) egy legjobb adaptált forgatókönyves, Woody az Éjfélkor Párizsbanért (visszhangban mondtunk oda neki – itt) egy legjobb eredeti forgatókönyves Oscart könyvelhetett el, A segítség statisztikáit pedig Octavia Spencer mint legjobb női mellékszereplő segítette ki. Plummer burkolt életműdíjat kapott, az ürügyet a Kezdőkben nyújtott alakítása adta – dicsértük mi is egy DVD-kritikában.

Szegény Scorsese, nemcsak a műsorvezető testközelből előadott szerenádját kellett elszenvednie, de legkésőbb akkor, amikor a legjobb hangvágás díjában részesült (A leleményes Hugóért – csütörtöktől a mozikban), neki is leeshetett, hogy idén az Akadémia csak udvariaskodik vele mint régi, megbecsült tagdíjbefizetővel (bár, meglehet, ingyenes a tagság). A hangvágás fontos, az operatőri munka (azt is elvitte a Hugo) meg még fontosabb, de ezeket a kategóriákat – meglehetősen lekicsinylő módon − technikai kategóriákként szokás emlegetni. Hiába nagy dolog egy hangvágás- vagy egy hangkeverés-Oscar, soron kívüli whiskey nem jár érte a Vanity Fair büfépultjánál (a Hugo 5 technikaiban – köztük az operatőriben − nyert).

Amiért viszont jár, az a legjobb női főszereplő Oscarja. Beszédtéma lesz, még legalább 24 óráig, Meryl Streep győzelme − sokat elmond a hitchcocki feszültségről, hogy az idei gála egyetlen kvázimeglepetését Streep győzelme jelentette (megsemmisítő kritikánk A Vasladyről itt), hiszen sokan (de ezek szerint nem elegen) A segítségben szereplő Viola Davist vizionálták befutónak.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.