Magyar Narancs: A jövő, amit P.D. James 2027-ben játszódó regénye nyomán vizionál, nem túl közeli ahhoz, hogy ne a jelenkor valóságának tekintsük?
Alfonso Cuarón: Nem akartam hagyományos sci-fit, amelyik hipotéziseket gyárt a jövőről. Sokkal inkább egy "fizikai" filmet, egy dokumentumfikciót a cinéma vérité stílusában. A jövő csak konvenció.
MN: A "végítélet", ami felé az emberiség halad, az ön olvasatában egy totalitárius társadalom látlelete, háborúk, terrortámadások, menekülttáborok, fertőzések, globális klímaváltozás és egyéb szörnyűségek képeivel. Mi volt a célja: felrázni, elborzasztani?
AC: Nézzünk csak szembe azzal, hogy milyen világot teremtünk. Ma már senki nem mondhatja, hogy nincs érintve az emberiség sorsában. Kivételes tehetsége van az embernek a pusztításra, ám éppúgy képes adott vészhelyzetben kivételes szolidaritást tanúsítani. Nagyon cinikusnak vagy szellemileg fogyatékosnak kell lenni ahhoz, hogy ne vegyük észre: ha így folytatjuk, a biztos megsemmisülés felé menetelünk. Hiszek abban, hogy igenis fel kell ráznunk egymást a kollektív közönyből. Mint ahogy bíznunk kell abban is, hogy a hozzáállásunkkal kis lépésekkel ugyan, de megváltoztathatjuk az események menetét.
MN: A közelmúlt háborús híradófelvételeit, haditudósításait helyezte hollywoodi díszletek közé.
AC: Visszadobtam az első díszletrajzokat egy virtuális, stilizált világról. Elővettem a fotókat Boszniáról, Irakról, Szomáliáról, Palesztináról. Az ott harcoló katonákról, tankokról, menekülttáborokról. Ezekből a dokumentumfelvételekből rekonstruáltuk a csatajeleneteket, a porig égett házakat, a romokat és a hullahegyeket.
MN: Régi dilemma, hogy milyen közvetlen vagy közvetett összefüggés van a vásznon megjelenített erőszak és a valóság között.
AC: Én csak arról beszélhetek, hogy mi ezzel a filmmel messzemenően nem kívántuk dicsőíteni sem a háborúkat, sem az erőszakot. Rossz irányba mozdulunk, ha kizárólagosan a képiségről beszélünk, és lehasítjuk a történet szövetéből a szereplőket.
MN: Akkor beszéljünk a Clive Owen alakította egykori aktivistáról, aki megfelelő fizetség ellenében kockázatos megbízatást kap egy menekültjogi szervezet részéről egy nyolc hónapos terhes, színes bőrű asszony kimenekítésére.
AC: Nem titok, hogy nagyon elfogult vagyok Clive-val. Annyira bízom benne, hogy ha egy napon bekövetkeznék a világvége, az ő döntésére bíznám magam a Föld megmentését illetően. A filmben amolyan korunkbeli Mózessé válik küldetése során. Az elején egy kiábrándult, talajvesztett férfit ismerünk meg, akitől távol áll az erőszak. Nincs fegyvere, nem agresszív. Önvédelemből kényszerül ölni. A legmélyebb realizmussal kívántuk megjeleníteni az apátiába menekült Théo ráébredését küldetése fontosságára.
MN: Mi menthetné meg az emberiséget az apokalipszis rémálmától?
AC: Szinte a mozgókép feltalálása óta foglalkozik a mozi az apokalipszis témájával. Az emberiséget legtöbbet foglalkoztató téma ez. Lényegében arról van szó, hogy a halálfélelmünket kivetítjük egy globális dimenzióba. Nincs konkrét tapasztalásunk sem a világ keletkezéséről, sem a végéről. A mai kor legfőbb csapdájának azt érzem, hogy a különféle ideológiák nevében folytatott harcok elhomályosítják a normális kommunikációt az emberek között, az ideológia hitbeli kérdéssé vált. Nem látok politikai vagy ideológiai megoldást a Föld borzalmaira. Másfelől tele vagyok reménnyel és bizalommal az ember szellemi fejlődését illetően.
MN: Az ember gyermeke szimbolikus képpel zárul: mintha csak Noé bárkáján menekülne az ígéret földjére a szent család.
AC: Nem akartam vallásos filmet készíteni. A mai kor emberének létkérdései szociálpolitikai szinteken dőlnek el.
Az ember gyermekeA Harry Potter és az azkabani fogoly vászonra álmodója komor, elgondolkodtató és ami a legfontosabb, hihető rémálomként festi meg a nem is olyan távoli jövőt. Példabeszédének helyszíne az Egyesült Királyság, ahol elképesztő méreteket ölt és kezelhetetlenné válik a bevándorlás. Afrikaiakat, arabokat és szebb napokat látott EU-tagokat hajtanak városnyi méretű menekülttáborokba. A nők meddővé váltak, a glóbusz legifjabb gyermeke megkéselése pillanatáig igazi médiasztár. Az arctalan, ám annál erőszakosabb hatalom által kordában tartott szigetországban csak egyetlen alkoholista (Clive Owen) van talpon. A szcenárió és a sors gondosan kidekázott iróniája, hogy éppen egy prosti lesz terhes; az emberiség megváltója pedig az angolt erősen törő afroamerikai tinédzser. Clive Owent (és az állapotos kislányt) folyamatosan üldözik - őkelme enyhe neurózisban tántorogja keresztül a negatív utópia teljes játékidejét. Egy epizódig még a szimpatikus Marika, a románul beszélő jólelkű cigányasszony is segíti, akit persze rögtön learaboznak. Ez a film: figyelmeztetés hullazsákban. Balázs Áron Forgalmazza a UIP-Dunafilm |
