Elliott Gould: Magyar vagy? A pszichoanalitikusom is az volt.
Magyar Narancs: És sokra ment vele?
EG: Elég idős pasas volt, George Geronek hívták. Freudista volt, de valahogy mégis öszszebarátkoztunk. Egyszer azt kérdezte: "Mindenhatónak képzeled magad?"
MN: Lassan negyven éve, hogy elváltak Barbra Streisanddal. Tényleg olyan kemény, motivált nő, mint amilyennek azóta is láttatja magát?
EG: Megelőzte a korát. Tehetséges lány, a maga módján briliáns, de megrögzötten hűséges a róla kialakított imázshoz. Az pedig hazugság. Sok színész nem ismeri önmagát. De akkor hogyan bízhatsz meg benne? Célozgattam neki, hogy bensőnk kiművelésével is előrébb lehet kerülni a sztárok közötti versenyben. "Nem is tudod, mit csinálsz. Van igazi identitásod, ami jelent is neked valamit? Vagy csak az imázsod rabszolgája vagy?" - mondtam neki. Azzal példálóztam, hogy én avval nyomtam le a férfimezőnyt, hogy Bergmannál gyűjtöttem tapasztalatokat. Nos, nem kellett volna. "Úgy érted, hogy jobb vagy nálam? De hát én már Oscar-díjas vagyok! Engem nagyra tartanak!" Mindegy. Nehéz, komplikált frigy volt. Sokat veszekedtünk, de ma már nagyon jó barátok vagyunk. ' tett apává, ezért életem végéig bizonyos fajta imádattal gondolok rá.
MN: Brooklynban nőtt fel. Mire emlékszik?
EG: Hát, a születésemre speciel nem, bár Larry King talkshow-jában egy nő azt mondta, ott volt, amikor világra jöttem. 6801 Bay Parkway, a 22nd Avenue sarkán állt egy nagy lakóház. Abban laktam a szüleimmel, két és fél szobás lakásban. Tizenegy éves koromig egy hálószobában aludtunk. A közelben volt egy mozi, a Marlborough Theatre. Emlékszem, 1956-ban láttam képsorokat a tankokról, amint benyomulnak Budapestre.
MN: Alakja összeforrt a hetvenes évek új Hollywoodjának korszakalkotó műveivel. Él önben nosztalgia a régi szép idők iránt?
EG: Komolyan nem értem, miért ez a fene nagy magasztalása a hetvenes éveknek!
MN: Azért azt elismeri, hogy a M.A.S.H.-ben irtó jók voltak Donald Sutherlanddel.
EG: Bob Altman eredetileg azt a szerepet szánta nekem, amit végül Tom Skerritt játszott. De én nem tudtam elképzelni magam az amerikai délről érkező fickóként, hiteles akcentussal. Meggyőztem hát.
MN: Három filmet forgattak együtt, milyen ember volt Altman?
EG: Repülőpilóta volt a világháborúban, végigbombázta Németországot. Vele nem lehetett szívózni. "Rám a nácik eresztettek golyózáporokat. Csak nem hagyom, hogy néhány stúdióvezető szórakozzon velem?!"
MN: Úgy hírlik, szeretné elkészíteni A hosszú búcsú folytatását.
EG: Altman azzal adta nekem a szerepet: "Ez a fickó te vagy!" A "folytatásban" ismét Philip Marlowe áll a történet középpontjában, csak 35 évvel később. Újfent én játszanám. A film Chandler A függöny című történetén alapulna, amit Marlowe figurájának kitalálása előtt írt. Van benne egy kilencéves kölyök, aki annak a nőnek a fia, akit Lauren Bacall játszott A nagy álom (1946) című Howard Hawks-moziban. És a fiú a gyilkos! Megfogott a két idősík kapcsolata: adva van ő, aztán az idősebb önmaga, meg én, szintén korosabban. Szerintem az idő csak illúzió. Azt hiszem, az lenne a címe: Mindig most van. Tudott róla, hogy Altman eredetileg egy olyan beállítással akarta indítani a McCabe és Mrs. Millert, amiben a jelenből indul a képsor? Aztán 360 fokban körbemegy a kamera, és mire visszafordul, már száz évvel korábban vagyunk.
MN: Színészként százhatvan filmben játszott. Fáradhatatlan?
EG: Azért dolgoztam rengeteget világéletemben, mert a mi családunkban nagy volt a félelem, hogy egy nap munkaképtelenné válhat az ember. Nem válogattam, mindenféle filmet elvállaltam.
MN: Azért csak volt olyan, amit nem.
EG: Amikor Altman a McCabe és Mrs. Millerbe hívott, még húzónévnek számítottam, és a stúdiók könnyen megfinanszírozták a filmeket, amikben szerepeltem, de az ügynököm a Szeretem a feleségem (1970) című, klisékből eszkábált vígjátékot erőltette rám. "Életed nagy hibáját követed el" - mondta Altman. "Azt senki sem veheti el tőlem, hogy én voltam az első választásod a főszerepre" - feleltem. Warren Beatty ugyan remek benne, de én sokkal ügyetlenebbre formáltam volna a figurát. Egy színész pályafutásában mindig sok a "volna". Sam Peckinpah egy párizsi szállodában hívott fel, hogy csináljuk együtt a Szalmakutyákat (1971). Marty Ritt engem akart a Norma Rae-be (1979) és Barbra Streisand mellé a Call Girl ötszázért (1987) főszerepére. Barbra azt mondta, hogy "Nem kell félned, nálam jobban senki nem ismer téged. Dustin Hoffmanért nem hajlandók annyit fizetni a producerek, amennyit kér. Neked kell eljátszanod a szerepet!" De már le voltam szerződve egy tévésorozatra. Végül Richard Dreyfusst szerezték meg, hm, elég kétdimenziósan hozta a figurát. Egyszer a sorrentói filmfesztiválon otthagytam a saját filmem meg a mellettem ülő George Stevens rendezőt (Az óriás, A világ legszebb története), hogy éjszakai sétára induljak. Pedig összehaverkodhattunk volna. Nem hinném, hogy túl intelligensen menedzseltem magam. Woody Allen is velem akarta eljátszatni az Agyament Harry (1996) címszerepét.
MN: Miért nem jött össze?
EG: Mert gyorsan pénzt kellett keresnem, és akkor már elköteleztem magam egy színházi előadás országos turnéjára. Woodyval sok a párhuzam az életünkben: Brooklynban születtünk, mindketten ott is nőttünk fel. Woody Louise Lassert vette feleségül (1966-ban), aki Barbra másodszereposztása volt az I Can Get It For Your Wholesale (1962) című musicalben. Producere voltam Woody egyik korai mozijának (Minden, amit tudni akarsz a szexről, de sosem merted megkérdezni, 1972), tulajdonképpen nem is érdekelt a film, akkor még maga Woody sem, csak azért vettem meg a projektet, mert sikeres voltam, és megengedhettem magamnak. Rob Reiner akarta megcsinálni, de én Woodyra bíztam. Máig nem ismerem őt személyesen.
MN: Miért vállalta el a zsidó mentor szerepét a neonáci huligánról szóló Amerikai história X-ben (1997)?
EG: Meghallgatásra kellett mennem azért a szerepért. Pedig egy fityingjük se volt a gázsira. Paul Mazursky is nagyon el akarta játszani. De izgatott a szerep, szembenézni a fasiszta csávó vitriolos, rosszindulatú gunyorosságával. De amikor megnéztem a kész filmet, nem voltam oda érte, csak Ed Norton alakításáért.
MN: Az ön korosztályára nagy hatással volt a Method Acting és az Actors Studio.
EG: Hitchcock mondta nekem: a rendezés olyan, mint a zene. Nem szabad hagyni, hogy az egyik hangszer - vagyis az egyik szereplő - túlnőjön a dallamon. A szereplők motivációjának megvitatásához pedig annyit tudott hozzátenni, valahányszor egy színész megkérdezte, hogyan jutott el a figurája erre a pontra: "Úgy, hogy felszállt a buszra!" Mindig ráhagyta a színészeire, hogy úgy ideologizálják meg az alakításaikat, ahogy akarják, csak őt hagyják vele békén.
MN: Mennyire kell egy ifjú színésznek nyomulnia, hogy felkeltse egy ilyen rendező figyelmét?
EG: Hitchcockot módszeresen környékeztem meg. Egyszer a Photoplay magazin díjátadó gáláján ültem a közelében, faggattam, mikor készít új filmet. Kiderült, hogy tetszett neki A hosszú búcsú. Azért barátkoztunk össze, mert elmeséltem neki, hogy Ingmar Bergmannak ő az egyik kedvenc rendezője: "William Wyler az adminisztrátor, Hitchcock pedig maga a színtiszta képzelőerő." Minden emberhez meg lehet találni a kulcsot.
MN: Ingmar Bergman önt választotta az Érintés (1971) főszerepére. Állítólag nem volt zökkenőmentes az együttműködésük.
EG: Ezt meg honnan szedi? Épp ellenkezőleg! A nyugati félteke legkommerszebb sztárjainak egyike voltam, és elég valószínűtlennek tűnt, hogy én meg ő együtt dolgozzunk. Mégis összejött. És egyszer elég is volt - bár szó volt róla, hogy talán színpadon is folytatjuk. Csehovval. Az Egyenesbe jönni (1970) rendezője úgy adta oda a főszerepet: "Képes vagy alaposan dühbe gurulni?" Ebben a filmben látta meg Bergman a mérges, lázadó oldalamat, és döntött úgy, hogy én kellek neki. A forgatókönyve úgy volt megírva, mint egy regény. Amikor a 22. oldalon oda jutottam, hogy ez a zsidó archeológus megerőszakolja Bibi Andersont, megfájdult a fejem. Borzasztó migrénem lett. De csak nem mondhatok nemet Bergmannak! Felhívtam Greenwich Village-ből. Irtó mély hangja volt. Beleborzongtam. Mindig kistestvérnek hívott. "De hát, Ingmar, én magasabb vagyok nálad!" "Túl hiú vagyok ahhoz, hogy nagytestvérnek hívjalak." Önéletrajzában elég lesújtóan vélekedett e filmjéről, szerintem csak azért, mert csalódott volt, hogy nem fogadták olyan jól, mint a svéd műveit. Barbrát elvittem magammal Stockholmba. Ott ült a forgatáson, itta Bergman szavait. Bergman vele akarta elkészíteni A víg özvegy nagy költségvetésű filmváltozatát. Még azt is elmesélte nekem, hogy kiskamaszként egy Mae West-film után, a moziból hazatérve maszturbált először.
