Magyar Narancs: Azt ma már a laikusok is tudják, hogy számítógépes animációban a Pixarnak nincsen párja, bár a vetélytársak is nagyon igyekeznek. A Verdák 2. milyen újdonsággal szolgál?
Dave Mullins: Vízügyileg nagyot léptünk előre. Abban, ahogy az óceán felszíne és a karakterek interakcióba lépnek egymással. A Némó nyomában is vizes film volt, de azóta sokat fejlődtünk, rengeteget segített például, hogy már úgy kezdhettünk neki az animációnak, hogy előttünk volt az óceánszimuláció. Ez nagy dolog, mert képzeljen csak el egy hajót: hogyan lehet egy vízi alkalmatosságot játékba hozni, aminek se keze, se lába, még egy árva kereke sincsen, mint egy kocsinak, valahogy mégis élővé kell tenni, karaktert kell adni neki? Így viszont munkára foghattuk a hullámokat, az óceán mozgását igazíthattuk a hajóhoz. Sok múlik az ilyen részleteken.
MN: Az előkészítés során elutaztak helyszínelni? Hullámokat, versenyautókat, helyszíneket filmeztek?
DM: És ami még ennél is jobb, ki is próbáltuk a kocsikat. Az Art Department kiszállt a helyszínekre, végiglátogatták az európai városokat, mi meg az animációs részleg képviseletében kivonultunk a ringre. John Lasseter (a film rendezője, a Pixar és egyben a Disney animációs stúdiójának kreatív igazgatója) nagy barátja az autósportnak, rengeteg versenyzőt ismer, s kifejezetten ragaszkodott hozzá, hogy mi, animátorok is beleszagoljunk a versenyek világába. Kint voltunk a Laguna Seca pályán, ahol beengedtek a bokszokba is, kint pedig egy nagy lejtős S-kanyarban figyeltük a különféle típusokat. Volt mindenféle autó: rali, GT és Forma-1 is. Ennél is meredekebb volt, amikor az Infineon versenypályán, kint, Sonomában rendes kiképzést kaptunk a profiktól. Tettünk néhány kört teljes gázzal, a legjobbak mutatták meg, hogyan kell versenyzőhöz méltón bevenni a kanyart, de volt szlalom és minden más is. Az első körben, amikor nem ismertem még ki magam a pályán, szilárd meggyőződésem volt, hogy fel fogunk kenődni a falra, halálfélelem kerülgetett.
MN: A Némó nyomában előkészületei során is így jártak el? Kizavarták az animátorokat mélytengeri búvárkodni?
DM: Nem egészen, de azért volt némi búvárkodás is. Mi, animátorok főleg a szárazföldön ismerkedtünk a halakkal, volt belőlük nem egy a stúdióban, és ha kellett, felkerestük a nagy akváriumokat. Halklipeket kaptunk, bemelegítésképp pedig azt a feladatot, hogy ezek alapján másoljuk le a halak mozgását, ismerjük ki a fiziológiájukat. Az autók mozgásával megint más volt a helyzet, jobban meg volt kötve a kezünk, mint akár egy halnál, akár egy emberi alaknál. Utóbbiak esetében nem nagy ügy, ha arrébb kell mozdítani őket, de egy autó ebből a szempontból jóval macerásabb jószág, mégsem sétálhat át csak úgy például az egyik parkolóból a másikba, hanem először tolatni kell, kormányozni, fordulni, és így tovább. Ehhez kellett a technikai hátteret kialakítani, de elég jó a problémamegoldó részlegünk.
MN: Hajban és szőrben is világnagyságnak számítanak. E téren a Szörny Rt. jelentett áttörést.
DM: Kétségtelen, hogy a Szörny Rt. nagy győzelem volt szőr téren, vagy ott van a Fel!, amin úgyszintén dolgoztam, és ott a szereplők ruházata volt az egyik nagy feladvány. Pete Docter, a rendező ugyanis azt szerette volna, hogy a szereplők öltözékének bábfigurákra hasonlító kinézete legyen. Ami azért kihívás, mert a számítógép azt nagyon tudja ugyan, hogyan kell realisztikus dolgokat létrehozni, de egy ilyen, szándékoltan elnagyolt, mesebelibb minőség nem jött magától, időbe telt, míg kikísérleteztük. A szőr vagy a víz is ilyen eredménynek számított, az első Verdák pedig szerintem a jelenetek megvilágításában, vagyis a világítás illúziójában hozott újat a korábbiakhoz képest. A technikai vívmányok azonban önmagukban nem sokat jelentenének, ha nincs meg az érzelmi azonosulás a karakterekkel. És hát nézzünk szembe a tényekkel: a Verdákban beszélő autókat kell megkedveltetni a közönséggel. Elég mostoha helyzet: az animátor dolga, hogy ha, teszem azt, két autó összevész egymással, majd kibékülnek, ezt a drámát a közönség is érezze. Alakítás szempontjából egyébként a rossz fiúk, jobban mondva a rossz autók mindig kényesebbek. Mi a Pixarnál szeretjük a rossz fiúkat is jó színben feltüntetni; lehet, hogy rosszak, de van bennük valami szeretetre méltó is.
MN: A hagyományos, kézzel rajzolt animáció jövőjét milyennek látja?
DM: Különösebb okot nem látok az aggodalomra. A hagyományos Disney-filmek (legutóbb a Micimackó volt ilyen - a szerk.) vagy Miyazaki munkái köszönik szépen, jól vannak. De hogy ne csak másra mutogassak, ott van például a Pixar Day & Night című kisfilmje, aminek a karakterei úgyszintén kézzel rajzoltak, és ez mindenképpen újdonság minálunk. Én nagy barátja vagyok a kézzel rajzolt animációnak; ezen nőttünk fel, a Disney és a Warner Bros. rajzfilmjein. Szerintem kézzel is mindent el lehet mondani, amit egy történet megkíván. A rendezőn múlik, milyen technikát választ.
