Beszélj nekem a szerelemről! - Eric Rohmer (1920-2010)

Film

Hallottak már önök a zöld sugárról? Netán adódott szerencséjük láthatni is? Ha az ég teljesen, de teljesen felhőtlen a tenger felett, s a nap lebukik a horizont mögött, akkor látható - egy röpke villanásra - a zöld sugár. Amikor épp eltűnik a lenyugvó nap a szemhatáron (a tenger és az ég vonalán). A zöld sugár a nap utolsó sugara, a változás dimenziótlan testet öltése, a fordulópont, amikor éjszaka lesz a nappalból, sötét a világosból. A zöld sugár egy tűszúrás, amikor a természet maga teremt magának szinte laboratóriumi körülményeket, amikor nem fúj a szél, és nincsenek felhők az égen, nem röppen fel váratlanul egy puskalövéstől megriadt madárraj, nem úszik be az állóképbe egy eltévedt hajó vitorlája, s a leghuncutabb bárányfelhőt is kézen fogja, s nem engedi a jóisten. És pont annyi ideig is tart, mint egy tűszúrás - ritka szerencse átélni. A pillanatot, amikor megváltozik minden.

Verne Gyula hősei egy regényen át üldözik e tüneményt, míg végre megjelenik, és - természetesen - a legfőbb érintettek, a szerelmesek pont abban a szúrásban néznek éppen máshová, egymás szemébe. Aztán valaki, aki ugyancsak nem látta, a kedvükért, vagy hogy az egész regény (A zöld sugár) ne menjen hiába, megfestette szépen az egészet: vöröslött a képen veszettül az ég alja, a tenger szinte már fekete volt, s mindenki egy csodálatosan intenzív zöld sugarat bámult, mely olyan volt, mintha megolvadt smaragddal festették volna...

*

Eric Rohmer A zöld sugár című 1986-os filmje nem a Verne-regény adaptációja, legalábbis ami meséjét illeti, inkább nagyon is napjainkbéli történet - az ő akkori, negyedszázaddal ezelőtti biarritzi napjaikról szól persze. Alkalmasint szerencsénk is volt vele, az ősbemutatója után viszonylag szolid késedelemmel elérkezett a pesti mozikig - s a neki (oh, persze méltatlanul) kijáró sors szerint sepedt bele - évekre - az akkoriban éppen alakulgató "art kino hálózat" heti egy előadásban nyomott, halk és pasztell kínálatába. Mondjuk minden pénteken fél hatkor vagy máskor adta a Tabán mozi, amit meglehet, akkor még Diadalnak hívtak. S mindig végignézte egy-két szerelmespár, s pár magányos mozizó, akik tán még arra is emlékeztek, hogy pár éve ment a rendezőtől A pilóta felesége (1981) is... Melyben egy fiatalember meglátja véletlenül a szerelmét egy pilóta karján távozni otthonról, s majd elemészti a féltékenység. Aztán a mondott fiatalember találkozik egy másik lánnyal, s a helyzet megváltozni látszik örökre, vagy csak addig, míg - estére - az eredeti barátnő nem tisztázza megnyugtatóan a pilótás affér hátterét. És a Teliholdas éjszakák (1984), amit szintén csupán kóbor szellemek láttak talán, mindenesetre az is bekerült a honi forgalmazásba, s a szaklapok - volt legalább kettő akkoriban - csendes és óvatos dicséretben részesítették, mondhatni, inkább azon igyekeztek, hogy megtartsák maguknak, gazdagítani néhány konesszőr rejtjeles beszédeinek szókincsét.

És ezek még az "eseményes", mozgalmas Rohmer-filmek voltak, ha mást nem, hát az egyikben el kellett utazni egészen a tengerig, s a másikban követni kellett valakit (a pilótát) utcákon, tereken, állomásokon és megállóhelyeken át, még szem elől téveszteni sem hagyta magát. De aztán eljött - nekünk - az új világ, s vele 1992 tavasza, amikor a magyar filmforgalmazás önmagába nézett, s önkritikát gyakorolt. Itt a francia új hullám ezen igazán szimpatikus nagypapafigurája, tíz évvel öregebb, mint a felhabzás híres enfant terrible-jei, és Jacques Rivette-tel (fő)szerkesztette a Cahiers du Cinémát, és van egy csomó filmje, és egyáltalán, milyen nagy művész. És akkor nyakon öntötte (és azon mód le is forrázta) a főváros úri közönségét egy raklapnyi Rohmer-film korábbról, pillanatnyi késlekedés nélkül az épp legújabb is, az akkor kétesztendős Tavasz meséje, hogy az év végére - hogy azt ne mondjuk már, Párizzsal egy időben - befusson az abszolút nóvum, a Tél meséje. Egyszerre milyen jó lett nekünk, pestieknek - semmilyen. Eric Rohmer tömeges, gátlástalan élvezete ugyanis garantáltan megfekszi a gyomrot.

*

Mert Eric Rohmer a lehetetlen, a képtelen filmművésze, de szó szerint a képtelené. Vagy merné akár a legelvetemültebb rajongója állítani, hogy az kép lenne, amikor egy beszélő fejet félközelről látunk, telibe a pofáját, s a háttérben egy ablakkeret sarka vehető ki, tán a két ablak közé tett virág fél cserepe? S a fej csak mondja a magáét, legtöbbször a szerelemről, s hosszan nincsen is módunk eldönteni, hogy ezt most nekünk mondja-e egyenest, vagy van esetleg egy másik (filmbeli) hallgatója is. Csak akkor kezdjük majd kapiskálni, amikor - hosszú-hosszú percek múlva - már valaki más beszél, mintha válaszolna, de a kép nem változik, csak valami spéttel látjuk ugyanilyen statikus beállításban a másikat, háttérben a szekrény oldala vagy egy kerevet karfája. Jó esetben mindezt fekete-fehérben, mint az Éjszakám Maudnál (1969) kockáin alakul az ügy Trintignant és Francoise Fabian között. Hogy aztán Trintignant mégis inkább Marie-Christine Barrault felé mozduljon - amikor mi már ott sem vagyunk, a film után, a Mauddal töltött éjszaka után. Töltött? Azért ne túlozzunk: átdumált. Szerencsére ezt leszámítva a filmek szinte mindegyike nyáron játszódik, bár ugyanilyen mozdulatlan kamerák előtt, de valami szép francia kertben vagy egyből a tengerparton. Bár az Éjszakám Maudnál több mint negyedszázados késéssel érkezett hozzánk, mondhatjuk nyugodtan, hogy a kilencvenes évek elejére még semmit sem vesztett frissességéből, a Rohmer-recept hatékonysága vitán felülinek látszott. Férfiak és nők pofáznak a szerelemről, csak úgy elmondanak valamit, a vágyaikat, hogy mit szeretnek, és mi az, amit ki nem állnak, és miután jól kibeszélték magukat, és lemegy végre a függöny, valami egészen homlokegyenesen ellenkezőt tesznek. Rohmer filmjeinek a poénja ugyanis a változás maga, a változás bekövetkezte, megtörténte: a zöld sugár egyszerre való születése és halála - s a következmények rendszerint a film utánra maradnak. Jelentős honi ismerője, Zalán Vince szerint olyan ez, mint amikor a homokórában egyszer csak az alsó üvegrészben lesz több a homok, amely változáshoz talán elég egyetlen homokszemcse is.

Ugyanakkor mindez még mindig kevés lenne egy tipikusan mozis előny nélkül, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül: Rohmer szerelmesei nem mondanak okos dolgokat, nincsenek éleslátó megállapításaik, s nem mélyfilozófiát adnak elő - mozi alig is tűri az ilyesmit (jó, ha öt-tíz percig). Saját hülye szerelmes praktikáinkat halljuk, a mozihősök máshol keresendők, nem Hollywood e nyilvánvaló antitézesei közt. Hiszen nincsen itten semmi csinált, nincsen eleje, közepe és vége a dolgoknak, csak szeletek, metszetek vannak, sehol egy gondosan előkészített csúcspont, mikor megtörtént már, akkor veszed észre a változást magát is, még ha a vége főcímen is csupán, szigorúan hétköznapi emberek szigorúan hétköznapi történeteinek látszólag esetleges részleteiben.

*

Mindeközben Eric Rohmer pályáját fejezetekre szedte (Morális példázatok; Komédiák és közmondások; Évszakok meséi) és értői is szakaszolták, ahogy bírták, az elegáns fesztiválok (Cannes, Berlin és Velence) pedig felváltva jutalmazták, mondjuk a vége felé már inkább csak jelöléseikkel jelezték, milyen sokra tartják. Mi is így vagyunk vele, meggyőződésünk, hogy művei akkor is élnek majd, amikor az új hullám híres titánjait már csak elrettentő példaként emlegetik majd. De az is hétszentség, hogy fogyasztásának a kulcsszava a mértékletesség. Eric Rohmer dolgaiból egyszerre kettő is sok.

Soha nem lesznek már ilyen filmek, így a mozi felé senki se fordul már soha. Kilencvenéves volt, az utolsó filmje alig hároméves, túlélte az örökkévalóságot is.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.