A black hat hacker abban különbözik a gray hat hackertől és a white hat hackertől, hogy… Ha most tényleg belemennénk a számítógépes szakzsargonba, még a végén elsikkadna a lényeg, az a szomorú tény, hogy Michael Mann élete talán legzsibbasztóbb filmjét készítette el, zsibbasztóbbat, mint amilyen munkásságának korai gyöngyszeme, a nácik kontra démonok tematikát sajnos alaposan körüljáró The Keep volt. Mann 2015-re felfedezte magának a számítástechnikát, mely családja körében nyilván kirívóan jó hír, ám inkább magánügy, mintsem filmre kívánkozó esemény. Nyilván eddig az asszisztense kezelte Mann iPhone-ját, de mostantól minden más lesz, mert aki annyira beleásta magát a klaviatúrák alatti világba, hogy mozgóképen is képes megjeleníteni egy számítógép belső működését, annak innentől nincs szüksége asszisztenciára. 23 évvel a Komputerkémek című kellemes hollywoodi blődli után Mann halálos komolysággal elénk tár egy általa nemrég felfedezett embertípust, a hackert, aki – lévén korunk hőse – nem csak a hagyma routerekhez, de a hasizomgyakorlatokhoz is nagyon ért, és legalább tucatszor kell a homlokába hulló aranyszőke hajtincseit félresöpörnie, míg megakadályoz egy világkatasztrófát. A rossz hacker, akinek kiléte teljesen érdektelen, túlsúlyos és loncsos, s ez a finom jellemábrázolási mód a film egészére is jellemző. A Szemtől szemben óta ugyanúgy lőnek Mann filmjeiben, szóval a bumm-bumm sem akkora nóvum, az viszont igen, ahogy a jó hacker nemcsak akcióhős, de alanyi költő is, aki homályos szabadversekbe csomagolja lételméleti eszmefuttatásait.
A UIP–Duna Film bemutatója
