Film

Börni, az eszelős temetős

  • 2013. január 19.

Film

Egy ostoba magyar cím ma már elengedhetetlen tartozéka minden hazánkban forgalmazott közönségfilmnek. Mégse tessenek arra gondolni, hogy a szokásos kaki-pisi-fütyi humort ezúttal a cím sugallta hullás bohóckodás, afféle koporshow váltja fel: Richard Linklater rendező inkább szatírában utazna.

Kár, hogy alapanyagában nincs meg sem annak a finoman tragikomikus megközelítésnek a lehetősége, amely például Woody Allen hasonló filmes eszközökkel dolgozó - vagyis (ál)dokumentum-, sőt ismeretterjesztő filmes betétekkel operáló, nevetséges mozzanatokat teljes komolysággal elemző - Zeligjét alapfilmmé tette, sem pedig az a tágabb perspektíva nem áll rendelkezésére, amelyből többet is beleláthatnánk a sztoriba, mint egy csodabogár büntetőjogi következményekkel záruló kalandjait.

A középkorú temetkezési szakember története talán érdekes. A kisvárosi jótétlélek, tetemek megszépítője, búcsúbeszédek és -énekek ihletett előadója, hozzátartozók vigasztalója egy dúsgazdag özvegy barátjává, majd rabszolgájává, végül gyilkosává válik, hogy azután a rendelkezésre álló pénzből sosem látott jótékonykodásba fogjon. Ám mindez hiába alapul megtörtént eseményeken, s hiába érint bizonyos amerikai toposzokat (vallásos jámborság, sikerorientált világnézet), illetve intézményeket (ügyészség, esküdtszék) felettébb karikaturisztikus éllel, inkább marad emlékezetes a színészek, mindenekelőtt Jack Black tényleg ellenállhatatlan alakítása miatt, mintsem azért, mert humorában egy társadalom működési és értékrendbeli zavaraira ismerhetnénk.

Forgalmazza a PARLUX Entertainment

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.