Egy vizsgázott éjszakai merülő – Bucsi Réka filmrendező

Film

A hétfőn induló berlini nemzetközi filmfesztivál rövidfilmes mezőnyében versenyez az Arany Medvéért Bucsi Réka tízperces digitális rajzfilmje, a Symphony No. 42. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tavaly diplomázott rendezőjével a Berlinbe vezető útról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Hogy oszlik meg a MOME és a Nemzeti Filmalap részvétele a film elkészítésében?

Bucsi Réka: Alapvetően a MOME a producere, a helyszínt is az egyetem biztosította hozzá. A profi animátorok mellett a diákok is besegítettek, Holló Kriszta segített összehozni a stábot. Voltak kihúzók, színezők, akik kreditért dolgoztak a filmen. Folyamatosan konzultáltam a tanárokkal, Richly Zsolttal sokat beszélgettünk a látványtervekről, Domonyi Ritával a dramaturgiáról, Fülöp József tanszékvezetővel pedig nagyjából mindenről. Állandóan prezentálni kellett a projektet, mindig hozzáfűztek valamit. Másfél évig tartott a munkafolyamat.

MN: A Nemzeti Filmalap is beleszólt?

BR: 'k támogatták anyagilag a filmet. A MOME-val közösen választották ki azt a négy-öt diplomamunkát, amiről úgy gondolták, hogy érdemes benevezni a Berlinaléra, mert beleillik az ottani rövidfilmes programba.

MN: Az ismertető szerint a Symphony No. 42 abból az alapötletből született, hogy egy ismeretlen helyzetet a szemlélők a saját elképzelésük kontextusában értelmeznek. Mindez hogyan jelenik meg?

BR: Látszólag egymástól független kis jelenetekről van szó, amelyek mindenféle asszociációkkal vannak összekötve színekben, érzésekben, de leginkább hangban. A nézők képzettársításaira épít, hiszen egy adott helyzet láttán az emberek automatikusan beleképzelnek egy jellemet valamilyen élőlénybe, állatba, emberbe. Az állatok olyanok, mintha emberek lennének, és fordítva.

MN: Mindez hogyan áll össze szimfóniává?

BR: Nem tematikában, hanem struktúrában gondolkodtam. Az volt az alapkoncepcióm, hogy nem akarok unatkozni, miközben diplomafilmet készítek, hanem jól akarom érezni magam. Szerintem ez a hozzáállás mindig meglátszik a végeredményen. Nem érdekelt a lineárisabb, egy figurára fókuszáló, úgynevezett klasszikus történetmesélés. Inkább valami nem szokványos, kísérleti formát és narratívát akartam. Abból indultam ki, hogy izgalmas lehet nagy hangsúlyt adni a zörejeknek. Így álltam össze már az elején Lukács Péter hangmérnökkel. A szimfónia címre nincs didaktikus válaszom. Úgy éreztem, hogy a módszer, amit alkalmaztam, jobban hasonlítható a komponáláshoz, mint a rendezéshez. A kis darabkák összehozása egy nagy egésszé szép lassan egy kész művet, szimfóniát alkotott.

MN: Mi izgat az animációs filmben?

BR: A teljesen szabad anyaghasználat vonz. Mindent ki lehet próbálni, mindent ki lehet forgatni önmagából, és nagyon izgalmas, hogy milyen hatásokat lehet vele elérni. Az én filmem teljesen szokványos a kortárs japán vagy akár némelyik amerikai animációhoz képest. Azoknál tényleg nem lehet megmondani pontosan, hogy miért van olyan hatása a képeknek, amilyen van.

MN: Nálad mi a kiindulási pont?

BR: Nyilván bizonyos témakörök érdekelnek, foglalkoztatnak, és azok köré épülnek az ötleteim. Ilyen például az ember és a környezet viszonya. Kvázi viccesnek tartom, amikor az embereket nagyon beszippantja egy helyzet, mint az a videó, ahol elefántokat megtanítanak festeni, közben ott állnak a turisták, és fényképezik őket; teljesen bizarrnak, morbidnak tartom. Nekem fontos a humor, a helyzetkomikum, hogy ne komolyan beszéljünk komoly dolgokról, mert az felesleges és lehetetlen.

MN: Odavagy a képregényekért?

BR: Sokat rajzoltam képregényeket. Általában az alternatívabb, illusztrációjellegűeket kedvelem, például a franciákat, s nem annyira a szuperhősöseket.

MN: A németországi Filderstadtban születtél, Ausztriában nevelkedtél. Milyen kultúrát hozol magaddal?

BR: Nincs olyan ember a családomban, aki művészettel foglalkozik. Apukám programozó, a húgom építész, mindenkinek elég jó agya van a matematikához, a fizikához. Filderstadtból semmire sem emlékszem, mert a születésem után közvetlenül elköltöztünk. Nyolc évig éltem Salzburgban, ami egy nagyon tiszta "marcipánváros". Annyi hozama volt az ottlétnek, hogy megtanultam németül. Gyakorlatilag az érettségi tájékán döntöttem el, hogy felvételizem a MOME-ra, ahová másodjára vettek fel. Közben egy évig a Novus animációsjátékfilmkészítő szakára jártam, meg rajziskolába a felvételi miatt.

MN: Vácz Péter Nyuszi és 'zének animációs világsikere is azt súgja, hogy komoly nemzedéki áttörés indult meg a hazai animációs film világában. Te is így látod?

BR: Már egy ideje készülődik ez az áttörés. Elég sok ügyes animációs hallgató van, és szerintem a következő években még több sikeres ember kerül ki az egyetemről. Nagyon igényes, jó munkák készülnek. A MOME és azon belül is az anim szak egyik legnagyobb erőssége, hogy Fülöp József tanszékvezető mindenféle egyetemekkel tartja a kapcsolatot még Ázsiában is, s így behozza a MOME-ra a külföldi lehetőségeket, ösztöndíjakat, workshopokat. Jelenleg én is egy workshopon veszek részt az Animation Sans Frontiéres keretében. Négy iskola tartozik bele, a MOME mellett a párizsi Gobelins, az Animation Workshop a dániai Viborgban és a Filmakademie Ludwigsburgban. Mindenhonnan jelentkezhetnek a diákok, összejön egy nagyjából tizenöt fős csapat, amelyik két-két hetet tölt a négy intézményben. Előadásokat hallgatunk, saját projekteken dolgozunk. A végén Párizsban lesz egy nagy pitch, ahol előadjuk az új projektünket. Az ASF workshopja a diploma utáni elhelyezkedést, a pénzszerzést segíti elő a következő filmtervre.

MN: Hol képzeled el a jövődet?

BR: Nem mintha nem szeretnék Budapesten élni, de nagyon vonzanak a külföldi helyek. Vannak olyan városok, amelyek kifejezetten érdekelnek egy bizonyos időre. Jövőre mindenképpen megpályázom a művészeti rezidens programot Japánban. Azért is jó, hogy összejött Berlin, mert ott rengeteg emberrel találkozhatok, teremthetek kapcsolatot, ami érdekes lehet a jövő szempontjából.

MN: Új filmterv?

BR: Még csak a csírájában. Megismerkedtem egy dán rendezővel, akinek nagyon hasonlóak az elképzelései. Eredetileg azt terveztem, hogy három hónapra kimegyek Viborgba, de ez most a Berlinale miatt kicsit megingott bennem.

MN: Mi a véleményed arról, hogy a Kiskakas fesztivált leszámítva nagyon korlátozott a magyar animációs filmek hazai megmutatkozási lehetősége?

BR: Gyakorlatilag nem létezik ilyesmi. Az utóbbi időben egyes galériák néha felkarolnak egy- egy alkotót. Csáki Lászlónak és Magyarosi Évának kiállítást rendeztek az állóképeikből, mellette vetítették a filmjeiket. Mellesleg a Symphony No. 42 esetében is felmerült ez a lehetőség. Kicsit adná is magát, hogy a film átmenjen képzőművészeti irányba, hiszen a képek illusztráció- vagy festményszerűek. Arra gondoltam, hogy kiragadom az egyes figurákat, és képek formájában készítek pluszanyagokat, amik kerekítenék a film univerzumát. Még a fejemben van mint lehetséges továbbfejlesztés, de nem szeretek sokáig egy dolgon ülni. Szívesen foglalkoznék valami újjal.

MN: Olvastam, hogy valamikor merülésvezetőnek szegődnél az Indiai-óceánra. Mi igaz ebből?

BR: Tizenöt éves koromban letettem a búvárvizsgát, sőt a haladó vizsgát is éjszakai merülésre, barlangra. Az volt az álmom, hogy majd szezonálisan csinálom. Sok magyart ismerek Egyiptomban, dolgozhatnék ott.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.