Film

Én, Frankenstein

  • - kg -
  • 2014. február 28.

Film

Végre a mozikban a Joey, a kenguru forgatókönyvírójának, a Vér és csokoládé producerének, a Hangyák gatyában zeneszerzőjének, az Amíg te voltál focus pullerjének és a Vidéki élet díszlettervező-asszisztensének új filmje, de az Underworld: A vérfarkasok lázadása több kreatív szakembere is részt vett a produkcióban.

Végre egy film, mely megtöri a műveltek évezredes uralmát, és új időszámítást hirdet, mert innentől az sem golyózható ki az úri társaságból, aki a szörnyet hívja Frankensteinnek, és nem a készítőjét. Kimondatik, hogy a lény apja fia, így joggal viselheti a Frankenstein nevet - na, erre varrjanak testrészt a keményvonalas frankensteinisták. De ezenkívül is sok bátrat húz filmünk, például akcióhőssé teszi a vízköpőket (nyilván az ihletet adó képregényben is ez dívott), így néha valakinek halálos komolysággal fel kell kiáltania: támadnak a vízköpők! Vízköpőzésre eleddig csak daloló Disney-rajzfilmekben volt precedens, de az Én, Frankenstein nem dalol: Stuart Beattie filmje setét és gótikus újrapozicionálása a minduntalan Boris Karloff-fal azonosított szörnyetegnek. Aaron Eckhart cizellált alakítása elsősorban a hasfal bordázottságában hoz újat az interpretációk hosszú sorában - ha a kényeskedő filmművészeti periodikák vonakodnának is elismerni a színész érdemeit, a Men's Fitness vagy a Men's Health címlapon hozhatja e nem mindennapi torzót. És végül: Bill Nighy mint a démonok középvezetője a camp olyan magasságaiba röpíti a produkciót, mely csak a legnagyobbaknak, nemrég például a Zöld lámpásnak adatott meg.

Az A Company filmje

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.