Hiába, na, már megint bebizonyosodott, hogy a magyar címadóknak nincsen párjuk a világon, mert amit az angol a maga nyelvi szegényességével csak Pride-ként tudott kifejezni, azt a magyar a fenti szellemességgel fejelte meg. Mielőtt a keményvonalas Prejudice-ták utcára vonulnának: nem, Mr. Darcy nem mozdul rá George Wickhamre, és bányásznak sem áll, az austeni áthallásra csak a szójáték végett volt szükség, és nem azért, mert a londoni melegek és walesi bányászok szemérmes közeledéséről szóló sztori ezt feltétlenül megkívánta volna. A londoni melegek sem feltétlen kívánják meg a walesi bányászokat, de mert a Thatcher vegzálta bányászokban felfedezik a rokon sorsú kitaszítottat, gyűjtést kezdeményeznek a melegekből nem nagyon kérő sztrájkolók javára. A történet igaz, s mint tudjuk, kutyával, gyerekkel és bányász-meleg barátsággal minden eladható, legalábbis ebben reménykedhettek a befektetők, akiknek alighanem mindenről egy új Billy Elliot vagy az Alul semmi 2 jutott az eszébe. Kár, hogy a filmesektől is kábé ennyi tellett. A szereplők mindkét térfélen a jól ismert sztereotípiákat hozzák; van, akiből az elfojtott meleg, van, akiből az elfojtott bányász bújik elő, s hogy egy másik klasszikust is idekormányozzunk, a szivárványos végkifejletig titkokon és hazugságokon keresztül vezet az út. A jó szándék sajnos nem filmes erény, s bár kétségkívül ez vezetett itt mindenkit, végül a büszkék és a bányászok is kedves kuriózumokként jönnek ki az egészből. Márpedig ez a hozzáállás 2014-ben legfeljebb a Cowboyok és űrlényekben adekvát.
Forgalmazza a Mozinet
