Animációs film

Coco

  • - kg -
  • 2017. december 30.

Film

Az ősi azték mondás szerint a halottak is meghalnak egyszer. Ezt és a „halottakról jót vagy semmit” alapul véve a Pixar valami igazán jóval rukkolt elő: egy halottakkal benépesített mesével, mely még azt is feledteti, hogy a vállalat atyja, John Lasseter épp a minap jelentette be, hogy hosszabb szabadságot vesz ki (mint kiderült, túlságosan is szerette ölelgetni a Pixar női alkalmazottait). Mr. Lasseter ölelő karjaitól szerencsére távol, valahol Mexikóban él egy a hamut is mamunak mondó ősöreg asszonyság; ő Coco, aki kábé kétszer annyi idős, mint Fredricksen bácsi a Fel!-ből. Nos, ez a film nem Cocóról szól. Hanem zeneszerető dédunokájáról, aki pechjére egy cipőszerető famíliába született bele megannyi életvidám, mexikói suszter közé, akiket csak egyvalami hoz ki a sodrukból: az az átkozott zene! Történt ugyanis, hogy egyik ősük, akit Coco kislányként papának szólított, bizony gitárral a kézben elkóborolt otthonról, hogy a család helyett a zenészéletet válassza. A gitárbűvölő dédunokának egészen a halottak birodalmáig kell mennie, a mexikói halottak napján hol máshol is lelhetne happy endre, mint egy rakás csontkollekció között. És itt, e színpompás túlvilágon gurultak csak el igazán az animátorok gyógyszerei: a világ egyik legjobb állása lehet másvilágrajzolónak lenni a Pixarnál. Minden szín és árnyalat megengedett, még az is, hogy Powell és Pressburger (végre egy magyar!) híres filmjének mennyországba vezető lépcsősorát is bekopizzák. És arról még nem is szóltunk, hogy a Pixar 19. filmje valójában a halottjainkra való emlékezésről szól. Olé!

A Fórum Hungary filmje

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."