Film

Anyám mozija

  • 2017. december 30.

Film

Nanni Moretti filmjeit nehéz néznie annak, akit a világból más is érdekel, mint Nanni Moretti. Legutóbb egy pápaválasztás kapcsán vette át finoman a főszereplést a szentatyának megszavazott, ám hivatalára magát alkalmatlannak érző bíborost alakító Michel Piccolitól: egy ateista pszichiáter mellékszerepében röplabdáztatta a megszökött egyházfő távollétében a sok méltatlankodó kardinálist. Most megkettőzi magát: részben egy filmrendező alteregóra, aki osztályharcos filmje viszontagságos forgatása közepette a rendezés hiábavalóságáról elmélkedik (szerencsére nem Federicónak hívják, mint a Nyolc és fél szerzőjét, vagy Guidónak, mint ugyanezen film hősét, mert nő szegény), részben pedig saját alteregójának felelősségteljesebb, józanabb testvérét alakítja önarcúlag. Hiába, Moretti kedvenc témája Moretti, s így duplán reflektálgathatja végig az amúgy elvileg a saját anyja (mármint a valóságos Moretti anyjának) haldoklását témájául vevő filmet. Amely – személyes érintettség ide, filozofikus megközelítés oda – egy szétkent, defókuszált eseménygubanc, fölvett és elejtett, egymást inkább gyengítő szálak, egymással valóságos viszonyba kerülni nem képes szereplők, továbbá emlék- és álomképek halmaza, enervált kliséparádé. Kínos, hogy legkevésbé épp a mama alakja rajzolódik ki. Tudjuk, hiszen elmondják, hogy milyen kiváló személyiség és mennyire lehet őt szeretni, de figurája kétdimenziós marad, haldoklása magánügy: nem egy elveszőben lévő világ lassú kihunyása, hanem hivatkozási alap a szereplők (az összes Moretti) felszínes önvizsgálatához.

Forgalmazza a Cinenuovo

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.