Film

Anyám mozija

  • 2017. december 30.

Film

Nanni Moretti filmjeit nehéz néznie annak, akit a világból más is érdekel, mint Nanni Moretti. Legutóbb egy pápaválasztás kapcsán vette át finoman a főszereplést a szentatyának megszavazott, ám hivatalára magát alkalmatlannak érző bíborost alakító Michel Piccolitól: egy ateista pszichiáter mellékszerepében röplabdáztatta a megszökött egyházfő távollétében a sok méltatlankodó kardinálist. Most megkettőzi magát: részben egy filmrendező alteregóra, aki osztályharcos filmje viszontagságos forgatása közepette a rendezés hiábavalóságáról elmélkedik (szerencsére nem Federicónak hívják, mint a Nyolc és fél szerzőjét, vagy Guidónak, mint ugyanezen film hősét, mert nő szegény), részben pedig saját alteregójának felelősségteljesebb, józanabb testvérét alakítja önarcúlag. Hiába, Moretti kedvenc témája Moretti, s így duplán reflektálgathatja végig az amúgy elvileg a saját anyja (mármint a valóságos Moretti anyjának) haldoklását témájául vevő filmet. Amely – személyes érintettség ide, filozofikus megközelítés oda – egy szétkent, defókuszált eseménygubanc, fölvett és elejtett, egymást inkább gyengítő szálak, egymással valóságos viszonyba kerülni nem képes szereplők, továbbá emlék- és álomképek halmaza, enervált kliséparádé. Kínos, hogy legkevésbé épp a mama alakja rajzolódik ki. Tudjuk, hiszen elmondják, hogy milyen kiváló személyiség és mennyire lehet őt szeretni, de figurája kétdimenziós marad, haldoklása magánügy: nem egy elveszőben lévő világ lassú kihunyása, hanem hivatkozási alap a szereplők (az összes Moretti) felszínes önvizsgálatához.

Forgalmazza a Cinenuovo

Neked ajánljuk