Film

Visszapillantó tükör

Antal Nimród: A Viszkis

  • - legát -
  • 2017. december 30.

Film

Ambrus Attila története zavarba ejtő.

Az erdélyi származás, a rablások előtt bekapott whisky, a jéghoki, a már-már erőszakmentes akciók, a letartóztatás utáni bravúros szökés, a 12 év börtön után meg a fazekaskodás olyan olcsó panelek, amelyeket komoly krimiszerző pirulva mert volna papírra vetni. De jobban belegondolva, az egész kilencvenes évtizedre pirulva emlékezhetünk vissza: Ambrus Attila abban a korban lehetett Rózsa Sándor, amikor a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás volt az ingerküszöb, amikor Tasnádi Péter vagy éppenséggel Stadler József fantasztikus karrierje előtt borult le a bulvármédia, amikor Hegedűs Bello volt a gasztropápa.

Antal Nimród rendező lapunknak arról beszélt a múlt héten, hogy új filmje, A Viszkis „egy full kosztümös film”, hogy „ruhákban, autókban, épületekben, viselkedési stílusban” igyekeztek mindent visszaidézni, és ezzel mintha arra utalt volna, hogy nem is a hihetetlen történet izgatta, hanem az a korszak, amelyben ilyesmi megtörténhetett. A húsz évvel ezelőtti Magyarország.

Nos, ha valaki hiteles képet szeretne arról, hogyan is nézett ki ez a bizonyos „kilencvenes évek”, akkor A Viszkisben nem fog csalódni. Hujber Balázs látványtervező remekül hozta vissza a korszak jellegzetességeit, ráadásul úgy, hogy nem kell bosszankodnunk az általában szokásos erőltetett retrózás miatt sem: Lada rendőrautó csak egyszer suhan át a képen, a rózsaszín, feltűrt ujjú öltöny nem népviselet. Túlzottnak legfeljebb a tévés idézetek tűnnek: Juszt László simán belefér, a Szomszédok felesleges. Ahhoz, hogy minden ilyen flottul működjön, minden bizonnyal Antal Nimród hollywoodi múltja is hozzájárult; a hazai átlaggal szemben neki eszébe sem jutott utalásokkal megúszni a dolgot: nemcsak tökéletes kulisszát teremtett, de használni is tudja, hogy mást ne mondjunk, egy olyan akciójelenetet is komolyan lehet venni, amikor a postás üldözi a Viszkist egy MZ-vel a Boráros téri aluljáróban.

De Antal a sztorival nem tudott mit kezdeni. Mintha kötelességének érezte volna, hogy az újszülöttek is megismerjék Ambrus Attila történetének minden apró elemét, és ugyan bőséggel vannak a filmhez kitalált jelenetek is, ez a történet egy merő közhelyparádé. Kimondottan jó választás volt Szalay Bence a címszerepre, de így még csak jobban sajnálhatjuk, hogy az ifjú tehetség többnyire plakátfiú, nem hús-vér ember, és a puszta tényközléseken kívül nem tudunk meg róla semmit. Ugyanez a Viszkis barátnőjét alakító Móga Piroskáról is elmondható, annyi különbséggel, hogy ő még Szalaynál is díszletszerűbb. Jellemző, hogy velük szemben Schneider Zoltán tulajdonképpen jutalomjátékos lehet (kitalált) nyomozóként, miként Gazsó György is hokiedzőként. Minden bizonnyal azért, mert az ő szerepüket nem „az élet” írta.

Antal Nimród eredetileg há­rom­órásra tervezte A Viszkist, de a 126 perc is soknak tűnik, fél óra simán kimaradhatott volna. Ettől függetlenül abban nem lehet vita, hogy az idei magyar közönségfilmek között A Viszkis messze a legigényesebb és legprofibb darab. De szórakoztatáson kívül semmi mást ne várjunk tőle.

Forgalmazza az InterCom

Neked ajánljuk