Csupa dráma - Jason Reitman filmrendező

  • Iványi Zsófia
  • 2008. március 6.

Film

A négy Oscar-jelöléséből egyet (legjobb eredeti forgatókönyv) díjra váltó Juno című film 30 éves rendezőjével beszélgettünk.

A négy Oscar-jelöléséből egyet (legjobb eredeti forgatókönyv) díjra váltó Juno című film 30 éves rendezőjével beszélgettünk.

*

Magyar Narancs: Úgy volt, Brad Silberling rendezi a filmet. Õ híresen szentimentális rendező, a filmen azonban nyoma sincs az érzelgősségnek. Sokat kellett faragnia a forgatókönyvön?

Jason Reitman: Sokáig Silberlingnél volt a labda, de aztán mégis lepasszolta, őszintén szólva fogalmam sincs, miért. Nekem meg nem kellett kétszer mondani, tudja, tucatszám készülnek tinédzserkomédiák Hollywoodban, de ez egy egészen másfajta hangot ütött meg, mint a többi. Volt benne valami mélyről jövő optimizmus, miközben nagyon is tudomást vett erről a nagy büdös valóságról, ami mindannyiunkat körülvesz. Ha végignéz az idei Oscar-jelölteken - Nem vénnek való vidék, Vérző olaj, Michael Clayton - csupa búvalbélelt, nehéz dráma, és figyelje csak meg, mindháromból hiányzik a klasszikus befejezés. Mi megengedhettük magunknak azt a luxust, és ez akár üdítőnek is hathat, hogy nem nyúltunk bele a klaszszikus szerkezetbe. Egy szó, mint száz, le mertük zárni Juno történetét.

MN: Szemben az ön által is említett drámákkal, a vígjátékkal szokás lekezelően bánniÉ

JR: Az elmúlt 15-20 évben azért ezen a téren is volt némi előrelépés, és ez főként az ún. függetleneknek köszönhető. Az olyan alakoknak, mint Wes Anderson, Paul Thomas Anderson vagy Alexander Payne, Kevin Smith és Richard Linklater. A kilencvenes évek közepétől a vígjátékkészítés kezdte visszanyerni a tisztességét. Ez nagy szerencse, mert egy csomó dologról egyszerűen képtelenség a dráma nyelvén mesélni. Bajban is lettem volna, ha a tinédzserkori terhességről, amiről a Junóban szó esik, rezzenéstelen arccal kellett volna valami tanulságos történetet előadni.

MN: A független filmesek életében döntő fontossága van a Sundance fesztiválnak; jelentős mértékben befolyásolhatja a független filmek további sorsát. Mostanában mintha mégsem az új felfedezésekről, hanem az üzletről, a partikról szólna a fesztivál.

JR: Persze, mondogatják, hogy így kommersz, meg úgy kommersz, de ez szerintem nem a filmek, hanem a körítés, a sztárok felvonulása miatt van így. A Sundance nem a filmek miatt változott meg, hanem amiatt, hogy az utóbbi időkben Paris Hilton is itt parádézik. Aki nem bulizni jön, és be tud jutni a vetítésekre, ami egyébként nem olyan egyszerű, körülbelül ugyanazt kapja, mint akár 10 évvel ezelőtt. Idén tagja voltam a rövidfilmek zsűrijének, úgyhogy elhiheti, nem a levegőbe beszélek.

MN: A Juno hollywoodi viszonylatban olcsó filmnek számít, de most, hogy ekkora a siker, megnyílt az út a nagyobb produkciók felé.

JR: Ez kétségtelenül így van, épp csak az a baj ezekkel a nagy filmekkel, hogy mindenkinek tele a gatyája, akkora a felelősség, annyi helyről abajgatják az embert. Ott van például a végső vágás joga, amivel papíron ugyan nem rendelkeztem, de egy olyan filmnél, mint a Juno, hagyták, hadd menjek a saját fejem után. Így is ki kellett hagynom jó néhány jelenetet, de nincs kegyelem, lehet akármilyen vicces is egy-egy jelenet, ha nem szolgálja a film egészét, meg kell szabadulni tőle. Ebben, mondhatni, Woody Allenre hasonlítok, aki soha életében nem csinált 90 percnél hosszabb filmet.

MN: Adja magát, melyik a kedvenc Woody Allen-filmje?

JR: Nem akarok beállni azoknak a sorába, akik állandóan azt szajkózzák, hogy Annie Hall, Annie Hall. A kedvenc vígjátékom A legénylakás Billy Wildertől. Egyszerűen zseniális.

Köves Gábor

Juno

Az első perctől az utolsóig szórakoztató filmet csinálni minden bizonnyal roppant nehéz feladat; kevés pénzből még nehezebb, de azért volt már rá példa a világtörténelemben, hogy valakinek összejött. Mi is csak találgathatjuk, vajon mi is kellhet hozzá. Egy jó sztori? Hallottunk már olyat is, hogy a történetektől nem látni a filmet magát. Mindenesetre ezúttal a sztriptíztáncosnőből Oscar-díjjal jutalmazott forgatókönyvíróvá lett Diablo Cody alaposan kitett magáért. Nem feledkezhetünk meg nyilván a rendezőről sem, de akkor már csak a jó szerencse lenne hátra meg a színészek. Így tekintettel kell lennünk, olykor még szándékaink ellenére is, a műtörténeti előzményekre. Ne szépítsük, a "bekapta a legyet" irály filmes alapműfaj, olyan, mint a western. Mindebből a Juno a tavalyi év egyik üde mozijának, a Család kicsi kincsének nyomvonalán járva (az meg ugye másén) szintén egy "szeretnivalón" abnormális család reakcióját mutatja be egy (mozin kívül talán) nem mindennapos problémára; bár itt a cselekmény középpontjában álló leányzó pár évvel idősebb, és életcélja távolról sem az, hogy gyermekszépségversenyt nyerjen, hanem hogy kicsit kevésbé legyen terhes, mint amennyire az. Ahogy a címszereplő próbál kimászni a tévé gyér kínálata okozta, unalomból elkövetett szexuális aktust követő slamasztikából, az kellőképpen vicces jelenetekben és hasonmód elővezetett szövegekben, pontosabban "dumákban" jelenik meg, s a helyzet azalatt is egyre bonyolódik (hülyék a felnőttek).

Tehát szórakozunk az elejétől a végéig. Junóként pedig Ellen Page igazán bájos, nagyon bájos.

Forgalmazza a Best Hollywood

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.