Az 1941-es születésű Fritz Wepper a német film egyik legnagyobb tehetségeként indult: az ötvenes évek végén, a nyugatnémet gazdasági csoda kellős közepén tizenévesként játszhatta el a háborús múlttal bátran szembenéző (egy jó ideig kevés követőre találó), és ami nem kevésbé fontos, filmként is nagyszerű A híd (1959) egyik főszerepét. Az, hogy élete első jelentős szerepében éppen a harcokba önként bekapcsolódó, fanatizált tinédzsert játszik, különös módon cseng össze mindazzal, amit most későbbi partnere, Horst Tappert háború alatti sorsáról tudni vélünk. (Az már csak egy apróbb adalék, hogy a filmben feltűnő tankok közül egyik sem valódi – 1959-ben ugyanis a nyugatnémet hadseregnek még nem voltak, nem is lehettek saját páncélosai).
| Stephan a vérzivatarban Horst Tappert 1923-ban született Elberfeldben, amit hat évvel később egyesítettek a szomszédos Barmennel, s azóta Wuppertal néven ismeri a nagyközönség (a bédekkerek meg szokták jegyezni, hogy innen származik az aszpirin, de a Kobold márkájú porszívó is!). Apja köztisztviselő volt, a kis Horst meg alighanem Hitlerjugend-tag, ami a korosztályában szinte általánosnak számított. Az elátkozott generáció tagjaként a háborút sem úszhatta meg – a középiskola elvégzése után bevonult a Wehrmachtba, saját készítésű önéletrajza szerint Norvégiában szolgált egy egészségügyi alakulatban, a háború végén fogságba esett. Most azonban Jörg Becker szociológus különös dokumentumokra lelt a Wehrmacht-katonákról adatokat őrző hivatalnál (WASt), miközben a háború után, Tübingenben kiszolgált katonákat alkalmazó színtársulatot szervező Elisabeth Noelle-Neumann (a Németországban máig vezető közvélemény-kutató Allensbach Institut társalapítója) életrajzán dolgozott, márpedig 1947-ben Tappert is tagja volt e társulatnak! További, hallatlanul izgalmas részleteket Derrick felügyelő homályos múltjáról a Magyar Narancs május 9-i lapszámában olvashatnak! |
A hatvanas években azután már felnőtt színészként főleg tévés produkciókban szerepel, s bár németországi népszerűségét (ezt bizonyítja, hányszor szerepelt például a Bravo magazin címlapján – utóbbiak hiánytalanul megtalálhatók itt), de igazi befutását – Tapperthez hasonlóan – Herbert Reineckernek köszönheti. A forgatókönyvíró-guru által kitalált Harry Klein nyomozó figuráját egyenesen neki találták ki – először itt próbálhatta ki, majd csiszolhatta szinte tökéletesre (rögtön 66 epizódban!), az öreg róka felügyelővel (akit itt Kellernek hívtak, s Erik Ode játszotta) dialektikus kapcsolatban dolgozó, néha kamaszos lendületű „sidekick” figuráját. Olyannyira sikerrel, hogy Reinecker egy az egyben átemelte a figurát s vele Weppert az 1974-ben induló Derrickbe, egyenesen Tappert oldalára – miközben A felügyelőben a sztori szerint is és a valóságban is testvére, Elmar vette át a helyét. Wepper a Derricknek köszönhet szinte minden sikert, amit pályafutása során elért. Mindenekelőtt a világméretű ismertséget és kultuszt, ami az ő személyére és figurájára is kiterjedt – miközben az összesen 281 epizód során lassan Tapperttel együtt öregedtek bele szerepükbe. A publikum főként erről, meg még életének néhány társasági eleméről ismerhette – például hogy 1979-ben egy Hohenzollern hercegnőt vett feleségül. Pedig a filmesek sem felejtették el teljesen – Bob Fosse 1972-es Kabaré-adaptációjában például ő Fritz Wendel, az eredeti hitéhez és gyökereihez megtérő, kikeresztelkedett zsidó. Ennél (már főleg a Derrick-rajongók számára) meghökkentőbb lehetett Luc Besson fekete-fehér, dialóg nélküli posztapokaliptikus mozijában (Élethalálharc) játszott szerepe (a Kapitány fontos és persze negatív mellékalakja) – azért a nyugatnémet krimik és mondjuk a Mad Max II. rajongói halmazának nem túl népes a metszete (ám ez a társaság alkalmasint annál izgalmasabb!). Az sem véletlen, hogy ezek után tíz éven át, csak és kizárólag Harry Klein nyomozónak szentelte életét.
