Lehorgonyozva

A XX. Titanic Filmfesztivál mögé

  • - kb -
  • 2013. május 11.

Film

Megvan annak a sajátos bája, ha az ember fél füllel fárszi, héber vagy koreai szöveget hallgat, a másik fülével a szomszédja fejhallgatójából nem is olyan diszkréten duruzsoló magyar szinkrontolmácsolást, miközben alapvetően mégiscsak az angol feliratot próbálja követni, ahogy annak is megvolt a varázsa, amikor a gyorsvonat sebességével hadaró tolmács próbálta követni az éhségsztrájkoló Michael Fassbender és a vele lételméleti vitába bocsátkozó pap vágás nélkül felvett, jó tízperces diskurzusát az Éhségben.

Nyilván édesíti az efféle élményt, hogy Magyarországon évente csak egyszer van lehetőség átélni hasonló helyzeteket, mivel csak egy nemzetközi filmfesztiválunk van. De az az egy legalább húsz éve él és túlél, nem úgy, mint például az Andy Vajnával és a magyar kormánnyal való ütközésekor nyakát szegett Magyar Filmszemle.

*

A Titanic úgy működik, ahogyan egy hasonló méretű filmfesztiválnak illik. Trendeket indít el vagy hoz be az országba: ott volt, amikor a skandináv filmek elkezdtek feljönni, bizonyította, hogy Iránra érdemes odafigyelni, és elképesztően népszerűvé tette a zenés dokumentumfilmeket, zenefilmeket. Nagy vagy figyelemre méltó rendezőket ismertet meg a közönséggel még azelőtt, hogy mindenki megtanulná a nevüket - mint a mind hazája diktátorai, mind a mozinézők által forradalmárként számon tartott Dzsafar Panahiét, az új filmjével azóta méltán Oscar-díjat nyert Asghar Farhadiét vagy az izlandi film elismertségének útját törő Baltasar Kormákurét, nota bene: itt tudtuk meg azt is, hogy ki az a Q. Tarantino. E fesztivál olykor kedvezően hat a filmforgalmazásra, máskor - s mindenekelőtt - bemutatja egy csomó, a hazai forgalmazásban erőteljesen és olykor indokolatlanul alulreprezentált ország filmművészetét is. Ebben persze sok a kockázat, de ettől a Titanicon soha nem féltek: rengeteg totál elmebeteg japán film után például az embernek mostanra kifejezetten hiányzik ez az irányvonal, de legalább a rácsodálkozás. A másmilyen látásmód miatt még egy paródiának is beillő, rettenetes izraeli slasher vagy egy kevéssé izgalmas bolíviai dráma is sokkal jobb, mint egy pontosan ismert filmes kultúra közepes új darabja.

*

Egy körültekintően összeválogatott filmfesztivál végeredményben mindig arra törekszik, hogy a filmek összességével valóságról, úgyszólván az életről álljon össze miatta egy, az addiginál árnyaltabb kép a néző fejében. A Titanic ezt egy évtizednél is régebb óta üzemszerűen már két irányból próbálja elérni: a saját valóságukat megteremtő játékfilmekkel, és az ismert valóságot rekonstruáló, arra jó esetben újabb ablakokat nyitó dokumentumfilmekkel. Már a kilencvenes évek óta fontos szereplője a fesztiválnak ez a jó ideje már saját szekcióba gyűjtött műfaj (az öt ideit a következő oldalakon mutatjuk be). Trendkövetés és trendindító szándék van ebben is: ahogyan a világ filmfesztiváljain egyre népszerűbbekké válnak a dokumentumfilmek, s ahogyan eközben maga a műfaj is egyre gyorsabban fejlődik költségvetésében, képi minőségében és igényességében egyaránt, úgy vetül egyre nagyobb figyelem a Titanic e szekciójára is. Az idei szenzáció Az ölés aktusa volt, amiről tényleg csak az nem hallott, aki befogta a fülét, de a Ragyogásról szóló A 237-es szoba miatt például az országban először kerül nagyvászonra a Kubrick-film. Így a fesztiválzárás után sem hiábavaló talán az igyekezet a kihagyott doksik pótlására.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.