Magyar Narancs: A mai napig úgy van elkönyvelve, mint Hitchcock leghűségesebb tanítványa. Nem unja?
Brian De Palma: Elég régóta vagyok a szakmában, hogy tudjam, mit néznek ki belőlem vagy a filmjeimből. Hajlamosak ott is Hitchcockot látni, ahol nekem még csak eszembe se jutott. Az addig rendben, hogy Hitchcock tanítványa vagyok, ezt készséggel elismerem, nagyon is az vagyok. De kérdem én, ha egy nő beáll a zuhany alá, miért kell rögtön a Psychót emlegetni! Legjobb tudomásom szerint a nők Hitchcocktól függetlenül is szoktak zuhanyozni. Hitchcock még sehol sem volt, amikor a nők a legnagyobb lelki nyugalommal zuhanyoztak a filmeken. De nem is kell zuhany, elég egy kád is, hogy máris lehitchcockozzanak. A Carrie-ben van egy kádas jelenet, Carrie a vért mossa le magáról; hát nem azonnal Hitchcockot kiáltott mindenki? Én meg csak néztem: tényleg? Amikor aztán megkérdeztem, mégis, ezt hogy sikerült belelátni, csak hümmögtek, meg magyaráztak mindenfélét.
MN: A lányok szerettek játszadozni egymással - ezt a Gyilkos vágyak két főszereplőjéről mondta. Meséljen!
BDP: Rachel McAdams és Noomi Rapace szerette manipulálni egymást. Egy csomó dolog, ami nem is szerepelt a forgatókönyvben, ebből a macska-macska játékból került a filmbe. Ott van az a jelenet, amikor Noomi megcsókolja Rachelt; ez elvben egy "gyere, adj egy csókot, béküljünk ki!" jellegű jelenet lett volna, de nem Noomi interpretálásában, ő ugyanis úgy csókolt, hogy abban nem volt köszönet. Noomi csókja olyan volt, mintha egy maffiafőnök épp kimondta volna valakire a halálos ítéletet. De Rachelt sem kellett félteni! Csak pirultunk, amikor egy jóval ártatlanabb kifejezés helyett elhagyta a száját egy nem várt pina. Jó, rendben, nem először hallottam ilyet, de azért Racheltől mégiscsak meglepett.
MN: A korhatárbizottságok nem szeretik az ilyesmit.
BDP: Én nem bántam, hagytam. Megvívtam én már a magam csatáit a korhatárbizottsággal. A pohár A sebhelyesarcúnál telt be; annyit vegzáltak, hogy végül valamennyi kifogásolt részt visszatettem a filmbe.
MN: A kilencvenes években készült egy híres csoportkép, úgy fest, mint egy új-hollywoodi osztálytalálkozó: Spielberg, Lucas, Coppola, Scorsese társaságában látható. Ezek szerint a kilencvenes években még összejártak.
BDP: A kép, azt hiszem, George (Lucas - a szerk.) születésnapi partiján készült. De már jó ideje nem láttam őket. Utoljára talán akkor jött össze a mi bandánk, amikor George levetítette a THX 1138 felújított változatát a Guggenheim Múzeumban. Csak Spielberg hiányzott. Egyébként ott voltam George-dzsal, amikor '71-ben, a Hollywood Boulevard-on elkezdték vetíteni a filmet. "riási blamázs volt, kongott a mozi az ürességtől. Szokásunk volt, hogy a premiernapon kimentünk helyszínelni a mozikhoz, nézik-e a filmeket. Együtt voltunk akkor is, amikor a Csillagok háborúját bemutatták. Nos, ott egy kicsit másképp festett a környék. Kimentünk a nyitónapon a Chinese Theatre-hez, és pásztáztuk a pénztáraknál kígyózó sorokat.
MN: Igaz, hogy ön írta a Csillagok háborúja híres nyitószövegét?
BDP: Csak részben. Nem én írtam, én csak újraírtam. Túlságosan is zavaros volt az eredeti szöveg, amit George írt, úgyhogy Jay Cocks (filmkritikus és forgatókönyvíró - a szerk.) és jómagam gatyába ráztuk George mondatait.
MN: Kapott valamit ezért a szövegért?
BDP: A Star Warsért nem kaptam semmit, de a Taxisofőr bevételeiből leesett egy százalék: 100 ezer dollárt kerestem vele. Egy vagyonnak számított.
MN: Miért járt ennyi pénz?
BDP: Mert én találtam rá a forgatókönyvre; én adtam a producerek kezébe.
MN: Hol találta?
BDP: Paul Schrader nekem adta oda, de én úgy éreztem, hogy nem tudnám megcsinálni. Összekötöttem Schradert a producerekkel, és Martyt (Scorsese) javasoltam rendezőnek.
MN: Ön mutatta be Scorsesenek De Nirót is?
BDP: Még az is lehet, hogy én voltam, oly rég volt már.
MN: Arra emlékszik, hogy Al Pacinót hogy ismerte meg?
BDP: Amikor az Üdvözleteket csináltam Bostonban, felkerestem egy régi csajomat, Jill Clayburgh-t, aki akkoriban egy fiatal színésszel, bizonyos Al Pacinóval élt együtt. Ugyanabban a színtársulatban játszottak. Ez valamikor '68 táján lehetett. Filmet persze csak jóval később forgattam vele, hiszen A sebhelyesarcút a nyolcvanas években csináltuk. De már előtte is sokat lógtunk együtt. Ismeretségünk elején Al elég rendesen ivott, úgyhogy főleg New York bárjait látogattuk. Az ivászat egyébként nem nagyon dívott a köreinkben, Steven egy cseppet nem ivott, Marty sem, csak Francis borozgatott hébe-hóba.
MN: Rendezőként rivalizáltak?
BDP: Inkább segítettük egymást. A sebhelyesarcút például Scorsese-nek köszönhetem. Az ő nyughatatlan, filmtörténészkedő természetének. Ő vetítette le nekem az eredeti Scarface-t, a Howard Hawks-féle változatot.
MN: Kevés olyan amerikai rapper van, aki ne A sebhelyesarcút nevezné meg kedvenc filmjeként. Jay-Z-től Snoop Doggig mindenki isteníti. Miért?
BDP: Kutya legyek, ha értem. Talán a bevándorlóvonal ennyire vonzó. Egy bevándorló, aki megvalósítja az álmait. A sebhelyesarcú az amerikai álomról szól, meg a pénz és a hatalom korrumpáló erejéről. De hogy miért pont a hiphopközösség érzi ennyire magáénak, arra tudományos választ nem tudok adni. Viszont ez az egyetlen filmem, amiből a mai napig idéznek; Tony Montana híres sorát, a Say Hello To My Little Friendet még ma is el-elsütik. Ez persze Oliver Stone sora, ő írta. Eredetileg Sidney Lumet rendezte volna a filmet, de végül nem érdekelte; nem volt elég politikai töltet benne. Utána kerültem én a képbe.
MN: Többször előfordult, hogy másodiknak került képbe?
BDP: A Mars-mentőakciónál volt valaki előttem. Ő 130 millióért akarta megcsinálni. Én kihoztam százból.
MN: Elég nagy bukás volt. De még nagyobb volt a Tom Wolfe regényéből készült Hiúságok máglyája.
BDP: A film eléggé eltért a regénytől, és ezért jól lehúzták. De szerintem megáll a maga lábán.
MN: Coppola saját zsebből személyes filmeket készít. Lucas is gyakran fenyegetőzött azzal, hogy visszatér a kísérleti filmezéshez. Esetleg ön is készül visszatérni a gyökerekhez?
BDP: Nem, én olyan filmeket akarok készíteni, amikre jegyet vesznek az emberek. Tudom, hogy George és Francis mit mondogatnak, de hát ugyanezt a baromságot tolják harminc éve.
Kritikánk a Gyilkos vágyakról itt olvasható.
