Márkusné az első sorokban, átszellemülten énekli a zsoltárt a templomban, míg Kozákné leghátul, magába roskadtan hallgat. Előbbivel külföldön élő fia ímmel-ámmal, videóhívások és drága ajándékok formájában még tartja a kapcsolatot, utóbbinak már nincs is kit felhívnia. Két, különböző vérmérsékletű ember, de mindketten magányosak.
„Mindnyájan akarunk egymástól valamit. Csak az öregektől nem akar már senki semmit. De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk” – szól a Macskajáték mottója. Örkény István művében a hősnő és szomszédasszonya a nyávogással emelkednek felül az élet groteszk voltán – egyszerre játék az, és az életigenlés filozófiája. Varga Gábor filmjében Pogány Judit és Nagy Mari nem nyávognak ugyan, de egyre elkeseredettebb kiabálásuk, amellyel a Mirci nevű cicát hívogatják, valami hasonló célt szolgál. Mirci Márkusnéé ugyan, ám a macska hűtlen szerelmét Kozákné is megirigyli. A két idős hölgy egyre elkeseredettebben igyekszik magához édesgetni az állatot. A vörös cicák legendásan szeszélyesek, Mirci pedig boldogan kosztol akár két háznál is – véletlenül azonban mindig ott tűnik fel, ahol épp a legnagyobb szükség van rá. Egyszerre képviseli a régmúlt szerelmest, akiért egykor ugyanilyen veszekedés folyt; a szeretetet, a törődést, magát az életet, amiért ebben a korban már nem szokás lelkesedni. Egy macska azonban bármire képes: nem csak megfiatalítja, de össze is hozza az embereket; közben pedig természetesen degeszre tömi magát.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
