"Ebben maradtunk" - Jim Jarmusch filmrendező

Film

1983-ban még Wim Wenders támogatása és A dolgok állásából kispórolt fekete-fehér nyersanyag kellett ahhoz, hogy leforgathassa a Florida, a paradicsom első, harmincperces változatát. Az azóta eltelt két évtized során Jarmusch Hollywood sztárjait is lenyűgözte. Legutóbbi játékfilmje, a Hervadó virágok már igazi sztárparádé, melyben Bill Murray mellett Sharon Stone, Jessica Lange és Julie Delpy is látható.

1983-ban még Wim Wenders támogatása és A dolgok állásából kispórolt fekete-fehér nyersanyag kellett ahhoz, hogy leforgathassa a Florida, a paradicsom első, harmincperces változatát. Az azóta eltelt két évtized során Jarmusch Hollywood sztárjait is lenyűgözte. Legutóbbi játékfilmje, a Hervadó virágok már igazi sztárparádé, melyben Bill Murray mellett Sharon Stone, Jessica Lange és Julie Delpy is látható.

*

Magyar Narancs: Mennyire jellegzetes az a kép, amit a filmjében Amerikáról fest?

Jim Jarmusch: A Hervadó virágok távol játszódik az ország ne-vezetességeitől. Ez egy névtelen Amerika: a cselekmény nem kötődik konkrét helyszínekhez. Ha van jellegzetessége, akkor az leginkább a mindennapossága, a jellegtelensége.

MN: Miért éppen Jean Eustache francia filmrendezőnek ajánlja?

JJ: Csodálatos filmeket készített, tiszta, megalkuvást nem ismerő alkotásokat - sokat jelentenek nekem. Költő volt, aki filmekbe fog-lalta a költészetét. Sosem adott az elismerésre, a siker és a pénz közömbös volt neki. Talán ezért is vagyunk manapság haljamosak megfeledkezni róla. Nagyon különböző stílusú filmeket forgatott, de keveset. Talán A mama és a kurva a legismertebb, ami a Hervadó virágokhoz hasonlóan arról szól, hogy a férfiak és nők mennyire képtelenek megérteni egymást.

MN: A fő inspirációt tehát Eustache filmjeiből merítette?

JJ: Az igazat megvallva inkább Fassbinder alkotásai inspiráltak, ráadásul igencsak szokatlan módon. Sosem nézek ugyanis filmeket, amikor a sajátomra készülök. Most mégis rám jött, hogy Fassbinder-filmeket kell hogy nézzek. Különösen azt szeretem benne, ahogy a művében szereplő alakokat, akiknek normálisan a közelükbe se merészkednénk, emberi közelségbe tudja hozni. Most készítettem először filmet egy olyan alakról, akivel a történet elején magam sem szimpatizáltam. Mind-eddig valamennyi szereplőmmel jóban voltam már a kezdetektől. Akármilyen fogyatékosságuk is volt, szerettem őket. Ezt az egyet kivéve. Egyáltalán nem érdekelt, ki ez a Don Johnston. Érdektelen figura, akivel még egy sört sem lett volna kedvem meginni. A lecke tehát adott volt: hogyan tudom megkedvelni a film végére. Bill Murray-ben megvan az a képesség, hogy végigvigyen ezen az úton. Fassbinder is éppen emiatt vált hirtelen fontossá. Ez persze nem azt jelenti, hogy elkezdtem volna majmolni a stílusát. A Hervadó virágokban semmiféle utalás nincs őrá.

MN: Fassbinderen kívül kinek nem tudott mostanában ellenállni?

JJ: Sokszor rám tör ez az érzés, de nemcsak rendezőkkel, hanem színészekkel kapcsolatban is. Amikor kitör belőlem a rajongó, nincs mese, végig kell néznem az öszszes filmjüket. Most például Steve McQueen a soros. Már alig várom, hogy belekezdjek A Thomas Crown-ügybe.

MN: Mit szól ahhoz, hogy anyagilag a Hervadó virágok az eddigi legsikeresebb munkája?

JJ: A filmkészítés anyagi oldala mindig hidegen hagyott. Boldoggá tesz persze a siker, ha sokan megnézik valamelyik filmemet, de még nem okozott álmatlan éjszakákat, hogy egy-egy munkám mennyit hozott a pénztáraknál. Ha a pénzre hajtanék, valószínűleg már jó ideje Hollywoodnak dolgoznék, és mostanra nyilván meg is gazdagodtam volna. Félreértés ne essék, egyál-talán nem nézem le a hollywoodi filmgyártást, sok fontos alkotást köszönhetünk a nagy stúdióknak, egyszerűen arról van szó, hogy a filmkészítésnek ez a módja engem nem érdekel, s e tekintetben nagyon is makacs vagyok.

MN: Az Elveszett jelentés sikere indította arra, hogy Bill Murrayvel forgasson?

JJ: Bill-lel már az Elveszett jelentés előtt munkában voltunk, igaz, akkor még egy másik forgatókönyvemen dolgoztunk, melynek Three Moons in the Sky volt a címe. Három éve Cannes-ban nagyjából össze is szedtem rá a pénzt, mire azonban hazaértem, rájöttem, hogy még rengeteg munka van a könyvvel. Mivel azonban gyűlölöm újraírni a forgatókönyveimet, inkább letettem az egészről. Átugrottam Bill-hez, és bevallottam, hogy a pénz összejött ugyan, de nem érzem úgy, hogy erre a történetre két évet áldoznék az életemből. Billnek tetszett az eredeti elképzelés, úgyhogy egy kicsit letörte a dolog, de hajlandó volt meghallgatni egy időközben támadt másik ötletemet. Előadtam hát a Hervadó virágok kezdetleges változatát, mire csak annyit mondott: "Hát jó, akkor ezt csináljuk." Úgyhogy ebben maradtunk.

James Mottram

(fordította: Köves Gábor)

 

 

visszhang-extra

Hervadó virágok

Húsz évvel ezelőtt Jarmusch izgága lézengői valóban kilógtak a tornasorból, mára azonban Jarmuschék azok, akikhez a magukat öntudatosan függetleneknek kikiáltó filmesek egész sora igazodik. Hogy Bill Murray permanens letargiába és kifogástalan bőrkanapéjába süppedt alakja egy cseppet sem hat újdonságnak, az jórészt éppen a savanyú képű hősökre rákapott erős középmezőnynek köszönhető. Mit tesz hát a mester, hogy megőrizze fiatalos formáját és jó időeredményét? A dolgok jelen állása szerint az égvilágon semmit. A végső vágás jogának birtokában kényelmesen fogalmazza újra és rendezi össze rövidfilmnyi történeteit, ellentétben azonban a hasonló előjogokkal bíró Woody Allennel, ő elég ritkán forgatja le ugyanazt, hogy rá ne unjon a közönség. Fapofáit nehéz is megunni, ami részben annak a nem elhanyagolható ténynek köszönhető, hogy még mindig a mester tűnik a legjobb megfigyelőnek a placcon. Murray idősödő Don Juanja - akit egy névtelen levél és egy ügybuzgó szomszéd robbant ki a kényelmes köldöknézés állapotából - ismeretlen terepre ér, amikor fiatalkori szerelmei és egy neki tulajdonított fiúgyermek nyomába ered. A zavarosba tévedő alak védekező egykedvűsége látványos show-elem, a helyenként pozőrködésbe hajló alakításnál azonban jóval meggyőzőbb, amikor Jarmusch az apró holmik közül bányássza elő poénjait. A történetmondás nem az ő asztala, a mellékes részletek magától értetődő abszurditásához azonban még mindig neki van a legjobb szeme.

-kg-

 

A Best Hollywood bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.