Film

Egy másik arc

Erik Poppe: Utoya, július 22.

  • 2018. november 4.

Film

A címben szereplő helyen és időben (a 2011. évben), alig két órával egy 8 áldozatot követelő oslói autóbomba-merénylet után 77, a Norvég Munkáspárt (kb. szociáldemokrata párt) ifjúsági táborában nyaraló tinédzsert gyilkolt halomra egy zavaros gondolkodású, de korántsem elmebeteg náci. Ez volt Norvégia történetének legnagyobb békeidőben elkövetett tömeggyilkossága.

Az amerikai és kanadai iskolák ámokfutóit nagyon is jól ismerjük a moziból. Ám az ilyesmit tárgyaló filmek – legyenek bármennyire is érzelemmel telítettek, s törekedjenek bármennyire is torkon ragadni s emocionális állásfoglalásra (is) késztetni a nézőt – abból a téveszméből indulnak ki, hogy az emberi cselekedetek indítékait kellő felkészültséggel, érzékenységgel, sőt tudományos megalapozottsággal fel lehet fejteni. Racionalizálják, megértetni próbálják azt, amire valójában nincs magyarázat. Ez a mészárlásokat tematizáló minden eddigi filmet zárójelbe tévő munka most más. Nem merülünk el az ámokfutáshoz vezető ifjúkori sérelmekben, téveszmékben, nem érdekes, hogy a tömeggyilkos miféle nézeteket vall, tettére hogyan készült fel, azt hogyan hajtotta végre; ő maga is csak egy egyetlen villanásra feltűnő, távoli sziluett, nem látjuk arcán sem a hideg diadalt, sem a megszállottság perverz delíriumát.

Egy másik arcot látunk. Az áldozatét. A menekülő kamaszlányét, aki a maga erejéhez mérten próbál segíteni már megsebesített társain, vakmerően visszamegy a táborba húgáért – és éppúgy nem ért semmit abból, ami körülötte történik, ahogy senki más sem a gyanútlanul táborozó fiatalok közül, és ahogy mi sem, ma sem, hiába ül börtönben, vélhetően örökre, a pszichopata gonosztevő. Van, amit nem lehet megérteni.

És van, amit nem is kéne megérteni. Az nem a filmből, hanem a valóságból, a bűncselekmény utóéletéből tudható, hogy a bezárt náci gyilkos pert képes nyerni, saját emberi jogi sérelmeire hivatkozva (langyos a kávé, nem a legújabb lövöldözős videojátékkal játszhat luxuscelláiban stb.) ugyanazon állammal szemben, amely annak idején késlekedett karhatalmat kirendelni a már zajló vérfürdő leállítására. Ez az abszurditás, a saját sérülékenységéről tudni sem akaró modern demokrácia csődje is benne van a tehetetlenül rettegő, a tomboló erő-szak­nak kiszolgáltatott fiatalok arckifejezésében, akik hiába várják a segítséget. Ezt állítja a film, nem többet, de ezt olyan intenzitással, hogy nem lehet a hatása alól kivonni magunkat. És egyetlen snitt az egész. Nincs benne vágás. A kamera megy a lánnyal (a még csak főiskolás Andrea Berntzen nem a jövő, hanem a jelen nagy színésznője), beránt minket is a menekülők közé: tehetetlenségünkre, védtelenségünkre, eszköztelenségünkre döbbent rá. Éppúgy, mint amikor Samuel Maoz tankjába (Lebanon, 2009), Philippe van Leeuw bedeszkázott lakótelepi lakásába (Volt egyszer egy Szíria, 2017) zárva ülünk vagy Saullal terelnek bennünket a halálba. Rettenetes remekmű.

Erik Poppe az elmúlt években érzelmileg telített, gondolatilag jelentős, formailag egyre erőteljesebb filmek sorát készítette. Közülük a 2004-es Hawaii, Oslo óta ez az egyetlen, ami Magyarországon látható.

 

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.