A Vígszínház társulatának ünnepelt művésznője több kortárs magyar író drámájában játszott már. Esterházy Péter szövegeivel színésznőként a Galkó Balázs által rendezett Fuharosokban találkozott, Zsófit alakította. A múlt hónap elején mutatták be a Vígszínház házi színpadán Marton László rendezésében az Egy nőt. MaNcs: Miért választotta Esterházyt? És miért pont az Egy nőt?
Igó Éva: A regény 97 különböző nőalakot ír le. Ez már önmagában egyedülálló lehetőség egy színésznőnek. De így nem lett volna "sorsa" az előadásnak. Katarzisélmény akkor lehetséges, ha valódi életsorsot mutat meg, tól-ig. Tehát ha történik valami a színpadon. A mi változatunkban ez a nő különböző kapcsolataiban, az édesanyjával, a fiával, a barátnőjével, a volt férjével, más-más alakban próbál megmutatkozni. Miközben nagyon sok szeretetet ad és kap, elcsúszik az élete. Amikor elolvastam azt a mondatot, hogy van egy szemölcs a hátamon, a vadhús és a szemölcs közt, megindult a képzeletem. Mit jelenthet egy idősödő nő vagy egy beteg ember hátán egy szemölcs. Van élettapasztalatom. Ha levesznek valakinek a melléről egy ilyen szemölcsöt, az lehet pozitív, s egyszerre megfordul az élete. Abban a pillanatban, amikor kiderül, hogy az életed eddig tart, tehát olyan betegséged lehet, amiben holnapután elveszítheted az életedet, minden más jelentést kap visszafelé is.
MaNcs: Vagy a másik variáció, hogy szembesülni kell az öregedéssel.
IÉ: Igen, ami az én életemben - ha mint magánembert kérdezel - nem egy katasztrofális probléma. Talán ezért is gondoltam, hogy nem kell túlhangsúlyozni ezt a problémát. Persze ez a nő túl van már az élete delén.
MaNcs: Két szólamra - egy férfiéra és egy nőére - írtátok át Rácz Erzsébet dramaturggal a kisregényt. Egy, az életét nagyon intenzíven, nagyon érzelmesen megélő nőére s egy intellektuális férfiéra.
IÉ: A borzalmasan intellektuális Selmeczi Gyuri azért van az előadásban, mert mit ér ez a nő férfi nélkül, másrészt az ő szájából elhangzó mondatokhoz mi nem nyúltunk hozzá, azok csak egy férfi szájából hangozhatnak el.
MaNcs: Ez a szólam - a férfié - egy közéleti emberé is, aki a Kádár-korszak puha diktatúrájában a maga módján ellenállt.
IÉ: Erre ezt a Prospero-idézetet tudnám mondani, hogy "Elhajlott a pálcám, ó Prospero" - de hogyan is mondhatnám ezt én. Itt - mármint a férfinál - nemcsak a politika lényeges, hanem a szexusnak az a másik oldala is.
MaNcs: Amikor ´95-ben ez a könyv megjelent, úgy értékelték, hogy olyan négybetűs, a szexushoz kötődő szavak legitimizálódtak, kerültek be a magyar irodalomba, amelyek korábban hiányoztak.
IÉ: Akkor lehet. Persze van, aki ezt a mai napig is így érzi, de azt hiszem, ez alatt az öt év alatt olyan sok minden történt, olyan mértékben felgyorsult az élet, hogy ez már semmi. Ennek a darabnak a drasztikuma attól függ, milyen szemmel nézed az előadást. Ezért is örültem, hogy Marton László rendezte. Az ő ízlése tartja azon a határon ezt az előadást, hogy nem csap át valami másba. Pont ugyanolyan szellemes és ordenáré, mint a regény.
MaNcs: Talán mégsem. Másfelé viszitek. Ez két szólam, sanzonbetétekkel.
IÉ: Azt azért tettük bele, mert formát akartunk találni annak, hogy színpadra kerülhessen. Ez színház és nem egy regény színpadra tett változata. Meg kellett találnunk azt a helyszínt, ahol ezt eljátszhatjuk. Lehetett volna egy magányos nő fürdőszobája, lehetett volna egy templom lépcsője, egy női öltöző, de ez mind megköt. Ezért is helyeztük egy ilyen térbe. Asztaloknál ülnek, és ez, remélem, hogy egy kicsit felszabadít. Ez nem egy hagyományos értelemben vett színház. Kapcsolódunk egymáshoz, a nézőkhöz. Nekem ez nagyon nagy élmény, ilyet még soha nem csináltam. Belenézni emberek szemébe. A tekintetektől minden este egy kicsit, egy nüansznyit áthangolódik az előadás. Látom, érzem a reakciókat.
MaNcs: Ezek annyira fontosak?
IÉ: Baromi fontosak. Azért vagyunk, nem? Én azért lettem színész, hogy az embereknek örömet szerezzek. Ez lehet, hogy nagyon romantikusan hangzik, de hát nekem, egy színésznek, az a legfontosabb.
MaNcs: Úgy láttam, hogy te minden rezdüléseddel a Selmeczire figyelsz. Ül egy zongoránál, cigarettázik, és a rekedtes hangjával engem például elbűvöl. Te pedig körülötte létezel.
IÉ: Ez nekem azért nem újdonság, mert húsz éve ismerem őt. Milliószor léptünk fel együtt, fél óra alatt tudtunk csinálni egy ötvenperces műsort. De abban talán igazad van, hogy ő a tengelye az előadásnak, aki körül én bátran mozgok, oda fordulok, ahova akarok, de ő mindig ott van, ő a normál A.
Pál Melinda
