Antje De Boeck színésznő
MaNcs: A történelemcsináló hőst szeretted meg a sztrájkszervező, fiatal szövőnő, Nette alakjában?
Antje De Boeck: Ennek a filmnek semmi köze a történelemhez, ez az emberek érzéseiről szól. Az igazi sztori persze a század eleji Belgiumban játszódik, de nem tudnék eljátszani valakit, aki akkor élt. A szereppel kapcsolatos érzéseim teljesen jelenbeliek. Az a különbség köztünk, hogy nekem nem kellett már gyermekkoromban dolgozni, és járhattam iskolába. Valószínűleg az egykori Nette sem tudott mihez viszonyítani, csak az egyetlen valóság létezett a számára, mégpedig az, amiben élt. Magam is ebből tudok kiindulni.
MaNcs: A filmnek lényeges hatáskeltő elemei a tömegjelenetek. Szerinted a többi színész is ennyire közel érezte magához a valóságot?
ADB: Úgy gondolom, mert nagyon értették, hogy mi történik. Ez még ma is így van, bárhol a világon. Talán ezért sikeres a film. A szociális igazságtalanságokat bárki tapasztalhatja a saját bőrén vagy láthatja maga körül. A lengyel statiszták pedig abszolút a történelmet élték, hiszen azt a gyárat, ahol játszódik a történet, két évvel ezelőtt számolták fel, és ők voltak az elbocsátott dolgozói. A gyári és az utcai jelenetek, tehát a film nagy része ebben a kisvárosban játszódik.
MaNcs: Számomra talán kevésbé meglepő, mint neked, hogy a volt szocialista üzemek a rendszerváltás után is múlt századi technikával dolgoztak.
ADB: Teljesen durva, hogy nekik ez olyan volt, mintha visszamennének dolgozni. Tudták, hogy működnek a szövőgépek, szóval ők csinálták az egészet. Az emócióik is erősebbek voltak ezzel kapcsolatban. Belgiumban az efféle üzemek már ipari műemlékek.
Az összes munkás civil szereplő volt.
MaNcs: Daens atyát kivéve, akinek a munkáspárt-alapító viszontagságairól szól végül is az egész történet; majdnem minden domináns forradalmár nő volt a háttérben. Ez a férfiak által írt történelem ellen szól szerinted?
ADB: A sztori egy könyvön alapszik, amelyben természetesen nincs benne az a női karakter sem, akit én játszom. Azért lettem beleírva, hogy a történet érzelmesebb legyen. Egyébként is azt gondolom, hogy a nők inkább emocionális módon élik meg a dolgokat, ami nagyon jó. Jót tesz a politikának is.
MaNcs: Annyira szereted ezt a filmet, hogy a bemutató miatt a kis csecsemődet is otthon hagytad? Vagy éppen a kismama betegség miatt jó ez az utazás?
ADB: Nagyon a szívemhez nőtt a film, mindenképpen itt akartam lenni. A Maneken pice (a pisilős kisfiú szobra után elnevezett) című film mellett végül is ez volt a másik nagy filmszerepem. Az öt hónapos kicsimre pedig sokan vigyáznak. Tradicionális család vagyunk. Otthon van a szintén színész férjem is meg az ő szülei, de tulajdonképpen az anyukám mondta, hogy egy kicsit lazítsak, menjek a filmemmel. Persze megerőltető, mert például szoptatok még, és hozni kellett a gépemet, hogy megszabadítsam magam a felesleges folyadéktól meg ilyenek.
MaNcs: Ha már a gyerekeknél tartunk, nem volt olyan érzésed a filmkészítés során, hogy meg kéne őket óvni? Nagyon kemény szerepeik voltak.
ABD: Dehogynem. Velük nehezebb is dolgozni, mert nem színészkednek, atmoszférát kell nekik teremteni ahhoz, hogy legyen kedvük a játékhoz, és még akkor is van olyan, akinek nehezebben megy. Akit a filmben elkap a gép, az egy kis lengyel fiú volt, és árvaházból hozták ki. Csak addig volt velünk, amíg a filmet forgattuk, és aztán vissza kellett mennie. Képzelheted. Én nem is hagynám a gyermekemet filmszerepelni. Minden gyerek normális életet érdemel. Ez a felnőttek világa, tele szeméttel. Még egy ilyen ártatlannak tűnő játékkal is hiú ábrándokat táplálhatnak bennük.
MaNcs: A filmben van egy olyan jelenet, amikor a munkavezető megerőszakol. Nem utálja ilyenkor a színésznő a partnerét?
ABD: Azt hiszem, neki több problémája volt vele szegénynek, mint nekem, hiszen őt is ismerem régóta, és egyáltalán nem az az erőszakos típus. Nagyon nehéz volt eljátszania.
MaNcs: Ez egy populáris film lesz. A művészfilmeket is szereted?
ABD: Mondjuk inkább hagyományos filmnek, hagyományos kameramozgásokkal, jól megmunkálva, színesen stb. Szeretem a modern filmeket is, de csak akkor csinálom, ha jelent nekem a sztori valamit.
MaNcs: Belgiumban végezted a színiakadémiát?
ABD: Nem végeztem el, csak az első évet. Túl sok volt elsőre. Tizennyolc éves korom előtt semmi közöm nem is volt a színjátszáshoz. Még amatőr színházas sem voltam. Nem működött az egész, és a tanáraim is azt mondták, hogy csináljam a magam módján. Aztán volt olyan, hogy teljesen lemondok róla. Nem tartottam magam tehetségesnek, na. Aztán lassan-lassan jöttek a feladatok egymás után a színházakban, kialakult bennem valamiféle egészségesebb önértékelés. Elértem, hogy tudom magam kontrollálni és kritizálni. Belgiumban is nehéz jó szerephez jutni, főleg a szabadúszóknak. A filmekben általában a színházi mainstream színészek játszanak. Vagy van még a szappanopera szereplőinek társasága. Nem éri meg úgy szerezni népszerűséget, mert a szappanoperák nálunk is nagyon rosszak.
MaNcs: Mik a trendek a belga filmekben?
ABD: Témájuk szerint a kalandfilmek, de abszolút a sokféleség jellemzi. Egyébként én személy szerint Lars Von Trier filmjeit szeretem a legjobban. Mélyek és ugyanakkor romantikusak.
- sisso -
