Film

A washingtoni Phil Elverum The Microphones nevű zenekarával elkészítette az elmúlt évtized egyik alaplemezét (Glow pt. 2, 2001), majd a projekt nevét Mount Eerie-re változtatta, saját kiadót alapított, és egy telet Norvégiában töltött magányosan az erdőben. Sok év és sok lemez után a tavalyi Wind's Poem újra kiemelkedő munka, a Mount Eerie talán legjobbja. Elverum a legkifejezőbb, legpontosabb formában fogalmazza meg rajta bánatos mondanivalóját a black metal kakofón pátoszától a csendes altatódalig húzódó hangulati palettán. Az intim gitárzaj mestere múlt pénteken a budapesti Toldi mozi közönségének élőben is bizonyította tehetségét. A koncert előtt beszélgettünk vele.

Húsz éve dolgozik a televíziós szakmában, volt már szerkesztő, műsorvezető, riporter és rendező is. Hazánk egyik első "hivatásos buzdítóembere" a kereskedelmi televíziózás afféle porondmestereként a stúdióban ülő nézőket irányítja, lelkesíti és szórakoztatja egyszerre; első filmszerepében, a héten debütáló Czukor Show-ban önmagát alakítja.

Születésnap, Oké!, Hogy szeretsz?, Ádám almái - Paprika Steen minálunk is ismert, népszerű filmjei. A dánok dívája elegánsan túllépett a Dogmán, s rendezőként is kipróbálta magát. A színésznővel a héten mozikba kerülő Tapsvihar apropóján telefonon beszélgettünk.

A francia detektívregény mai állásáról tartott előadást a Francia Intézetben a krimiirodalom három szakértője, Francis Mizio, Didier Daeninckx és Jean-Bernard Pouy, akik nemcsak tanítják, de művelik is a műfajt. A Narancs a roman noir iskola két ismert alakját, Daeninckx és Pouy urakat kérdezte.

Március 30-án a Diesel Clubban lép fel Brendan Perry, a Dead Can Dance duó férfi fele. Az idén több mint tízéves hallgatását megtörő, vadonatúj szólólemezzel jelentkező angol zenészt telefonon értük utol.

Másfél évtizede a csúcson! Az Egek ura, a Sziriana, a Good Night, and Good Luck, a Kegyetlen bánásmód, a Viharzóna, az ", testvér, merre visz utad, a Sivatagi cápák vagy éppenséggel az Oceans-filmek 49 éves, Oscar-díjas sztárjával a Londoni Filmfesztiválon találkoztunk. Új filmje, a Kecskebűvölők megjelenésünk napján indul a magyarországi mozikban.

Az első valódi moziját forgató londoni video- és egyéb képzőművész, Steve McQueen akkor is politikai filmet csinált, ha a megfogalmazás, a képek művésziessége, a jelentéktelennek tűnő részletek - csikkel teli hamutartó, szarral bekent fal, véresre sebzett ujjperc - hosszú, közeli ábrázolása, az esztetizáló keresettség tehát, és eme keresettség eredetisége a politikai állásfoglalás súlyát el is fedi némiképp.

És arra a képre ki emlékszik, amikor az alig élő, félig alvó Jane Fonda a hátán cipeli a teljesen alélt, de legjobb esetben is holtfáradt Michael Sarrazint, és úgy csinálnak, mintha éppen táncolnának? Nyugi, én sem.

Egymás után két filmje, az Éhség és az Akvárium is elkerült a hazai mozikba, tavaly pedig a Becstelen Brigantykban feszített. Azóta Soderbergh és Cronenberg is bejelentkezett egy-egy szereppel, Hollywood pedig egy nagyszabású képregényfilmmel (Jonah Hex) találta meg. A Narancs telefonon érte el a sokat dolgozó színészt.

1995 és 1999 között a berlini Collegium Hungaricumot vezette, azóta is Berlinben él. Március 17-én ő vette át a lipcsei könyvvásár fődíját Der Vorhang geht auf - Das Ende der Diktaturen in Osteuropa (Felgördül a függöny - A diktatúrák vége Kelet-Európában) című könyvéért. Az íróval még az esemény előtt, Berlinben beszélgettünk.

"A kereskedelem kerüli az érzelmes könyvelőt." Ezért a mondatért, és azért a komolyságért, amivel mindez egy szerelmes könyvelő szájából elhangzik, egészen Lisszabonig kell elmenni, vagy a Cirkóig, ahol az idén 102 éves filmrendező, Manoel de Oliveira új filmjét vetítik. Oliveira maga is utazott egy kicsit érte és az érzelmes könyvelőért - jó földije, Eca de Queirós 1874-ben megjelent elbeszélésében, az Egy szőke lány különcségeiben (fordította Lukács Laura) talált rájuk; ott várták őt a megfilmesítésre esélytelen irodalmi hősök nyugalmával.

A 2000-ben alakult zenekar új lemeze március elején jelent meg Hello Heavy címmel, a hangmérnök az a George Shilling volt, aki többek között a Blur, a Primal Scream vagy a My Bloody Valentine lemezein dolgozott. Az EZ Basic énekes-gitárosával és basszusgitárosával beszélgettünk.

Pandit Shivkumar Sharma több mint 50 éve koncertezik a világban. Egyedül az ő érdeme, hogy a korábban az indiai népzenében is csak elvétve hallható kasmíri santur (cimbalom) a klasszikus színpadok hangszerévé vált. Március 27-én a Trafóban ad először koncertet Magyarországon.

Emlékeznek önök a Krebsz, az istenre? Persze mondhattam volna egy kupacnyi másik címet is, Elveszett illúziók, Ismeri a szandi mandit?, Szívzűr, Veri az ördög a feleségét... meg más ilyeneket. A Krebsz, az isten és az Ismeri a szandi mandit? a maguk esetlegességeivel együtt - különösen a felsoroltak tükrében - úttörő munkáknak számítottak: 1969-ben készültek, puszta létük (vagy inkább a bemutatásuk) ilyenformán akár a diktatúra elleni halk berzenkedésnek is tekinthető, lévén magyar gyártmányú cseh(es) filmek voltak. Ha utánanéznek a többi említett mű keletkezési dátumának, nyilvánvaló: hosszan kitartó hatás alatt állott a magyar filmkészítés egyik - érdektelennek semmiképpen sem nevezhető - csoportozata. Aztán 1979-ben (te jó ég, két évvel a Veri az ördög a feleségét után - hol tartottunk mi?) elkészült a Szovjetunióban a Stalker, és jó időre pályára állította a honi filmcsinálás egy másik - esküszöm: ugyancsak figyelemre méltó - csoportozatát. Még ha csak egyet.