Film

Eisenbergtől Konigsbergig

Woody Allen: Café Society

  • - kg -
  • 2016. december 24.

Film

Superman-gonoszként elég nagy blamázs volt, de Woody Allen ifjúkori alteregójaként Jesse Eisenbergnek minden kis tikje, ideges rángása a helyén van.

Begyakorolt műsorszámról van szó, volt ő már korábban is mini-Woody (Rómának szeretettel), a neurotikusok jól állnak neki. Hogy Allennek mi áll jól, arról könyvtárnyi irodalom értekezik: nincs is olyan értekezés, mely legkésőbb a Kairó bíbor rózsája vagy A rádió aranykora boncolgatásakor ne térne ki a ’30-as, ’40-es Amerika iránti édes-bús nosztalgiára, mely olykor hatalmába keríti a rendezőt. A Café Society is e nagy elődök nyomdokain halad; könnyed kis ujjgyakorlat csupán, a „régen minden jobb volt, még a boldogtalanság is” mezőny régi-új versenyzője. Allen sokadszorra intéz szerelmes levelet az aranykorát élő Hollywoodhoz: felskiccel néhány nyugati parti nagy- és keleti parti kismenőt, szinte hallani a digitális hangrendszereken át, ahogy a mester Upper East Side-i otthonában felsóhajt: azok voltak az idők, amikor Rudolph Valentinót még senki sem keverte össze egy olasz divatmárkával és a fiú mindig megkapta a lányt! Most meg is kapja, nem is kapja, van egy kis időskori érzelmesség ebben az „igen is, meg nem is”-ben, Allen finoman szólaltatja meg a meg nem élt életek felett érzett melankóliát, olyan ínyencmódra, épp csak az íze kedvéért. Pillanatnyi vérmérséklet kérdése, hogy mit kezdünk ezzel, elszakad-e, most szakad-e el a Woody-cérna. Két dolgot lehet tenni: vagy elküldjük Woodyt melegebb égtájakra, vagy élvezzük, amit lehet, például, hogy a ’35-ös születésű rendező kedvére játszik a gyermekkorát idéző díszletekkel, és még arra is maradt pénze, hogy a Central Parkba kivigye a szereplőit. Lehet ajvézni, hogy ez már rég nem az a Woody, hogy jaj, hová lett a Hannah és nővérei vagy a Bűnök és vétkek nagy művésze – ezt mind lehet, és mind indokolt is, komoly intés ez a mester felé, akin ilyenkor rendre erőt vesz a rémület (jaj, már megint lemondásra szólítottak fel Pestről!), és másnap nehéz lélekkel vonszolja ki magát a forgatásra. A Café Society vérbeli jajongói film, remek alkalom, hogy ismét egy életre lemondjunk az elmeszesedett mesterről. És ha ezt megtettük, és senki sem lát minket, akkor akár élvezhetjük is ezt a fogatlan, de valamit még e nagy fogatlanságában is mondó, könnyű kis darabot.

Forgalmazza a Cinetel

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.