Begyakorolt műsorszámról van szó, volt ő már korábban is mini-Woody (Rómának szeretettel), a neurotikusok jól állnak neki. Hogy Allennek mi áll jól, arról könyvtárnyi irodalom értekezik: nincs is olyan értekezés, mely legkésőbb a Kairó bíbor rózsája vagy A rádió aranykora boncolgatásakor ne térne ki a ’30-as, ’40-es Amerika iránti édes-bús nosztalgiára, mely olykor hatalmába keríti a rendezőt. A Café Society is e nagy elődök nyomdokain halad; könnyed kis ujjgyakorlat csupán, a „régen minden jobb volt, még a boldogtalanság is” mezőny régi-új versenyzője. Allen sokadszorra intéz szerelmes levelet az aranykorát élő Hollywoodhoz: felskiccel néhány nyugati parti nagy- és keleti parti kismenőt, szinte hallani a digitális hangrendszereken át, ahogy a mester Upper East Side-i otthonában felsóhajt: azok voltak az idők, amikor Rudolph Valentinót még senki sem keverte össze egy olasz divatmárkával és a fiú mindig megkapta a lányt! Most meg is kapja, nem is kapja, van egy kis időskori érzelmesség ebben az „igen is, meg nem is”-ben, Allen finoman szólaltatja meg a meg nem élt életek felett érzett melankóliát, olyan ínyencmódra, épp csak az íze kedvéért. Pillanatnyi vérmérséklet kérdése, hogy mit kezdünk ezzel, elszakad-e, most szakad-e el a Woody-cérna. Két dolgot lehet tenni: vagy elküldjük Woodyt melegebb égtájakra, vagy élvezzük, amit lehet, például, hogy a ’35-ös születésű rendező kedvére játszik a gyermekkorát idéző díszletekkel, és még arra is maradt pénze, hogy a Central Parkba kivigye a szereplőit. Lehet ajvézni, hogy ez már rég nem az a Woody, hogy jaj, hová lett a Hannah és nővérei vagy a Bűnök és vétkek nagy művésze – ezt mind lehet, és mind indokolt is, komoly intés ez a mester felé, akin ilyenkor rendre erőt vesz a rémület (jaj, már megint lemondásra szólítottak fel Pestről!), és másnap nehéz lélekkel vonszolja ki magát a forgatásra. A Café Society vérbeli jajongói film, remek alkalom, hogy ismét egy életre lemondjunk az elmeszesedett mesterről. És ha ezt megtettük, és senki sem lát minket, akkor akár élvezhetjük is ezt a fogatlan, de valamit még e nagy fogatlanságában is mondó, könnyű kis darabot.
Forgalmazza a Cinetel
