Stephen Frears filmrendező
Stephen Frears: Minden a megszokott módon történt. Elküldték a regényt, és fogalmam sem volt, hogyan lehet belőle filmet készíteni. Aztán csak sikerült valahogy. Szerintem nagyon pontos képet nyújtunk, milyen is lehetett cowboynak lenni a háború után. Engem persze a dolog emberi vonatkozásai érdekeltek. Két férfi egy nőt szeret, ez mindig jó.
MN: Volt már hasonló szituációban?
SF: Igen. Egy pasas beleszeretett a leendő feleségembe, de egyrészt nem a legjobb barátom volt, másrészt a végén csak hozzám jött a nő.
MN: Walon Green volt a forgatókönyvírója, aki Sam Peckinpah Vad banda című filmjét is írta.
SF: Nem az győzött meg, hogy Peckinpahval dolgozott, hanem hogy remek könyvet írt, és szükségem volt valakire, aki megtanít arra, hogy milyen volt a Nyugat, valaki, akiben bízni tudok. Ugyanakkor nagyon becsülöm Sam Peckinpaht. A Vad banda zseniális alkotás.
MN: Vajon miért kértek fel angol rendezőt egy tipikusan amerikai zsánerfilmhez?
SF: Nem tudom. Felajánlották nekem, és én elvégeztem a munkámat. Tudtam, hogy a történet nagyon messze van a saját életemtől. De személyesen a francia arisztokráciához sincs közöm, mint ahogy az írek dolgaihoz sem.
MN: De valamennyire csak ismeri Amerikát?
SF: Azt hiszem, ez nem fontos. A lényegesek a karakterek, és ezek az emberek ugyanolyanok, mint mi. Más közegben éltek, ezért más képeket kellett találni. És ha mutatjuk, hogy hogyan hajtották a csordát, akkor jobb, ha jól mutatjuk.
MN: Következő filmje, a Pop, csajok satöbbi ugyancsak amerikai. Mikor csinál megint angol filmet?
SF: Javaslom, hogy ne beszéljünk az angol filmről. Szerintem sokkal érdekesebb az, amit Amerika nyújt éppen. Nagy lehetőségeket biztosít az amerikai filmgyártás, jóval több irányban lehet dolgozni, mint Angliában. Anglia igencsak szűk. Angliában már attól tartottam, hogy csak ismétlem magam. Ezt senki nem kívánhatja.
MN: Az önismétlés veszélye a Furgon című filmje után merült fel önben? Az kicsit valóban olyan volt, mintha a Méregzsákot folytatná.
SF: Egy év szünetet vettem ki a Furgon után, és tanítottam az angol nemzeti filmfőiskolán.
MN: Korábbi munkája, a Mary Reilly meglehetősen vegyes fogadtatásra talált a nagy várakozások után.
SF: A film kiindulópontját nagyon érdekesnek és komplexnek tartottam. Soha nem hagyok fel a tanulással, milyen volt a Nyugat, milyen volt London egykor. Felfedezőutak. A történet érzelmileg is megérintett, habár nem igazán értem, miért. Nem tudom a választ, mindenesetre ez elég szerencsétlen időszak volt számomra. Örülök, hogy elmúlt.
MN: A vadnyugati zsáner sem igazán menő manapság.
SF: Nem is hiszem, hogy a film tömegközönségnek készült. Egyszerűen boldog voltam, hogy kaptam egy érdekes ajánlatot, nem érdekelt a dolog anyagi része.
MN: Ez a könyv miért érdekelte ennyire?
SF: Erre igazán könnyen tudok válaszolni. Beleszerettem. Beleszeret az ember hol az egyik, hol a másik nőbe, nincs magyarázat. Nagyon szép élmény volt a forgatás, remélem, sok fiatal ember megnézi majd. Lássák, milyen volt akkor a Nyugat. Hisz ez a nagyapjuk korszaka.
MN: Ugyanakkor az elkészült mű háborús film is.
SF: Persze, egyszerű paraszt-fiúk elmentek a háborúba, és amikor hazajöttek, megváltozott minden. Aki otthon maradt, jól meggazdagodott. Már azért is, mert az USA kormányának szüksége volt a jószágokra a háborúban. A katonák zsoldja pedig nem sokat ért. Ezt találták, amikor hazajöttek.
MN: Eredetileg Sean Penn játszotta volna a főszerepet.
SF: Sean Penn hasonló háttérrel rendelkezett; már amikor olvastam a forgatókönyvet, tudtam, ő lenne az ideális. Egy srác, akinek a története hasonlít is az övére. Megkérdeztük Pennt, és ő benne is volt, aztán mégsem jött össze.
MN: Mi a helyzet utolsó munkájával a Pop, csajok satöbbi című filmmel?
SF: Mindig szívesen forgatok filmet fiatal emberekről. Ugyan nem tudom megmondani, Nick Hornby könyvét miért helyezték át az Egyesült Államokba. Amikor hozzám fordultak, már el is volt határozva, hogy Chicagóban forgatunk. John Cusack és a barátai onnan valók. Nagyon szkeptikus voltam, amikor kézbe kaptam a forgatókönyvet, de meg tudtak győzni. Ne felejtsük, az amerikaiak adták hozzá a pénzt, Amerikában forgattunk, és amerikai a főhős is. Ha olvassuk a könyvet, voltaképpen el is felejtjük, hogy angol.
Nagy Elisabeth
(Berlin)
