Alkalmazott mozi

Pop, csajok satöbbi

  • - ts -
  • 2000. július 20.

Film

Hogy Nick Hornby milyen író, arról éppenséggel közvetlenül is megbizonyosodhattunk eddig, hiszen bestsellerei példamutató gyorsasággal fordultak le magyarra, és láttak napvilágot az Európa Kiadó jóvoltából. Hogy minden jóban van valami túl jó is, azt esetünkben a cím bizonyítja. Megmondom őszintén, ahhoz, hogy egy ilyen című filmet megnézzek, minimum azt kell tudnom, hogy ki rendezte. Mindegy, a film a regény magyar verziójától örökölte címét, ilyetén módon adottságnak is tekinthető.

Hogy Stephen Frears milyen filmrendező, arról az egész újságot meg lehetne tölteni tanulmányokkal. Nem vállalunk túl nagy kockázatot, ha nem térünk ki a sommás véleménynyilvánítás elől: klasszisokkal jobb a maga területén, mint Hornby a sajátján, de ez a megállapítás kimondottan nem az íróról szól.

Teljesen nyilvánvaló, a film gyártói a regényhez kerestek rendezőt, és nem Frears művészetére voltak kíváncsiak, hanem mondjuk a Méregzsák hangulatteremtő erejére. Szögezzük is le gyorsan, Frears sem a saját művészetére volt kíváncsi, ez itt nem Az én szép kis mosodám, és nem is túl veszedelmesek benne a viszonyok. Azért persze nem kell rögtön arra gondolni, hogy csupán a kassza környéke érdekelte volna, annyiban nyugodtan maradhatunk: Hollywood minden európai számára valóságos kihívás. Bár Stephen F., ha jól számolom, éppen negyedszer viszi át ezt a középmagas amerikai lécet.

A kérdés tehát az, megy-e a világ előre azáltal, hogy zseniális művészemberek ügyes mestermunkákat tesznek le az asztalra? Számoljunk le az illúzióinkkal, és hamarkodjuk el a választ! Megy, mint a szél. Örömünk ugyan sovány, de kézzelfogható, hiszen ki tagadhatná, egy született hollywoodi majsztró alighanem egészen más mozit kalapált volna össze.

Az eltérések pedig nyilván az arányok háza táján mutatkoztak volna. E téren Frears már régóta nem tud hibázni. Így, amit látunk: kompakt műegész. Szikrányit sem eredeti, de tökéletes. Amolyan csajozós mozi. Nem attól, hogy a szereplőit mindenen túl a szerelem problematikuma mozgatja, hanem attól, hogy bátran elvihetjük rá szívünk választottját. Tuti, hogy beljebb szeret belénk.

A látható vásznon ugyanis mindenki nagyon jó fej (ez benne a Hornby), és minden úgy alakul, ahogy azt magunknak is kívánjuk (ez benne a Hollywood). Frears meg annyi van benne, amennyit a producerek elvártak a pénzükért: perfekt hangulatteremtő erő a Méregzsákból, de ezt már mondtuk.

 

High Fidelity, színes, feliratos, amerikai, 1999; Nich Hornby regénye alapján a forgatókönyvet írta: D. V. Devencentis, Steve Pink, John Cusack, Scott Rosenberg; rendezte: Stephen Frears; fényképezte: Seannus McGarvey; szereplők: John Cusack, Joan Cusack, Jack Black, Lisa Bonet, Iben Hjejle; az InterCom mozija

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.