Interjú

„Az egyetlen társulat”

Tóth Orsi színész

Film

Forgat, játszik, közben három gyermeket nevel. Amikor nem volt felkérése, étteremben dolgozott, gyerekekre vigyázott. A hitelesség megőrzésének módszereiről, szorongó elcsendesülésekről, meztelenségről és az áldozati szerepek alkati és lelki okairól is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mostanában kevesebbet látunk filmen és színházban is. Miért?

Tóth Orsi: Családom lett, három kisgyerekem van. Ez sok mindent megváltoztatott, jóval hátrébb sodródott az életemben a munka. Az utóbbi hét évben Hajdu Szabolcsékkal dolgoztam. Szabolcs hívott, hogy ugorjak be az Ernellába (Ernelláék Farkaséknál). Igent mondtam. Viszonylag sokat játszottuk, az Egy százalék indiánban pedig már a kezdetektől benne voltam. Nyolcat, tízet játszottunk egy hónapban, ami pont elég volt egy gyerek mellett. Két héttel a Covid miatti lezárások előtt már öt hónapos terhes voltam a fiammal, és mivel már nem tudtam takargatni a hasamat, átadtam az Egy százalék indiánban játszott szerepemet. És utána már nem is nagyon igyekeztem vissza a színházba. Egyéves volt a fiam, amikor Szabolcs megkeresett, hogy eljátszanám-e a Kálmán-nap filmváltozatában Olgát.

MN: Úgy is elég lett volna ennyi színházi munka, ha nincsenek a gyerekek?

TO: Ez részben tudatos döntés volt. Nem szerettem sokat játszani. Egy hónapban harmincnyolcat játszani szerintem egészségtelen, nem kap levegőt az ember, nem is bírnám. Ha évente mondjuk három-négy új darabot próbálsz, akkor az azt jelenti, hogy reggel fél 10-től este 10-ig, 11-ig bent vagy a színházban, és nem látod a napot. Félnék, hogy valami kikopik belőlem előbb-utóbb.

MN: Mi van, ha olyan helyzetben vagy, hogy muszáj dolgozni, különben nem tudsz megélni?

TO: Akkor mást csinálok, ahogy történt is sokszor, az önmenedzselés sosem ment igazán. Ilyen helyzetekben inkább alternatív megoldásokat kerestem, pultoztam, éttermeztem, gyerekekre vigyáztam. Minden hátrányával együtt ez adott egy masszív szabadságot is, hogy valóban csak azt vállalhassam el, amit szeretnék.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.