„Elfeledett tudást aktivizált” - Boldizsár Ildikó író, mesekutató

  • Greff András
  • 2016.01.17 13:38

Film

A Star Wars-univerzum népszerűsége közel négy évtized múltán is töretlen. Mi ennek az oka? Örüljünk neki, vagy fogjuk a fejünket? És miért öltöznek az ovisok egyre többször Darth Vadernek?

Magyar Narancs: 1977-ben jött ki az első Star Wars-film. Minden más, a maga idejében divatos, jól reklámozott modern mese vonzása megkopott később, a He-Mantől a Harry Potterig. Mi a legfontosabb összetevő egy mese maradandóságában?

Boldizsár Ildikó: A hagyományban csak azok a mesék maradtak fenn, amelyek érvényes emberi igazságokat tükröztek, s ezek az „igazságok” megegyeztek a mesehallgatók és a mesemondók tapasztalataival. Az ősi történetek minden kultúrában olyan viselkedésmintákat, emberi alaphelyzeteket és -érzelmeket mutatnak meg, amelyek mit sem változtak az évszázadok során, ezért tudunk könnyen kapcsolódni hozzájuk: ilyenek például az öröm, a gyász, a félelem, a fájdalom, a küzdés, a féltékenység, a hatalomvágy. Egy mese általában egy mintázatot mutat meg, és már ennek is nagy hatása lehet. A Star Wars többek között azért oly maradandó, mert nem csupán egyetlen mese motívumrendszerére épül, hanem az összes kultúrában fellelhető hősi mesék egysége teremtődik meg benne. Ily módon minden túlzás nélkül tekinthető az egyetemes emberi mintázatok komplex gyűjteményének, vagy még inkább esszenciájának. Az egyetemes szellemi tanításokból építkezik, megjelenítve mindazt, ami közös a mesékben, a Koránban, a Bibliában, a buddhizmusban, a kínai filozófiában és így tovább.

MN: Más is próbálkozott a közelmúltban ilyen, mondjuk úgy, összmese megalkotásával?

BI: A Star Wars mellett a Mátrixban lehet ezt a próbálkozást felfedezni – nem véletlen, hogy mindkettő alapnak tekinti Campbell mítoszelméletét (Joseph Campbell amerikai mítoszkutató volt, akinek Az ezerarcú hős című alapműve a mítoszok strukturális hasonlóságáról óriási hatást gyakorolt a Star Warst író George Lucasra – G. A.).

MN: A Mátrix viszont csak az ezredforduló idején volt meghatározó tényező a kultúrában, azóta meg már el is felejtettük. Miért?

false

 

Fotó: Németh Dániel

BI: Nem volt olyan komplex – egyrészt. Másrészt, ellentétben a Star Warsszal, elsősorban racionális úton lehetett megközelíteni. Meg kellett fejteni, sok háttértudás kellett hozzá. A Star Warst viszont akkor is értem, ha nem tudom, mi az a buddhizmus, ha sosem hallottam a Ji kingről, a taichiról, a hinduizmusról. A hallatlan sikerhez hozzátartozik az is, hogy elképesztően jól van elmesélve, történetre pedig az embernek mindig szüksége volt. Mindannyian történetéhséggel születünk, az emberi agy a történetek értésére van programozva. Régen ezért játszott fontos szerepet a történeteken keresztüli tanítás, ami mára szinte teljesen háttérbe szorult, eltűnt az oktatásból is. A Star Wars visszacsempészte a hétköznapi gondolkodásba azt a mitikus világot is, amely szintén kiveszni látszott. Úgy is mondhatnám, hogy egy elfeledett tudást aktivi­zált azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne igaz emberként élni. Ezért kapcsolódhat hozzá a kicsi gyerektől az öregemberig bárki.

MN: Az én generációm a 80-as években 4-5 évesen, óvodáskorban kezdte nézni a Star Wars-filmeket. Alkalmas ez az életkor a velük való megismerkedésre?

BI: Ha mesét mondunk egy gyereknek, annyit képzel el belőle, amennyit el tud viselni. A filmnél védtelenebb, mert a látott képekkel bejuthatnak a fejébe olyan információk is, amelyek zavart vagy kárt okoznak. Óvodáskorú gyerek számára például Darth Vader félelmetes alak. Neked mi maradt meg a filmből óvodáskorodból?

MN: Egy hihetetlenül intenzív, eksztatikus érzés emléke. Később persze elgondolkodtam rajta, hogy, mondjuk, A Birodalom visszavág kézlevágós jelenete miért nem zaklatott fel jobban abban az életkorban. Miért lép túl egy gyerek könnyedén az ilyesmin?

BI: Az egészséges gyerek átlép, de azért nem mindenki képes rá. A mesékben is rengeteg horror van, kádban lesózott hullák, testvérgyilkosság, és a csonkítás is ismert mesei motívum: a testvérek levágják öccsük kezét-lábát, és kútba dobják. Ezen egy gyerek simán átsiklik, ha hallja – ha azonban látja is, már nem garantált az átsiklás könnyedsége.

MN: Amikor felnőttszemmel először újranéztem ezeket a filmeket, az tűnt fel, hogy szinte szünet nélkül bombázzák az érzékszerveket: nemcsak a fordulatok, hanem a lenyűgöző apró részletek, tárgyak, helyszínek használatával is. Nincs olyan veszélye egy ilyen mesének, hogy minden más szürkének, unalmasnak fog tűnni utána?

BI: Szerintem nincs: olyan erősen csúcsra járatja ugyanis a képzeletet, hogy ezzel továbbgondolásra, továbbélésre késztet. Milyen sok gyereket látni fénykarddal a kézben! Persze a marketing is számít, az, hogy a tárgyi valóságunk nagyon sok szegletében megjelentek a Star Wars-motívumok. De fontosabb, hogy egy-egy szereplő vagy jelenet hónapokra elegendő lehetőséget teremt a fantáziának. A Star Wars nem mereven lezárt világ, nagyon sok szabadságot ad, megnyitja a képzelet kapuit: hat a tudatra, a tudattalanra, a képzeletre, az érzelmekre; misztikus és mitologikus részei lenyűgö­zőek, ugyanakkor nagyon racionálisak és technicisták is – ez elképesztő gazdagság.

MN: A gyerekek egy része inkább Darth Vadernek vagy rohamosztagosnak öltözik be farsangkor, vagyis nem a hősökkel azonosul. Miért vonzzák őket ezek a figurák?

false

BI: Egyrészt a félelem miatt: félnek tőle, ezért kipróbálják magukat benne, ami nagyon egészséges módja a félelemkezelésnek. Sajnos az én tapasztalataim szerint mostanában már nem csak erről van szó. Egyre többször hallom gyerekektől: Ne jó mesét mondjál, hanem olyat, aminek rossz a vége! Ha megkérdezem, hogy miért, a 7-8 évesek azt mondják, hogy azért, mert a jó győzelme már unalmas. Ezt én elég veszélyesnek látom. Nincs tudá­suk arról, hogy mi a rossz, mit jelent valójában gonosznak lenni, mert egy olyan világba születnek bele, amelyben ez egyre láthatóbb, egyre megszokottabb. De ha megszokja, észrevétlenül része lesz annak a világnak, amely a Darth Vaderek világa. Pályám elején még minden kisfiú királyfi vagy vitéz akart lenni, aztán jött egy időszak, amikor a sérült állatokkal, vagyis a bajba jutott szereplőkkel azonosultak. Most pedig a farkassal és a negatív szereplőkkel. Tükrözik a felnőttek világát.

MN: Pedig a mesékben a gonosz elbukik a végén.

BI: Mégis őt tartják erősebbnek. A jóság, a becsületesség fabatkát sem ér – legalábbis ezt látják maguk körül a mindennapokban. Ez borzasztó.

MN: A Star Wars a lányoknak is kínál annyit, mint a fiúknak? Leia hercegnő jó példakép?

BI: Igen, végül is mindannyian rászorulunk a férfiak segítségére, de jó, ha közben azért meg tudjuk védeni magunkat – éppúgy, mint Leia. Amúgy meg jónak vagy rossznak lenni nemtől független kérdés. A Star Wars értékrendje nem férfira vagy nőre szabott: arra ott vannak a hollywoodi love storyk. A kislányok sem csak a királylányokkal azonosulnak, mert életük során olykor épp azokkal a minőségekkel van dolguk, amelyeket adott esetben egy férfi szereplő képvisel a történetben.

MN: A Star Warsban nincs isten, de van egy mindent átható erő, amit jó és rossz célokra is lehet használni. Érdemel ez külön magyarázatot a gyerekek számára?

BI: Volt neked gyerekkorodban játék fénykardod?

MN: Természetesen.

BI: És hogy játszottál vele? Hogyan fogtad meg?

MN: Így (két kézzel markolva a jobb vállam elé emelem a „fénykardot”).

BI: Gyönyörű, látod: ahogy óvodásként megfogtad, abban már benne volt az erő uralása. Az erő tudatos, kontrollált használata látszik a mozdulatban. Egy erőt valóban lehet jóra vagy rosszra használni, de a kérdés elsősorban az, hogy meg tudod-e ragadni egyáltalán – úgy, ahogy te is megfogtad anno. Ezt minden gyerek pont így csinálja, nem kell nekik megmagyarázni, miért.

MN: A Star Wars rajongói felnőttkorban is kitartanak a filmek mellett. Ebben az életkorban mit ad nekünk?

BI: Éppen emiatt várom az új filmet (Az ébredő erőt december 18-án mutatták be Magyarországon; interjúnk korábban készül – G. A.). Gondold el, 17 éves lányként láttam a Star Warst először – azt tudom, hogy akkor mit jelentett nekem, de most vajon mit fog üzenni? Hiszen ebben a világban érett férfiak és nők is feltűnnek, akik szintén kerülhetnek éles döntési helyzetbe. Ha kisgyerekként nézed, megtanulod megkülönböztetni a jót a rossztól, erkölcsi alapértékekkel találkozol; kamaszkorban a hőssé válás útja és a beavatási próbatételek lesznek elképesztően fontosak az elköteleződés bátorságával együtt; a felnőttek az erő uralásából és mások megvédéséből kaphatnak leckét, a legidősebbeknek pedig a tudás átadásának szükségességéről és módjairól szól, és persze az élet végességéről, a visszatérés lehetőségeiről. Ennyi rétege már most is van a filmeknek, és azt remélem, hogy a régi, velünk együtt öregedett szereplők ezt a képet most valahogy tovább fogják árnyalni.

Neked ajánljuk