Mitől óvja Nemes Jeles Lászlót az Oscar-díjas francia?

  • - kg -
  • 2016. január 19.

Film

Összefutottunk Claude Lelouch-sal, hogy az Oscar-díj áldásos és áldatlan hatásairól és ’68-as haverjáról, Jancsó Miklósról is beszélgessünk.

magyarnarancs.hu: 30 éves sem volt, amikor az Egy férfi és egy nőért megnyert mindent;  a cannes-i fődíjat, a legjobb idegen nyelvű filmért járó Aranyglóbuszt és az Oscart. Ugyanez Nemes Jeles Lászlónak, a Saul fia rendezőjének is könnyen összejöhet: Cannes-t már kipipálta, a Golden Globe-ot is megnyerte és bekerült az Oscar-jelöltek közé. Milyen tanáccsal látná el fiatal kollégáját? Ha megnyeri, mivel számoljon?

Claude Lelouch: Hát, az Oscar kétélű fegyver, hatalmas előnyökkel jár, de megvan a maga sötét oldala is. Óriási irigységet kelt, mindenkit féltékennyé lehet tenni egy Oscarral. A díjak – és ez majdhogynem bizonyított tény – nem másért léteznek, csak azért, hogy az idióták kedvükre hőzönghessenek. Lesznek, nem is kevesen, akik merő féltékenységből keresztbe akarnak majd tenni; én már csak tudom, ötven éve ebben élek. Van Oscarom, Golden Globe-om és Arany Pálmám – ez a kollekció sokaknál kiverte a biztosítékot.

false

false

magyarnarancs.hu: „Nekem Claude Lelouch volt a nagy haverom, amikor ’68-ban a párizsi diáklázadások voltak, mindig vitt engem, mert benne volt nyakig a történetben. Egyszer egy barikád mögött feküdtünk, és dobtuk a köveket a rendőrökre” – ezt Jancsó Miklós nyilatkozta néhány évvel a halála előtt. Mi történt a kődobálások során?

CL: Jól szórakoztunk, talán én jobban is, mint Miklós. Ennyi év távlatából már úgy látom, ez az egész nem volt más, mint egy óriási nagy buli, mint valami remek szabadidős sport. Inkább az volt, mint valami komoly, komolyan vehető politikai esemény. De azért mégis felsejlett valami a nagy füstben, amit csak érdemes volt komolyan venni. Jó alkalom volt, hogy rádöbbentsük az embereket, micsoda lehetőségeket is kínál a világ, az, amiben élnek. De a lényeg a szórakozás volt, a játék, a pezsgő hangulat. És miután a gyerekek kijátszották magukat, hiszen minden játék véget ér egyszer, a legtöbbször túlságosan is hamar, mégiscsak kapott valami komoly színezetet az egész. Nem a politikai töltet volt fontos, hanem az, hogy az élet komolyan veendő dolog. És hogy nem lehet félelemben élni. Ha valamit elűztek a diáklázadások, az a félelem volt. A fiatal emberek félelme. És ezt nagyon kevés áldozattal, nagyon kevés vérontással sikerült véghezvinni. Azt gondolom, ami jó és szórakoztató a mai Franciaországban, az akkor született. Bármit mondhat az ember: minden és mindennek az ellenkezője is mehet, ha állítasz valamit, azt ugyanazon lélegzetre meg is cáfolhatod. És nálunk meg is cáfolják. Persze sokan összehordanak hetet-havat, sok irdatlan nagy hülyeség lát napvilágot, de a hülyeség is jó, mert ellent lehet mondani mindenre. A stupiditás termékeny talajából sok szép virág szökkent már szárba.

magyarnarancs.hu: Jó volt ’68-ban a párizsi utcákon lógni Jancsóval?

CL: Naná, hogy jó volt! De nekem jobb volt. Én jobban éreztem magam.

magyarnarancs.hu: Miért?

CL: Talán azért, mert kettőnk közül én voltam a megengedőbb.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.