A Gotan Project április 9-én telt házas koncertet adott a Petőfi Csarnokban. A név a tangó szó kifordításából adódik, egy nem túl elmés francia műszleng szellemében. Ez a vicceskedő stílus szerencsére nem jellemző sem a zenéjükre, sem a gondolkodásukra.Eduardo Makaroff: 1990-ben hagytam el Argentínát, de én már nem a politikai üldöztetés elől jöttem el. Egyszerűen boldogulni próbáltam. Akkoriban hiperinfláció volt Argentínában, teljes gazdasági káosz. Megpróbáltam előremenekülni.
Magyar Narancs: Hatott valamilyen módon a tangóra a diktatúra megszűnése?
EM: Nem diktatúra, hanem diktatúrák egész sorozata volt Argentínában, 1930-tól kezdve. Azóta néhány rövid demokratikus időszaktól eltekintve katonai uralom volt az országban. A tangót már a harmincas-negyvenes évektől korlátozták, betiltottak bizonyos dalszövegeket. Olykor még magát a Buenos Aires-i tangó nyelvezetére jellemző szlenget is tiltották. A szerzők egyszerűen nem használhatták ezt a beszédmódot.
MN: Tiltották a tangót mint táncot is?
EM: Azt nem, a katonák is táncoltak tangót. Viszont az ötvenes-hatvanas évektől, nagyjából az én nemzedékemtől kezdve a fiatalok számára a tangó már nem jelentett kifejezési formát. A rock felé fordultak, a tangó spontán fejlődése megállt. Ami továbblépés történt, az Astor Piazzollához köthető, aki viszont Európában élt. A tangó mint tánc kiment a divatból.
MN: Az európai emigránskörökben már csak a Piazzolla-féle új tangót hallgatták?
EM: Mindkettőt. Az újat és a klasszikust is. Ma is vannak Párizsban zenészek, énekesek, akik kizárólag a hagyományos tangót játsszák.
Philippe Cohen Solal: A nyolcvanas években még működött Párizsban egy klub, a Les Trottoirs de Buenos Aires (Buenos Aires-i járdák), ahol hetente hatszor élőben lehetett tangót hallgatni, klasszikust is, Piazzolla-félét is.
MN: Önhöz melyik áll közelebb?
PCS: Nagyon szeretem Piazzollát, de az ő zenéje számomra egészen más dolog, mint a klasszikus tangó. Majdhogynem két teljesen különálló stílusnak érzem őket.
MN: Piazzollának annak idején az volt a célja, hogy a tangót mintegy kiemelje az egyszerű tánczenék köréből, és magasabb rendű művészi kifejezési móddá alakítsa. Önök a Gotan Project keretében mintha pontosan ellenkező irányba haladnának, hogy a mai fiatal generációk számára újból közérthetővé és táncolhatóvá tegyék a tangó műfaját.
PCS: Egyszerre próbáljuk csinálni a két dolgot: valóban törekszünk rá, hogy a zenénk táncolható legyen. Ugyanakkor igyekszünk alkotó módon viszonyulni a zenei alapanyaghoz, hogy a másik irányba is továbbvigyük, ne csupán a tánczene felé.
EM: Piazzolla újat teremtett, amikor a tangót összeházasította a dzsesszel, később, a hetvenes években a funkkal - sok mindennel próbálkozott. Egyébként nem gondolom, hogy az ő zenéjére ne lehetne táncolni. A tangó eleve úgy fejlődött, hogy bizonyos darabok táncolásra, mások inkább hallgatásra valók - például bizonyos nagyzenekari feldolgozások az egészen kifinomult hangszerelésükkel. Aztán olyan szerzemények is születtek, ahol a szöveg volt fontos elsősorban, arra kellett figyelni.
MN: Első lemezük, a La Revancha del Tango óriási sikert aratott. Akkorát, hogy talán még önök is meglepődtek. Mivel magyarázzák ezt a hatalmas népszerűséget?
EM: Ez valóban nehéz kérdés. Azt lehetne mondani, hogy valamilyen okból váratlanul és mágikus módon találkozott a zenénk a közönség fülével.
MN: Ráadásul úgy tűnik, hogy az újszerű, elektronikus hangzás mellett is sikerült megőrizniük a tangó "lelkét", feszültségét és érzékiségét. De kérdés, hogy mit vár önöktől a közönség.
PCS: Pontosan ezt a kérdést tesszük föl mi is magunknak. Rengeteg példa van rá, hogy az első album sikere egyfajta kereskedelmi nyomást jelent, és az előadók engednek az igényességükből. Megpróbálunk ellenállni a kísértésnek. Az első albumunk felvételekor többen is mondták az egyik számunkra, hogy igazi sikerdarab, valódi sláger. Aztán végül fel sem tettük a lemezre, mert úgy éreztük, hogy nem reprezentálja eléggé a zenei elképzeléseinket. Valószínűleg nem tudunk még egyszer akkora meglepetést okozni a közönségnek, mint az első lemezünkkel. A siker egyik oka ugyanis maga a meglepetés volt, amit a tangó megjelenése okozott az elektronikus közegben. De talán más módon is meg tudjuk lepni a közönséget: művészi, zenei eszközökkel. Ez az, amit tervezünk.
MN: Konkrétan?
PCS: Ez természetesen titok, hiszen ha elmondanánk, hogy mit tervezünk, elmaradna a meglepetés. Annyit azért elárulhatok, hogy amikor az új darabjainkon dolgozunk, rögtön abbahagyjuk, amit csinálunk, mihelyt úgy érezzük, hogy hasonlít az eddigi dolgainkra. A kísérletezést tekintjük a legfontosabb feladatunknak.
MN: Azzal, hogy feldolgozzák többek között Piazzollát, arra törekszenek, hogy megmutassanak valamit a mostani fiataloknak az örökségéből?
EM: Nem mondhatnám, hogy volna ilyen szándékunk. Az első lemezünkön történetesen éppen egy olyan Piazzolla-darab szerepel, amely egyáltalán nem jellemző az életmű egészére. Piazzolla egy a referenciapontjaink közül. De legfőképpen azt akarjuk megmutatni, ami a miénk, amit mi hoztunk létre.
PCS: Szó sincs itt egyfajta tangótörténeti idegenvezetésről. Ez volna a könnyebbik megoldás. Azt viszont sikernek éreznénk, ha azok a fiatalok, akik megkedvelték a Gotan Projectet, később hallgatni kezdenék Piazzollát és a többieket. És már vannak is ilyenek.
MN: Nem lehet, hogy épp ellenkezőleg: a többség számára kifejezetten az önök zenéje jelenti a tangót?
PCS: Ez egyfajta leegyszerűsítő gondolkozás volna, ami engem személy szerint kevéssé érdekel. Mi magunk sem tudjuk pontosan, hogy hol áll a Gotan Project. Számomra inkább elektronikus zene az, amit játszunk, Eduardo számára inkább tangó.
Kovácsy Tibor
