Zságer Balázs nevével először Yonderboi Shallow and Profound című lemezének megjelenésekor találkozhattunk, melynek sikerét fellépések követték, s a kaposvári zenészközösségnek neve is lett: Yonderboi-quintett. Aztán tavaly nyáron feltűnt egy új zenekar is a hazai fesztiválok programján - és a Zagar még decemberben megjelentette első albumát.
Zságer Balázs: Mindenki azt hiszi, hogy a Yonderboi-projekt előtt mi nem csináltunk zenéket, pedig ez nem így van. Előtte is alkottunk már, csak ez most valahogy nagyobb reflektorfénybe került. A mi zenénk alapvetően zenekészítési metódusában tér el Yonderboiétól. Neki először megszületik a fejében a szám, aztán mintegy "megproduceli", majd elhívja hozzá azt a hangszerest, akit oda képzelt. A mienk egy más megközelítésű zenekészítési folyamat, akárcsak régen a rockzenekaroknál: összejártunk, zenéltünk, és ha úgy gondoltuk, hogy érdemes, felvételt készítettünk. Egyébként a kérdés első felére visszatérve: nem mondhatjuk, hogy a "Yonderboi-quintett után", mert a két formáció egymás mellett, párhuzamosan működik.
MN: Hogyan állt össze a zenekar?
ZSB: Sokáig úgy volt, hogy szólólemezem lesz, de közben megalakult egy zenekar Pulzus néven. Mindenesetre elkészült egy négyszámos szólóbakelit is, s körülnéztem, hogy ha élőben előadnám, kivel tenném. Adta magát, hogy ezekkel az emberekkel. A kiadó is úgy gondolta, hogy ezt a két dolgot jó lenne egybeolvasztani. Így vált tehát zenekarrá a szólóprojektem, és ezért tűnik úgy, hogy nagyobb szerepet vállalok benne, mint a többiek.
MN: Mennyire jelennek meg a lemezen a többiek ötletei?
ZSB: A belső lemezborítón található szerzői listából kitűnhet, hogy a számok - valamivel nagyobb - felét én jegyzem, a többi zenekari munka. Sok darabban dominál a gitár - Andorral már elég régóta játszom együtt ahhoz, hogy fél szavakból értsük egymást. Bootsie jelenlétét sokan félreértik, pedig a próbákon sokszor jelent meg olyan bakelitekkel, melyekből aztán kiemeltünk, hangmintáztunk részeket, de a groove-ok, a dobok is jelentősen viselik a keze nyomát.
MN: Mennyire látszik a zenéteken, hogy Yonderboi inkább ösztönös, te pedig képzett zenész vagy?
ZSB: Nem tartom magamat képzett zenésznek. Talán valóban tudatosabban készítek zenét, de ezt szeretném mindinkább levetkőzni. Például próbálom a zeneelméleti berögződéseket mellőzni, nem gyakorlok már vagy három éve, ilyenekkel próbálom butítani magam. Sokszor ugyanis a véletlenek hoznak létre olyan dolgokat, melyekre azt lehet mondani, hogy művészet. Yonder például úgy mer egymás mellé tenni dolgokat, ahogy azt egy "tudatos" zenész eleve elveti. Most azon vagyunk, hogy a folyamatzenét és a dal-formát valahogy ötvözzük, hogy szerkezetekkel improvizáljunk, ne pedig ritmikai és hangmagasságbeli variációkkal.
MN: Nem akartok a jövőben több szöveget használni?
ZSB: Szövegeket csak akkor használunk, ha a zenei környezet indokolja. A lemezen a két énekes szám mellett egy harmadik szám is szöveggel kezdődik: "A következő hat percben mozogjanak könnyedén!" - Esztergályos Cecília elbűvölő hangján, egy húsz évvel ezelőtti külföldi aerobiklemez magyar fordításáról. Ehhez a számhoz egyébként én ragaszkodtam, mondván, nehogy már annyira komolyan vegyük magunkat, hogy jó pár komoly, már-már borúsnak, melankolikusnak mondható szám után ne engedjünk meg ilyet. Szerintem amúgy az első és az utolsó néhány szám jellemzi inkább a zenekar arculatát: elborult, szinte "herkás" hangulat. Egy nyugat-európai kiadónál mondták, hogy nem tudják, ki veszi meg majd külföldön, annyira sötét a hangulata; ugyanerre itthon maximum azt mondjuk, hogy melankolikus.
MN: Beszélhetünk manapság magyar "easy listeningről" vagy "downtempóról"?
ZSB: Nagyon sokan kezdtek itthon zenéket csinálni, elég erős lett ez a "lassúzenei" szcéna. Külföldön sokan mondják, hogy szinte rá lehet ismerni a magyar zenékre, pedig mi nem törekszünk mindenáron arra, hogy valami "nagyon mást" csináljunk. Valószínűleg a közös gyökereik miatt ismerhetik fel a magyar zenéket. Meghatározó élményünk a hetvenes, nyolcvanas évek, akkor nőttünk föl, sok magyar meg cseh-szlovák rajzfilmet néztünk. Egyébként mi nem nagyon hallgatjuk a saját szcénánk zenéit, én inkább Hendrixet, Doorst, autentikus bossa novát, filmzenéket. Tetszik persze Kruderék egy-egy darabja is, meg ez az osztrák dubos vonal, de valahogy nem töltenek föl, pláne a zenekészítéshez. Van egy kiegyensúlyozott komfortérzetük, amilyennel a nyugati társadalom is bír. Én viszont szeretek hol a szokott szomorúságomban örömöt lelni, hol pedig, ahogy Krúdy mondta, könnyűvérű hangulatokba burkolózni.
MN: Gondolkodtál már azon, hogy valami más műfajban is kipróbáld magad?
ZSB: Igen, szeretném, mert jó azoknak, akik csinálnak valamit, sikeresek lesznek, majd megunják, elkezdenek valami teljesen mást, és abban is sikeresek lesznek. De sajnos rájöttem, hogy mennyire hülye vagyok minden máshoz. Furcsán hangzik, de néha azért én is nagyon unom az egész zenésdit. Soha nem tudok például úgy zenét hallgatni, hogy ne figyeljek mindenféle hülye szakmai dologra. És néha nagyon unom a saját zenémet is, pláne, amikor hallok valami "igazi" zenét, komolyzenét vagy filmzenét például. Azért próbákon velünk is előfordul, hogy megőrülünk teljesen, és akkor megy a heavy metal meg amit akarsz; Andor tudja "küldeni" a gitárt, rendesen.
MN: Esetleg valami mozifilm jellegű darab?
ZSB: Többen is mondták már, hogy minden szám egy film, és hogy konkrétan is filmek ugranak be a dalainkról. Jelenleg is egy új klipen dolgozunk a Bossa Astoria című számhoz, könnyed, nyáreste-hangulatú képi világgal.
Pál Attila
Zubor Tamás
(A Local Broadcast című Zagar-album kritikája február 13-i számunkban olvasható.)
