A Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál 10. születésnapján gondolhatunk arra a több száz filmre, amelyet bemutattunk, a számos alkotóra és a nézők tízezreire: ők mind hozzájárultak a fesztivál képének alakításához az eltelt évtizedben. A közös élmények révén a Verzió létrehozott egy képzeletbeli közösséget. Mások életének, sorsának megismerése közvetve és előre nem látható módon hatással lehet a saját életünkre; az a lehetőség, hogy a föld minden sarkában, különböző nemzedékek között folyó nyitott párbeszédekbe kapcsolódjunk be, mindig is a Verzió lényegéhez tartozott, és a fesztiválélmény is többet tud adni a magányos filmnézésnél.
Az emlékezet - az emlékezet mibenléte, szerkezete és működése - vezetőszálként húzódik végig az idei programon. A felkavaró nyitófilm, az Unokabátyám hőse egy költő, aki elveszíti a személyes emlékeit; A legszebb dalban boldog és traumatikus emlékek szövődnek össze; a Belecsavarodva, a Nem a mi világunk vagy Az imposztor tágabb értelemben kérdez rá a holokauszt, a tömeggyilkosságok, a diktatúrák emlékezetére, egyszersmind az ellenállást és a bátorságot is megidézve. Az "Hommage a Chris Marker" a 20. századi mozgókép egyik legrejtélyesebb alakja előtt tiszteleg, akinek szintén középponti témája volt az emlékezés; több francia új hullámos kortársához hasonlóan, de a többségüknél kitartóbban bonyolódott bele a politikába, s közben mindvégig a filmnyelv határait, a vizuális média lehetőségeit kutatta.
A 10. évforduló változatos programja megmutatja, milyen sokféle útja és módja létezik egy történet elmondásának, a kollektív emlékezet előhívásának. A fotós Dorothea Lange olyan eszköznek nevezte a kamerát, amely megtanít arra, hogyan lássunk kamera nélkül. A mások történetét figyelve azt tanuljuk meg, hogyan lássuk a saját életünket és hogyan emlékezzünk saját történetünkre.
