VERZIÓ - A tizedik

Emlékezetmunkák

  • Oksana Sarkisova a fesztivál igazgatója
  • 2013. november 30.

Film

Egy évforduló jó alkalom a viszszatekintésre és a múlt összekötésére a jelennel.

A Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál 10. születésnapján gondolhatunk arra a több száz filmre, amelyet bemutattunk, a számos alkotóra és a nézők tízezreire: ők mind hozzájárultak a fesztivál képének alakításához az eltelt évtizedben. A közös élmények révén a Verzió létrehozott egy képzeletbeli közösséget. Mások életének, sorsának megismerése közvetve és előre nem látható módon hatással lehet a saját életünkre; az a lehetőség, hogy a föld minden sarkában, különböző nemzedékek között folyó nyitott párbeszédekbe kapcsolódjunk be, mindig is a Verzió lényegéhez tartozott, és a fesztiválélmény is többet tud adni a magányos filmnézésnél.

Az emlékezet - az emlékezet mibenléte, szerkezete és működése - vezetőszálként húzódik végig az idei programon. A felkavaró nyitófilm, az Unokabátyám hőse egy költő, aki elveszíti a személyes emlékeit; A legszebb dalban boldog és traumatikus emlékek szövődnek össze; a Belecsavarodva, a Nem a mi világunk vagy Az imposztor tágabb értelemben kérdez rá a holokauszt, a tömeggyilkosságok, a diktatúrák emlékezetére, egyszersmind az ellenállást és a bátorságot is megidézve. Az "Hommage a Chris Marker" a 20. századi mozgókép egyik legrejtélyesebb alakja előtt tiszteleg, akinek szintén középponti témája volt az emlékezés; több francia új hullámos kortársához hasonlóan, de a többségüknél kitartóbban bonyolódott bele a politikába, s közben mindvégig a filmnyelv határait, a vizuális média lehetőségeit kutatta.

A 10. évforduló változatos programja megmutatja, milyen sokféle útja és módja létezik egy történet elmondásának, a kollektív emlékezet előhívásának. A fotós Dorothea Lange olyan eszköznek nevezte a kamerát, amely megtanít arra, hogyan lássunk kamera nélkül. A mások történetét figyelve azt tanuljuk meg, hogyan lássuk a saját életünket és hogyan emlékezzünk saját történetünkre.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.