„Én vagyok annak a filmnek a rendezője, amelyben »lelövik« Orbánt” – interjú Nemes Gyulával

  • Bárdos Deák Ági
  • 2016. március 22.

Film

Csütörtöktől játsszák a mozik Nemes Gyula Zero című filmjét. Azt a filmet, amelyben eredetileg rálőttek Orbán Viktor arcképére, ám ez nem kerülhetett a végső változatba. A rendezőt arról is kérdeztük, milyen kellemetlenségei voltak és vannak a jelenet miatt.

magyarnarancs.hu: A filmed kezdő és záró képsoraiban Afrika a romlatlan, a természettel harmóniában élő ember környezeteként jelenik meg, ahol rátalálhatunk az elveszett paradicsomra.

Nemes Gyula: Nem is úgy mondanám, hogy romlatlan. Inkább úgy, hogy a fejlődésnek azon a fokán álltak meg tudatosan, ami még emberi.

magyarnarancs.hu: Tudatosan?

NGY: Sokat beszélgettem az ott élőkkel… Igenis, tudatosan csinálják, tényleg megélik, hogy van, ami fontosabb, mint a pénz. Komolyan gondolják, hogy amire nincs feltétlenül szükség, az nem kell – ezt egy ottani sofőr mondta. Van persze mindenféle réteg, de a lakosság túlnyomó része így él.

magyarnarancs.hu: Nem inkább szegénység vagy lemondás ez?

NGY: Nem. Egyszer megkérdeztem valakitől, hogy te szegény vagy? Nem is értette. Falusi ember volt, a legtipikusabb életmóddal. Amikor két kecskéd van, meg valami növényed...

magyarnarancs.hu: A filmedben egy határincidensnél derül ki, hogy a helyszín mégis Magyarország, s a történetben a gazdasági szféra, a politikai elit, a média a szélsőséges antiglobalista jelzőt süti rá a társadalomból kimenekülő szerelmespár hőseidre. A lázadók jobb híján polgári engedetlenséghez folyamodnak, majd fegyveres felkelést robbantanak ki. Az egyik erőszakos jelenetben szinte észrevétlen az a részlet, amitől hírhedt lett a Zero: a felkelők mai, európai politikusok – és Orbán Viktor – arcképével „díszített” tökökön gyakorolják a lőfegyver használatát. Ezzel el is érkeztünk a filmed „cenzúrázásának” sztorijához. Mikor lett kisatírozva a tök?

NGY: Dinnye. Egy hosszas tárgyalássorozat eredménye volt. Megcsináltam a filmet, levetítettem a végső verziót a bizottság tagjainak…

magyarnarancs.hu: Ők adták a pénzt, a Magyar Nemzeti Filmalap?

NGY: Igen. Úgyhogy kötelező volt levetíteni előttük a filmet. Ez az úgynevezett elfogadás. Egyébként addig nem szóltak bele.

magyarnarancs.hu: Akkor nálad volt a final cut?

NGY: Igen. Két vetítés volt, az egyiken elmondták a véleményüket, még abban a stádiumban, amikor dolgoztunk rajta.

false

 

Fotó: Bárdos Deák Ági

 

magyarnarancs.hu: De miért tiltanák be a filmet ugyanazok, akik engedélyezték? Ez jogos para, vagy a forgalmazás előtti kampányfogás? A film trailerének egyik szlogenje, hogy „addig nézd meg, míg be nem tiltják”.

NGY: Nem kampányfogás. Amióta a botrány kirobbant Karlovy Varyban, amikor elmondtam, hogy nem önszántamból satíroztam, azóta ez egy jogos félelem.

magyarnarancs.hu: Miért mentél bele egyáltalán abba, hogy kisatírozz egy jelenetet?

NGY: A producerem kapott egy értesítést, hogy eltértem a forgatókönyvtől, így utaljuk vissza a támogatást. Csakhogy a producerem az én vagyok...

magyarnarancs.hu: A Karlovy Vary-i filmfesztiválon te tulajdonképpen kiszivárogtattál valamit, ha jól értettem.

NGY: Igen, bár nyilvánvalóan nem volt érdekem azok ellen tennem, akikből élek.

magyarnarancs.hu: Azok ellen, akikből élsz? Belőlünk élsz, amennyiben a Filmalap támogatásáról beszélünk. Az is az adófizetők pénze, nem?

NGY: De, persze. Érzékeltettem velük, hogy nem szeretnék népi hős lenni. A jelenet kivágása helyett én ajánlottam fel a satírozást, mert rájöttem, hogy ez a film egy politikai satíra. Meg féltem, hogy ha bármit kivágok, elcsúszik a film hangja.

magyarnarancs.hu: Milyen hang? Ez egy némafilm, nincs szájszinkron...

NGY: A némafilmnek is van hangja. És akkor ajánlottam föl, hogy legyen satír. És ezt elfogadták.

magyarnarancs.hu: Nem testidegen ez a satír a filmben, hiszen képregényes eszközökkel is éltél a képalkotáskor.

NGY: Teljesen beleilleszkedik, mondtam is nekik, hogy ez annyira poén lesz, hogy nyugodtan ráírhatjuk a satír mellé azt is, hogy „cenzúra”, mert röhögni fognak a nézők. Ez az ötletem nem aratott akkora sikert náluk.

magyarnarancs.hu: Olyannyira együttműködőnek bizonyultál, hogy a Karlovy Varyban történtek hidegzuhanyként érték őket? Mi verte ki a biztosítékot?

NGY: Az történt, hogy még a vetítés előtt kiálltam és azt mondtam, hogy jó napot kívánok, most vetítenénk a Zero című filmet, de nem fogjuk vetíteni, csak annak egy sajátos verzióját. És aztán elővettem a tollat, amivel ki kellett satíroznom, megmutattam, hogy ez az.

magyarnarancs.hu: Átlátszóvá tetted a rendszert. Mi történt Karlovy Vary után?

NGY: Megkaptam a pénzt. Mindig lassan csordogál a pénz, a bürokrácia nem valami esetleges dolog, hanem maga a rendszer. És aztán elfordult tőlem mindenki: a fesztiválok, a forgalmazók, a sajtó, a mozik. Volt két forgalmazó, amelyik előzőleg üldözött, hogy ő szeretné a filmet, ha  elkészül, ám a botrány után hirtelen nem vették föl a telefont. És akkor úgy döntöttem, oké, ez valójában még logikus is. Ha én vagyok a producer, akkor én vagyok a forgalmazó is. És ekkor jött az, hogy mozik se vették föl műsorra a filmet.

magyarnarancs.hu: A forgalmazónak és a mozinak mi köze van a Magyar Nemzeti Filmalaphoz?

NGY: A forgalmazó is, a sajtó is, a mozi is fél, hogy nem kap állami támogatást, ha ezt a filmet elvállalja. A forgalmazó is pályázik a Filmalaphoz támogatásért – én is pályáztam a forgalmazás támogatásáért. Igazából ez vicc volt, mert persze hogy nem adtak rá. Ez most tulajdonképp egy önbeteljesítő jóslat: zsebből finanszírozom a forgalmazást, de nem tudok akkora nézőszámot megtermelni, mintha lenne támogatás.

false

 

Fotó: Nemes Gyula

magyarnarancs.hu: Marad a gerillamarketing? Esetleg a Kétfarkú Kutya Párt óriásplakátjai? Csak agyalok, bocs. Egyáltalán: van célközönség?

NGY: Ez egy politikai szatíra. Egy vígjáték. Ha az a kérdés, hogy egy átlagos fogyasztó hogyan fog viszonyulni a filmhez, amikor jegyet vesz a plázába, mert nevetni szeretne, akkor arra ez a film tökéletesen alkalmas. Egyébként azt gondolom, hogy a cenzúránál sokkal súlyosabb a propaganda, az állami, a központosított média. Ez súlyosabb károkat okoz a cenzúránál is, hiszen elképesztő gondolatokat közöl.

magyarnarancs.hu: Jó lenne azt mondani, hogy itt még nem tartunk...

NGY: Dehogynem. Többek közt emiatt nagy kérdés, ezért nem tudom, hogyan fog a Zero híre eljutni a mozinézőkhöz. Forgalmazóként sokszor úgy mutatkozom be, hogy én vagyok annak a filmnek a rendezője, amelyben „lelövik” Orbánt – mivel így híresült el a film. Miközben ez egy apolitikus film, nagyon hangsúlyosan nem a politikával foglalkozunk. Csak annyi az állítás, hogy nem a politikusok irányítják a világot.

magyarnarancs.hu: Végül a plázák fogják vetíteni?

NGY: A Cinema City mentette meg az antiglobalizációs filmemet! Kérdés, hogy megfogja-e a Zero a nézőket? A vígjáték és az akciófilm jellege biztos sokat segít.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.