„Egy sakál a főszereplőnk” – Mosonyi Szabolcs természetfilmes, a Vad Kunság készítője

  • Soós Tamás
  • 2016. március 21.

Film

Nehéz újdonságot mutatni már természetfilmen, de nem lehetetlen. Mosonyi Szabolccsal a március 24-én mozikba kerülő Vad Kunság kapcsán beszélgettünk a szakma titkairól.

Magyar Narancs: Mi vonzott a Kunságba?

Mosonyi Szabolcs: Vad hangulatú, tiszta természetfilmet akartunk készíteni, és a Kunságban a homokbuckás táj, na meg a sakálüvöltés megadja ezt az érzést. És persze rengeteg a jól filmezhető állat, a dámvadtól az üregi nyúlon át a túzokig. Különlegességnek számít, hogy le tudtuk filmezni a dámvadak bőgését, a barcogást, de szakmailag az aranysakálról készített felvételek a legértékesebbek. Az aranysakál nagyon óvatos állat, három napig a közelébe sem megy annak az ösvénynek, amin ember járt. Trükköznünk kellett, hogy filmre vegyük őket. Láthatatlan, fekete infrás vadkamerát szereltünk a fákra, és kitettünk elé egy döglött vaddisznót, hogy arra jöjjenek. A nappali felvételeket egy földbe ásott, szagmentes lesből készítettük. OSB-ből, detektívüveggel épült a les, amibe kívülről nem lehetett belátni, és egy kéményszerű, 6 méteres PVC-csőben a huzat a magasba vezette el az ember szagát, így közelebb mertek jönni a sakálok.

MN: Hogyan néz ki a természetfilmes élete? Esőben, hóban, szélben kint áll a természetben, és filmez?

MSZ: Igen. A vihar, a hóesés feldobja a filmet. A Vad Kunsághoz a viharjelenetet lassítva kellett felvenni, hogy jól látszódjanak a villámok. Három-négy napig próbálkoztunk, mire összejött. Általában nyáron forgatunk, télen pedig vágunk, de ez mindig a témától függ. Van egy naptár a falunkon, amiben vezetjük, hogy április első hetében balinívás van a Kis-Balatonon, utána ürgenász, majd sasfiókák etetése, és így tovább. Kapcsolatban vagyunk a nemzeti parkok munkatársaival, a szakértőkkel, és ők jeleznek, ha mennünk kell, mert elkezdődött például a balinívás.

Mosonyi Szabolcs átveszi a Magyar Filmakadémia díját a Vad kunságért

Mosonyi Szabolcs átveszi a Magyar Filmakadémia díját a Vad Kunságért

Fotó: NMHH

MN: Hogyan lettél természetfilmes?

MSZ: Biológia–földrajz tanári szakon végeztem az ELTE-n, de csak rövid ideig tanítottam. Fotózgattam is, de nem éreztem magam igazán jónak, ezért a feleségemmel együtt belevágtunk a filmezésbe. Akkoriban kezdett fejlődni a digitális technika, és a megfizethető 3-CCD-s DVCAM-mel viszonylag jó minőségű filmeket lehetett készíteni, amiket el tudtunk adni a Spektrumnak és a Duna Tv-nek. Régebben az ember elment a Natura szerkesztőségbe az MTV-hez, asszisztenskedett, és csak pár év múlva kapott kamerát. Ma már a fiatalok foghatnak egy digitális kamerát, és indulhatnak például a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon. Lehet, hogy most még amatőrök, de 5–10 év múlva profik lesznek.

MN: Milyen a természetfilm elismertsége Magyarországon?

MSZ: Egyre pozitívabb. A Vad Szigetköz az MTV, a Vad Kunság pedig a Duna Tv egyik legnézettebb ismeretterjesztő műsora volt. Anno, a középiskolában mi már Attenborough-filmeket néztünk, és láttuk, hogy mennyire le vannak maradva a magyar természetfilmek. A 60-as, 70-es években erős volt a műfaj, de mint a magyar foci, a 80-as években elhalt. Az elmúlt években viszont sokat javult a helyzet, ami a támogatási rendszernek is köszönhető.

MN: Ha létezne természetfilm-kritika, mi alapján dicsérne vagy húzna le egy filmet?

MSZ: Fontos, hogy milyen a képi világ, és mennyire különlegesek a felvételek. Nehéz újat mutatni természetfilmen, mert már szinte minden állatfajt lefilmeztek. Azzal lehet felkelteni a néző érdeklődését, ha különlegességet mutatunk. Ehhez egyrészt szerencse kell, másrészt sokat kell mozogni a terepen. Fontos a kutatókkal és a természetvédőkkel tartott kapcsolat is, mert ők olyan tippeket adhatnak egy-egy állatfajról, ami nekünk nem jutna eszünkbe. A Vad Kunságnál például a kérészragadozáshoz kaptunk fülest: sikerült lefilmeznünk egy teknőst, ahogy kérészt eszik. Ez ritkaságnak számít.

MN: A dokumentumfilmek egyre játékfilmszerűbbek. A természetfilmben is van ilyen tendencia?

MSZ: Igen, fontos a történet, ami fenntartja a néző érdeklődését. A Vad Kunságban egy sakál a főszereplőnk, aki megérkezik egy új területre, családot alapít, és a kölykeivel falkában kezd vadászni. Régebben a magyar természetfilmek csak felsorolták az adott területen élő állatfajokat, ezért nem voltak izgalmasak. Ma már a játékfilmekhez hasonlóan mi is igyekszünk keverni a drámai, a vicces és az akciódús jeleneteket. De hogy miből mennyi jut a filmbe, az attól függ, mit sikerül lefilmezni.

MN: A természet menetébe mennyire nyúlhattok bele? A magyar természetfilm atyját, Homoki Nagy Istvánt keményen kritizálták azért, hogy megrendezett bizonyos jeleneteket.

MSZ: Megrendezni nem szoktunk jeleneteket, a felvételeket montázzsal alakítjuk kerek történetté. Persze, amit nem lehet lefilmezni a természetben, azt műteremben vesszük fel, mint például a virágkinyílásról készült time lapse-eket. A Vad Kunságnál a pincébe cipeltünk le több mázsa homokot, hogy az üregi nyulak, amik homokbuckákba kaparják be magukat és a többméteres járataikat, berendezkedjenek ott, mi pedig lefilmezhessük őket. De az is előfordul, hogy a hangot nem sikerül felvenni a helyszínen, ezért a műteremben kell reprodukálni.

MN: Szoktatok ilyenkor csalni?

MSZ: Igen, ha ez csalásnak nevezhető. Például a túzokok táncánál a lábak dobbanását, a súrlódó tollak hangját, vagy a mászó bogarak zörejét műteremben pótoljuk. Ilyenkor a legkörültekintőbben, a nemzetközi etikai normák szerint járunk el, ezért nincsenek álmatlan éjszakáim.

Figyelmébe ajánljuk

Madarak és angyalok

  • - turcsányi -

Nehéz megmondani, hogy mikor mondtak fel az angyalok. Már akkor, amikor Wim Wenders folytatni merészelte a Berlin felett az eget (Távol és mégis közel, 1993)? Vagy csak 1998-ban lett elegük, amikor meglátták magukat az Angyalok városa című filmben – a Berlin felett az ég e remake-jét Nicolas Cage-dzsel? Az biztos, hogy Los Angelesből eztán szedték a sátorfájukat. De senki nem pótolhatatlan, L. A. pedig különösen nem maradhatott efféle égi szárnyasok nélkül.