Magyar Narancs: Híres arról, hogy a járásuknál kezdi a figurák felépítését. Thierry, a Mennyit ér egy ember? főhőse munkanélkülivé lett francia kispolgár. Milyen a francia, munka nélküli kispolgárok járása?
Vincent Lindon: Teljesen átlagos járásról beszélünk. Tudja, én állandóan vizslatom az embereket. Azt lesem, hogyan járnak, miket mondanak, milyen a testbeszédük. De van egy határ, amin nem megyek túl. Nem fogok csak azért hónapokat lehúzni egy szupermarketben, mert Thierry is itt kap munkát. Elég, ha kiteszem a lábamat az utcára, és lépten-nyomon Thierrykbe botlom. Ismerem ezeket az embereket; a járásukat, az öltözködésüket, az autójukat. Erre pakolok rá aztán minden mást. Ha péket játszom, tudnom kell, milyen mozdulatokkal süt meg egy kenyeret, ez a minimum. De ha munkanélkülit játszom, elég kimenni az utcára. Csak Franciaországban 10 millió Thierry él. Szomorú, de ez az eddigi legkönnyebb szerepem: annyi a szegény, lecsúszott, munkáját vesztett kisegzisztencia, hogy dúskáltam az alanyokban.
| ||
MN: A film sajtótájékoztatóján megjegyezte, hogy nem ért a vígjátékokhoz. Mi hiányzik hozzá?
VL: Nem értek a kettős beszédhez. Vagy teljesen magamévá teszek egy szerepet, vagy hagyom a francba. Nem értek ahhoz, hogyan kell kikacsintani a közönségre. Ez az „én is tudom, ti is tudjátok, hogy ez egy tökkelütött pali, akit játszom” – ez nem megy nekem. Néha jönnek haveri felkérések, valaki felhív, hogy Vincent, gyere már, ugorj le hozzánk a forgatásra, baromi jól fogod érezni magad, öt nap az egész, fizetett szabadság, na, gyere! Csak egy kis szerep, és mindenki odalesz, hogy a vicces orcádat is megvillantod! Az ilyeneket mindig elhajtom. Nekem nincs olyan oldalam, amit ők meg akarnak mutatni. Én nem szórakozni járok a forgatásokra, dolgozni járok, ez a munkám. Akarjátok, hogy öt napig kikapcsolódjak? Menjünk a szabadba piknikezni! Vagy igyunk egy jót este valamelyik kocsmában.
MN: Volt valaha munkanélküli?
VL: Úgy, mint Thierry? Úgy nem, soha. De inkább ne legyen dolgom másfél évig, mint hogy vacakokat vállaljak el – ez az én luxusom. A családom biztos jobb körülmények között élne, ha többet melóznék, de ne értsen félre, nem akarok panaszkodni, így is csodás életem van. Ha olyan forgatókönyv kerül elém, ahol már a papíron az áll, hogy micsoda jó ember vagy velejéig gonosz a fickó, azt nagy ívben kidobom. Ha olyan filmbe kerülök, ahol nincs mozgásterem, a legszívesebben kiszólnék a közönségnek: hagyjuk az egészet! Menjünk inkább haza, minek az ilyen filmet elkészíteni.
MN: Szomorúan jegyezte meg a sajtótájékoztatón, hogy régen minden jobb volt, ma már bagózni sem lehet a filmekben, ellenben mindenki a mobiljával szaladgál.
VL: Kiveszett a dög a filmekből. Ma már semmi sem olyan szexi, mint régebben. Hogy fest már az, hogy ha a pasas autót vezet, és most egy filmben vagyunk, nem a valóságban, szóval süvít a kocsi, de a pasi be van szíjazva? Mert különben megszólnak, hogy rosszra tanítod az embereket. Milyen már, hogy a főhős nem dohányozhat? Emlékszik még azokra az időkre, amikor még a repülőn is lehetett füstölni? Ezek a mai filmek ki vannak pucolva. Sajnálom, hogy így alakult. Most persze csak macsó dolgokat soroltam, de a nők is sokkal kevesebbet engedhetnek meg maguknak. Ezt legalább annyira fájlalom. Ma ilyen füstmentes sztorik születnek.
|
Mennyit ér egy ember? A film hőse egy fölösleges ember, még csak nem is fogaskerék valami gépezetben, mert a gépezet is megvan nélküle. Bizonyára hozzá lehet rendelni valamilyen közgazdasági vagy szociológiai magyarázatot a munkanélküliségnek ahhoz az állapotához, amikor valaki minden lehetőség után kapkod, tanfolyamokon sajátít el haszontalan készségeket, állásinterjúkon próbál meggyőzni ugyancsak saját világukba zárt, közönyös munkaadókat. Emberünk biztonsági őr lesz egy szupermarketben. Nem fiatal és tapasztalatlan Fekete Péter, aki egyként szánhatja meg a bolti szarkát és a lopások miatt aggodalmaskodó üzletvezetőt, hiszen előtte az élet, lehet még szépen, igazul, termékenyen is élni azt, nem. Hanem korosodó proli, akinek módja sincs empátiát tanúsítani, még egy kollégával szemben sem, mert kamerák figyelik nemcsak a tolvajlást, de azt is, hogy kellő eréllyel csapnak-e le az őrök. Az emberek meg olykor nem tudnak mit kezdeni a szégyennel, a vétséghez képest aránytalan büntetéssel. Olykor meg is ölik magukat. Mert lopással sem tudták megóvni szűkös életük biztonságát, s vár rájuk a munkanélküliség, az alibiképzések álhumanista kényszere, a fölöslegesség. Stéphane Brizé (Tétova tangó) egyszerű, torokszorítóan hiteles munkája alapvető dolgot fogalmaz meg: föl lehet önként is állni. Van az a pont, ahonnan már nem szabad elviselni a kiszolgáltatottságot. S amíg van ilyen pont, van szabadság is. TPP
Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány |
