Film

1960-ban a Moszad ügynökei Buenos Airesben elkapták, és Izraelbe vitték Adolf Eichmannt. A kalandfilmbe illő történet nem kerülhette el a sorsát, többször is vászonra vitték. Ez most egy másik történet, azokból az évekből, amikor a 20. század egyik legnagyobb hatású politikai gondolkodójának pályája összekapcsolódik a végső megoldás fő kivitelezőjének tartott náci hivatalnokéval.

A pesti mozikban most futó filmje, a Templom a dombon több mint negyven fesztiválon szerepelt, tizenöt nemzetközi díjat nyert - Szarajevóban beszéltünk vele.

A független filmesek üdvöskéje, akit azért Woody Allen is felfedezett már magának, nemcsak szereti, de érti is a mozit. A héten mozikba kerülő Frances Ha forgatókönyvíró-főszereplőjével telefonon beszéltünk.

December 20-án retrócsatornát indít a közmédia. Szügyig gázolunk majd a régi tévéműsorokban.

Ilyen lett volna Joachim Trier Oslo, augusztus c. norvég filmjének főhőse, ha Jim Jarmusch írja a szkriptet és rendezi (át) melankolikus, kissé életunt ténfergéssé öngyilkosságba torkolló, 24 órányi vergődését.

Tök mindegy, hogy Sandra Bullock hihető-e tudós űrhajósnak, és tök mindegy, hogy George Clooney az űrben is olyan menő, hogy szkafanderes fejjel is reklámozhatná a Nespressót.

Amikor Sztupa és Troché befogták a mormotákat, látszólag könnyű dolguk volt, alvó szőrös csákeszeket kellett keresgélniük a városban, és fülön csípni őket. Egy alvót nem túl fair, de elég könnyű elkapni. Valójában nehéz dolguk volt inkább, mert a mormotákat sem ejtették a - szőrös - fejükre, álcázták magukat.

Szász János korábbi munkáit, főként a Witman fiúkat tekintve szinte magától értetődő választásnak tűnik következő adaptációként A nagy füzet.

Itt az egész Paradicsom-trilógia! A Paradise: Love - Szerelmet a feketepiacról és a Hit paradicsoma után A remény paradicsoma is fut a pesti mozikban. A premierre ideérkező rendezővel beszélgettünk.

Mindannyian jobban jártunk volna, ha Luc Besson Az ötödik elem után felhagy a filmezéssel. Most például a híres gitáros, Steve Van Zandt norvégiai ámokfutása (a Lilyhammer) tetszhetett meg neki, ezért Manzoniékat, a New York-i gengsztercsaládot - tanúvédelmi program keretében, még szép - egy isten háta mögötti normandiai falucskába helyezte el.

Ulrich Seidl hit-remény-szeretet trilógiája az önmaguk paródiájába/ellentétébe fordult jámbor keresztényi értékekről, illetve ezen értékek kínzó hiányáról ad kijózanítóan pontos képet.

Ha az NDK-átlagpolgárok élete elég rémes volt, milyen lehetett a homoszexuálisoké? Jochen Hick és Andreas Strohfeldt filmje nem cáfolja a jogos feltételezést, de olyan meglepetést tartogat, ami talán még egy mai német számára sem evidens.