"Szex nélkül bátrak" - Greta Gerwig forgatókönyvíró, színésznő

Film

A független filmesek üdvöskéje, akit azért Woody Allen is felfedezett már magának, nemcsak szereti, de érti is a mozit. A héten mozikba kerülő Frances Ha forgatókönyvíró-főszereplőjével telefonon beszéltünk.

Magyar Narancs: A filmje telis-tele van Truffaut-idézetekkel, az egyik szereplő lakásában még a Zsebpénz poszterét is fellógatták. Mi a kedvenc Truffaut-ja?

Greta Gerwig: Legyen a Négyszáz csapás. De nagyon bírom a későbbi Antoine Doinel-filmeket, a Lopott csókoktól a Menekülő szerelemig. Antoine Doinel örök. De mind közül a Négyszáz csapást tartom a tökéletes filmnek.

MN: A francia elődök közül még kik előtt tisztelegtek?

GG: Mindenekelőtt Eric Rohmer előtt. Amikor Noah (Noah Baumbach, a Frances Ha rendezője - a szerk.) és én a forgatókönyvet írtuk, nem volt olyan nap, hogy ne Rohmer járt volna az eszünkben. Ahogy az új hullámosok csinálták, úgy akartuk mi is megragadni ezt a fiatalságnak nevezett valamit. Azt szerettük volna, hogy a film kinézete is új hullámos legyen: kicsit barkács, nagyon meleg.

false

MN: Ez úgy hangzik, mintha két cinefil beszabadult volna a játszótérre...

GG: Az életünk, az enyém és Noah-é filmekből áll, megnézzük, megvitatjuk, megnézzük, megvitatjuk... A Frances Ha, minek is tagadni, egy piros betűs szerelmeslevél a mozihoz. Azt az izgalmat szerettük volna ünnepelni, amit csak egy sötét moziteremben érezhet az ember.

MN: Utoljára mikor érzett ilyen izgalmat a sötétben?

GG: Ha régi filmet mondok, az ér?

MN: Ér.

GG: Nos, amikor Jacques Becker Antoine et Antoinette című filmjének felújított változatára ültem be egy New York-i moziba.

MN: Jacques Becker igazi elsüllyedt filmrendező. A ma élők közül valaki?

GG: Mike Leigh. Persze most mondhatja, de Mike Leigh világhírű művész, ám én mégis úgy érzem, hogy sokszor lefelejtik az év végi listákról. Még a cinefilek is hajlamosak megfeledkezni róla, mintha nem lenne elég filmszerű, amit csinál. Pedig az egyik legnagyobb filmrendezőnk. És itt hívnám fel mindenki figyelmét az argentin Matías Pi–eiróra! Fiatal filmes, a Viola című filmjéért odavagyok. És ott van a török Nuri Bilge Ceylan Once Upon a Time in Anatolia című filmje. Remekmű.

MN: Beszéljünk az önök filmjéről is! Kétszer is megjegyzik benne, hogy arról ismerszik meg egy házastársi kapcsolat, hogy a felek már nem szexelnek. Tényleg enynyire rossz lenne a helyzet házastársi fronton?

GG: Azért ez nem valami kőbe vésett igazság vagy tudományos felfedezés a részünkről. Csak írtunk, és csak írtunk, és amikor már belefáradt a kezünk a sok írásba, és visszanéztük a sok szöveget, azt kellett látnunk, hogy egy olyan történet kezd kibontakozni, amiben a szereplők nem szexelnek. Egy love storyt írtunk, amiben nincs szex. Úgy látom, a művészi bátorság sokszor a szexjelenetekben merül ki, de mi úgy gondoltuk, elég mondanivalónk van szex nélkül is. Megpróbáltunk a szex nélkül bátrak lenni. Nem a ruhájuknál fogva akartuk lemezteleníti a szereplőket.

MN: A filmjükkel, mint mondta, a fiatalságról akartak portrét rajzolni. Frances, akit ön alakít, a fiatalság mámorában a peronról kihajolva lepisili a New York-i metróalagút sínpárjait. Ez egy létező New York-i szokás?

GG: A szemem láttára történt meg többször is. Velem még nem esett meg, de mindent el kell kezdeni valamikor. Nem tudom, mekkora büntetés járna, ha valakit elkapnának.

MN: Úgy volt, hogy az HBO tévésorozatot gyárt Jonathan Franzen híres regényéből, a Javításokból. Önnek is lett volna szerepe benne. A pilot elkészült, majd lefújták az egészet. Mi történt?

GG: A munka során rájöttünk, hogy képtelenség tévésorozatosítani Franzen regényét. Ami a regényben működött, epizódokra bontva nem stimmelt.

Frances Ha

Interjúnkban sokat dobálózunk nagy nevekkel, de egy még ide kívánkozik; Whit Stillmané, aki olyan ismeretlen, hogy olykor Still Whitmannak ejtik a nevét, ám mégis ő volt az a filmrendező, akinek sikerült bizonyítania (Metropolitan - 1990), hogy New York aranyifjainak, ennek a bicskanyitogatón öntudatos társaságnak nemcsak Nike sportcipője, de lelke is van. Legalábbis egyeseknek.

false

Hogy szükség van-e további bizonyításra? Ez képezheti vita tárgyát, de nem a Gerwig-Baumbach-háztartásban: ők két vagy inkább másfél aranyifjú leányzót kaptak lencsevégre, és azon a tépelődésektől sem mentes úton kísérik őket végig, mely a bohém brooklyni (aki hipstert mond, attól pontot vonunk) társbérletből az önálló New York-i életformák felé vezet. Frances és barátnője útja fekete-fehérben, Truffaut kedvenc zeneszerzőjének édes-bús dallamaira kanyarog kicsit művi, de végső soron szerethető önfeledtséggel. Olyan ez, mint egy hangulatos útikönyvmelléklet, mely egyben figyelmeztetés is: ki itt, New Yorkban a gépről leszállsz, pont ilyen alakokkal, kapcsolati és lakbérgondokkal küzdő menő bohémokkal fogsz találkozni. Akit irritál ez, jobb, ha továbbrepül.

Forgalmazza a Mozinet

 

Figyelmébe ajánljuk