A befejező részben a figyelem Melanie, a korábban is látott, túlsúlyos kamaszlány felé irányul. Életében jelen van minden megvásárolható komfort, és hiányzik belőle minden emberi kapcsolat (apa sehol, anya elnyűtt, szintén túlsúlyos, középkorúságától szenvedő nő - a történet szerint épp egy kenyai szextúrán keresi a szerelmet). A lányt fogyókúrás táborba viszi nénikéje (A hit paradicsomának fanatikus térítője), ahol egy vadbarom tornatanár dresszírozza, nem csupán testi értelemben a hájas kamaszokat, továbbá egy doktor bácsi unatkozik rendelőjében, ha épp nem a lányok testi paramétereit méricskéli, a kelleténél picit közelebbről. Melanie érdeklődéssel hallgatja barátnője (valószínűleg csak kitalált) pasizós történeteit, közben pedig beleszeret az orvosba. De csalódnia kell: sem férfiként, sem apafiguraként nem kaphat viszonzást a pedofil késztetéseinek lelepleződésétől félő férfitól, és a maga korabeliek részéről sem várható érdeklődés személye, legfeljebb olcsón megkapható bájai iránt. Ráadásul egy dekát sem sikerül leadnia. És ez valószínűleg mindig így lesz.
A trilógia egy filmvégi telefonhívással zárul önmagába. A tohonya kamaszlány, aki a kelletlen unatkozás és az önfeladó sóvárgás közt nem találja önmagát, végül zokogva keresi amúgy távolságtartó undorral elviselt anyját. Hiszen nincs, akihez támaszért fordulhatna ebben a széthullott, egykor éltető szellemiségét kiüresedett formákként őrző világban. Ha a szerelem, a tartalmas élet, vagy legalább a tisztes testsúly elérhetetlen is, talán még van, lehet út egymás felé két ember közt.
A mama azonban - tudjuk az első részből, ahol szerepel ugyanez az üzenetrögzítőn végződő telefonhívás - nem elérhető.
Forgalmazza az Anjou Lafayette
