Ordítóak a tematikai, motivikus hasonlóságok a szoros kapcsolatban, a saját külön világában élő, rituális gyakorlatokat végző testvérpártól a szépasszony anyán át a szétmálló polgári otthonig; az erkölcsi rend fejreállásától a kínzáson-önkínzásokon át a gyilkosságig - miközben Agota Kristof első műve nagyon messze esik a Csáth-novelláktól.
A nagy füzet tétje a nyelvvel folytatott és a nyelvért folyó küzdelem. Szerzőjének nem egyszerűen egy történetet és az elbeszélés módját kellett kitalálnia, hanem betörni, két vállra fektetni egy ellenségnek érzett idegen nyelvet. Birtokba venni és rákényszeríteni arra, hogy szolgáljon, és ne árulkodjon lépten-nyomon arról, hogy az író koránt sincs birtokon belül, és igen szerények a kényszerítő eszközei. Így lett A nagy füzet a szükségből erényt diadala. Erős első könyv, bár távolról sem hibátlan.
Szász filmváltozata dramaturgiai beavatkozásokkal vagy a színészi jelenléttel profi módon tünteti el az olyan hibákat, mint egy-két kidolgozatlan, közhelyekből összerakott figura (zenekedvelő, homoszexuális német tiszt; a jó öreg zsidó suszter) és egyes hatásvadász elemek, de két dologgal nem tud mit kezdeni: a regény sötét humorával és a szikár, minimalista stílussal. Szásztól mindkettő idegen.
Látnunk és értékelnünk kell azonban azt a fegyelmet, önkorlátozást is, amellyel a rendező megzabolázta az artisztikus látvány, a szépség iránti bűnös vonzalmát. Nyilvánvalóan számot vetett azzal, hogy itt a kevesebb is sok: az író megtehette, hogy nem adja meg sem a helyszínt, sem az időt, nem nevezi meg, milyen nyelve(ke)n beszélnek a szereplők, ám ezen a pályán a filmes eleve vert helyzetben van, vagy legalábbis súlyos hendikeppel indul, hiszen nyelvet kell adnia a beszélők szájába, egyenruhát a katonákra stb.
Hasonlóképpen volt járhatatlan út a regény többes szám első személyű narrációja, amelyet a filmben külső nézőpontra kellett cserélni, de a megelevenített nagy füzet visszamenti, amit lehet. A Taxidermia és az "pium animátor-látványtervezője, Szöllősi Géza most is többet nyújtott, mint emlékezetes hozzájárulást a látványvilághoz: önálló szereplővé léptette elő a füzetet.
Ha már az alkotótársaknál tartunk, jó választás volt Haneke híres munkáinak osztrák fotográfusa, a jelentős dokumentarista és kísérleti filmes múlttal rendelkező Christian Berger. Nem mondhatom el ugyanezt Manuel Laval zeneszerzői közreműködéséről: a szerencsére viszonylag ritkán megszólaló kísérőzene tolakodó, inkább zavarja, mint emeli a hatást. Az olyan epizodisták teljesítményéről, mint Derzsi János a suszter, Ulrich Thomsen a német tiszt, Andorai Péter a pap, Kovács Lajos a nyomozó vagy Tóth Orsi Nyúlszáj szerepében már ejtettem szót. Az ikreket játszó Gyémánt testvérekre elképesztően nagy terhet rakott a rendező, de kisebb megingásokkal bírják, viszik. Molnár Piroska alakítására, formátumára inkább nem keresek jelzőket.
És ami a lényeget, A nagy füzetben megírt sajátos fejlődési, önnevelődési regényt illeti, azt jóformán maradéktalanul adja vissza a film. Azzal a kettősséggel együtt, hogy a "szukafattyak" minden döntése, lelki és fizikai túlélőgyakorlata az elembertelenedett, kegyetlen külvilágra adott reakció, miközben kívülről nézve szinte teljes egészében elfedi ezt az összefüggést az ikreket gyakran jellemző öntörvényű, autisztikus viselkedés. A kiürült hagyományos szerepüket játszó szülőknek esélyük sincs megérteni azt, ami egy-egy pillanatra feltárul az együgyű Nyúlszáj és a minden bizonnyal kiterjedt tapasztalatokkal rendelkező náci tiszt előtt, de az írástudatlan nagyanya, az igazi tanítómester lát bele a legmélyebben.
Forgalmazza a Budapest Film
