Film

Érettségi előtt

Marc Webb: A csodálatos Pókember

  • - greff -
  • 2012.07.27 06:00

Film

Törvényszerűségek, meglehet, a moziban is vannak, a nézőt mégsem korlátozza semmilyen szabály: míg a Pixar művészeit azért is szeretjük, mert kész személyiségnek vélnek minden óvodást, addig Sam Raimi kalandját tíz éve a Pókkal a fordítottjáért lehetett jócskán megdicsérni.
A hollywoodi közlekedési szabályok gigantikus közhelyét, a csecsemőnek nézett jegyvásárló gépek eszményét tagadva fogta ő fel eleven ténynek a belénk kódolt gyermekit - s meg is tudta szólítani több ízben is azzal, hogy képeibe belelopta azt az eufóriát, ami az első találkozásokat árnyékként kíséri. A csókjelenet jó eséllyel mindenkinek megvan - s rakott hozzá hasonlót a kettes részbe is: pókmászásos lányfogást, hiriget a metrón, szép és könnyű dolgokat. Felnőttesebb ügyletekkel nem nagyon törődött, s mikor aztán - harmadjára - mégis megpróbálta, ihletmentes képkockáktól rogyott meg az emelvény.


 

Peter Parker életében történt egy-két furcsaság az érett férfikorban (a Kraven utolsó vadászata ezek közül magyarul is megvan), de a megduplázott Raimi-kudarc (a négyes tervhez nem jutott már semmi az eszébe) után újraindított, szép szakszóval rebootolt franchise most bemutatott kezdő darabjában ismét nyomuk sincsen, a nyitómondatokat olvashatjuk ezek helyett újra. Christopher Nolan Batmanjének káosz felé csúszó nagyvárosa és a Bosszúállók gondviselő istenségek által óvott valósága helyett az újfent kamasz Pókember (a képregény víg kedélyből és üde naivitásból kikevert alapérzületéhez voltaképpen hűen) ismét olyan közegben kavar, ahol a bátor szív és az összefogás legyőz minden ellenséget. Webb művének markáns jegye mégis a prózaiság, amire nem kell azért túlságosan komolyan figyelni: a színre lépő tinédzserek ismerősebbek tán ezúttal az éjszakai buszról, de pont annyira korszerűek, amennyire azok voltak 90-ben a Twin Peaks ósdi kardigános, nyeregcipős lányai.

A stilizáltság csekélyebb hát, de kevesebb a varázslat is - ezzel együtt A csodálatos Pókember, a felesleges filmek oly sokadik lovasa nem teljesít rosszul: CGI-os főgonosza kétségkívül suta, de az akciók majd' mindvégig ügyesek (a kötelező táncelemként levezényelt hálóhinták minden rendes rajongónak megérik a pénzt), s ha csúcsjeleneteket nem kapunk is, működőképes humort mindenképp - utóbbiért Denis Leary jelenléte állandóan szavatol. Nincs hát harag akkor sem, ha oda küldte Webb a hősét, ahová Ang Lee a Hulkot vagy Singer a Supermant: a másodosztály élén ülő, jól öltözött, jól kifésült, nagyravágyó utasokhoz.

Forgalmazza az InterCom


Neked ajánljuk

Vértelenül

A „skót darab” – így emlegetik színházi körökben Shakespeare legrövidebb és egyik legvéresebb drámáját. Átkok, balszerencse, titokzatos balesetek kötődnek mind színpadi, mind filmes adaptációihoz, és változatos rítusok, amelyekkel távol lehet tartani a balsorsot.