Magyar Narancs: Mit akart a lopásból élő fiú és "nővére" történetével megmutatni?
Ursula Meier: Kezdetben csak az motivált, hogy a Simont játszó fiúval készítsek egy újabb filmet. Már az Otthon az útonban is játszott Isabelle Huppert-rel. Akkor nyolcéves volt, most tizenkettő. Azt az utat szerettem volna fölvenni, amikor a gyerekkorból a kamaszkor felé tart. Amit az ő történetének írtam meg, az valójában az enyém. Egy fiú, aki felmegy a síparadicsomba, hogy sífelszereléseket lopjon. A Jura-hegység lábánál nőttem fel, Svájc és Franciaország határán, és amikor síelni tanultam, az edző rámutatott egy hasonló korú fiúra: "Vigyázzatok a holmitokra, mert ez a gyerek tolvaj!"
MN: De mégis, mi ez? Vitaindító az ipari társadalomban jelen lévő szegénységről?
UM: Más képet akartam mutatni Svájcról, mint amit a képeslapokról ismer a világ, miszerint ez egy gazdag, szép, rendezett ország. Csak a film végén látni totálképben a hósipkás hegyeket, a mesebeli tájat. A kulisszák mögé akartam hatolni, bele az ismeretlenbe, ahol a luxusipar és kényelem kiszolgálói élnek, dolgoznak. A felvonó egyszerre valóságos és jelképes összekötő kapocs a társadalom mélye és magaslata között. Ebben a vertikális ábrázolásban utazgat a két világ között Simon. Az ő napi tevékenysége ritmizálja a filmet, ahogy elindul a sivár völgyből felfelé, és mint egy kis idénymunkás, "dolgozik": figyel, lop, elrejt, értékesít, számolja a pénzt.
MN: Vannak közvetlen tapasztalatai a lentről felfelé jutásról?
UM: Munkáscsaládból származom. Apám autodidakta módon szerezte a képesítését, így később egy genfi vállalkozást vezetett. Tudom, milyen nehéz volt kidugnia a fejét a szegénységből, mennyit kellett gürcölnie azért, hogy eltartson minket. A Nővér lausanne-i előpremierjén odajött hozzám egy nő, és megköszönte, hogy olyan valóságot mutatok meg, amiről nem szoktak beszélni. Különösen a munkanélküli Louise alakja hordozza ezt a valóságot, rengeteg düh szorult bele, revánsvágy a munka világa, Simon apja, a férfiak ellen. Marginális figura, de nekem épp ez kellett, mint ahogy fontos szövete a filmnek az a marginális szerelem is, ami Simont a nővéreként élő Louise-hoz fűzi.
MN: Ehhez képest Louise-t Léa Seydoux játssza, aki valóságos szexszimbóluma a francia mozinak. A Becstelen brigantyk vagy a Mission Impossible - Fantom protokoll óta pedig egyenesen hollywoodi csillag.
UM: Eredetileg nem rá gondoltam, ráadásul, amikor felkértem a szerepre, még nem volt ekkora sztár. Léa valami fatalitást hordoz a lényében. Nem tudni, honnan jött, a néző bármit képzelhet róla.
MN: Gillian Andersont az X-akták mélyéről ásta elő az elegáns, gazdag angol turista szerepére.
UM: A mostani arcába szerettem bele az egyik fényképét nézegetve, amúgy nem voltam soha rajongója az X-aktáknak. De őbenne is van valami kifürkészhetetlen; mindenképpen egy ismert arcot kerestem, aki képes megjeleníteni az álombeli, vágyott anyát Simonnak.
MN: A kritikák Tanner-, Bresson-reminiszcenciákat emlegettek. Mit szól hozzá?
UM: Valóban, egész fiatalon teljesen Bresson hatása alatt voltam. A pénz című filmje kétségkívül fantasztikus. A pénz kulcsszereplője a filmemnek, Simon kezében eszköz, hogy szeretetet vegyen rajta. De ugyanilyen erővel hivatkozhatnék Maurice Pialat Kopár gyerekkor vagy Ken Loach Egy fiatalember naplója című filmjére. Azért igyekszem elkerülni nagy ívben a direkt utalásokat. A hazugság témájában például, ami dramaturgiai kulcsa a filmnek, nincsenek referenciáim. Iszonyú nehéz volt ezeket a jeleneteket kitalálni.
MN: Franciaországban született, Belgiumban tanult filmkészítést, Svájcban alapított produkciós céget. Hová tartozik?
UM: Határvidéken nőttem fel, amolyan senki földjén. És ez a no man's land élmény vélhetően meghatározza az identitásomat és a látásmódomat. Így hát módfelett gerjedek a road movie-ra. Igénylem az útonlét, a vándorlás, a valahonnan valahová jutás folyamatos mozgását. Legalább annyira metaforikusan, meseszerűen kezelem a tájat, a helyszíneket, mint valóságos díszletként. Az Otthon az útonban az országút a horizontális vándorlást szimbolizálta, a Nővérben a síkföld és a hegyvidék közötti ingázás a vertikális utazást.
MN: Miért él Brüsszelben?
UM: Egy harmadik országot, várost kerestem Svájc és Franciaország mellett, ami megadja a rálátást, az eltávolodás élményét. Svájc nagyon zárt, konzervatív gondolkodású ország, Belgium sokkal nyitottabb. Annak idején még Alain Tanner, akinek az asszisztense voltam, tanácsolta, hogy ne zárkózzak be, mozduljak ki. Svájcban élve soha nem lettem volna képes arra, hogy benézzek a felszín alá.
