Magyar Narancs: Harry Dean Stanton 89 éves volt, amikor a Luckyt forgatták. Ebben a korban azért már meglegyinti az embert a halál gondolata. Tudott viccelni a halállal?
John Carroll Lynch: A halál közelségét csak a szerep, Lucky szemszögéből vizsgáltuk, ami adta magát, hiszen Harry egy vele egykorú alakot játszott, aki, akárcsak ő, elérte az emberi kor végső határát, és akárcsak ő, katonaként megjárta a második világháborút. A haditengerészetnél szolgált, volt hajószakács, ott volt az okinavai csatában is. A kamikazetámadások sűrűjében már igen fiatalon alkalma volt megtapasztalni a halál közelségét. Ezt a sztorit bele is tettük a filmbe, és sok minden mást is Harry az életéből.
| ||
MN: Lucky úgy fest, mint egy matuzsálemkorú cowboy, aki a házi kaktuszt cowboycsizmában és alsónadrágban locsolja. Egy cowboy veszett el Stantonban is?
JCL: Semmi cowboyos nem volt Harry Deanben. Sokkal inkább egy west-hollywoodi kocsmatöltelék veszett el benne, és nem is nagyon veszett el. Magam is egy lebujban, egy régi vágású west-hollywoodi műintézményben találkoztam vele először. A Dan Tana’s egy étterem és bár keveréke, délután 5-től éjfélig olasz steak house-ként üzemel, éjféltől hajnali ötig viszont úgy fest, mint a kocsma a Star Warsban. Harry Dean törzsvendégnek számított ott. Volt egy saját, bártól bárig tartó útvonala. Értett az iváshoz, tudta, mennyi a limitje. Tequilával kezdett, cigivel folytatta – American Spirit volt a márkája, a filmben is ezt szívta –, aztán megint egy tequila következett. Biztos vagyok benne, hogy fizetett is értük, de én pénzmozgásnak egyszer sem voltam tanúja. Én két italtól már kidőlök, neki kettő meg sem kottyant.
| ||
MN: Azt mondja, sok minden volt, de cowboy nem. Pedig híres westernekben szerepelt; feltűnt a Pat Garrett és Billy, a kölyökben és a Missouri fejvadász című Brando-filmben is.
JCL: Sosem hozta szóba a filmjeit, annál többet beszélt a Lakers egy-egy kosármeccséről vagy valamelyik tévés vetélkedőről, amire rákattant. A keresztrejtvényfejtés is a fő témái közé tartozott, ha egy kérdés különösen nagy fejtörést okozott neki, nos, nem rejtette véka alá. De a filmjeiről egy szót sem ejtett.
MN: Ennyivel jobban érdekelte a keresztrejtvény a filmezésnél?
JCL: Gyanítom, a forgatásokon kötött barátságokat sokkal többre tartotta, mint magukat a forgatásokat, a melót. David Lynch is így került a filmbe. Harry javasolta mint régi jó barátját.
MN: David Lynch a szerepe szerint elveszett teknősbékáját siratja a filmben. Milyen érzés volt a Twin Peaks atyját sírva látni?
JCL: Nem kellett a sírását sokszor felvenni, nem is lehetett volna: összesen 18 napunk volt az egész filmre.
| ||
MN: Stanton világéletében jellemszínésznek számított, miként ön is. A nekrológokban arról is lehetett olvasni, hogy a kis szerepek azért nem mindig tették boldoggá. Ő is, mint minden színész, nagy szerepekre vágyott.
| ||
JCL: Én nem láttam keserűnek, igaz, a mi filmünkben az övé volt az abszolút főszerep. Olyannak ismertem meg, mint akit ez már réges-rég nem érdekel, már ha érdekelte valaha is. Hatalmasat játszott anno a Párizs, Texasban, és nagyot alakít a Luckyban is. Olyan színész volt, aki, ha alkalma adódott, simán elvitt a hátán egy egész filmet. A két nagy alakítása között több mint 30 év telt el, nem a tehetségén múlott, hogy nem bízták meg nagyobb szerepekkel. Lehet, hogy a producerek nem látták benne a főszereplőt, lehet, hogy ő sem ambicionálta annyira a dolgot, és az is lehet, hogy inkább zenészként tekintett magára. Erre mindennél büszkébb volt, noha csak egyetlen albuma jelent meg. Sokkal jobban érdekelte, hogy hogyan adja elő a Volver, Volver című dalt, mint hogy miképpen fest egy szál alsógatyában a filmben. Mindez persze mit sem változtat azon, hogy nagyon nagy színész volt. A Párizs, Texas vége vagy a Straight Story utolsó jelenete mindig velem marad, és ahogy a Bilincs és mosolyban a Just a Closer Walk With Thee-t énekli. A Repo Manban is nagyszerű volt. És ahogy találkozik a szörnnyel az Alienben, hát, az is óriási.
| ||
MN: Amikor a Luckyra biztosítást kötöttek, a biztosítótársaság nem idegeskedett azon, hogy a főszereplő mindjárt betölti a 90-et?
JCL: Idegesek voltak, igen, de az ilyen esetekre azért megvan a bevált módszerük: több pénzt kérnek.
