A magyar tévécsatornák körében bűnösen mellőzött The Killing sikere után nem meglepő, hogy az északiak is nagypályára léptek a televíziós krimisorozat szakágban. E mű idejében még úgy tűnhetett, hogy a nemzetközi érdeklődés felkeltéséhez ki kell várni az amerikai remake-et, de most – alig pár hónap elteltével – A híd megtörte a jeget. Egyfelől The Killing-elvonási tünetekben szenvedő nézőit továbbra is hozzájuttatja napi adagjukhoz ("new name, same shit", ahogy a Drótban mondják), másfelől vonzó opcióként veti fel a dán eredetivel (Forbrydelsen) való megismerkedést.
Jelen 10 részes svéd-dán sorozatunk kulcshelyszíne és főhőse az Öresund-híd, e szó szerint nagy ívű, közel 8 km-es mű, amely Malmőt és Koppenhágát köti össze egy mesterséges sziget közbeiktatásával, részben a tenger felett, részben víz alatt. A 2000-es hídavatón még békében és szeretetben ünnepeltek a történet szereplői, akik azóta vagy erőszakos halált haltak, vagy halálos ellenségek lettek. A híd a The Killing dramaturgiáját követi: egyetlen sztori folytatásos epizódokban elbeszélve; a középpontban egy deviáns nyomozó vegyes párossal, a háttérben zsaruk, igazságügyi szakdolgozók, politikusok, újságírók, a gazdasági élet nagykutyái, és a legkülönbözőbb, de mindig a szívóágon induló alsókutyák (hajléktalanok, pszichiátriai betegek, bevándorlók és társaik).
A páros két értelemben is vegyes, férfi és nő, dán és svéd. Sofia Helin túlzás nélkül zseniális az Asperger-szindrómás Saga Norén nyomozó szerepében - annyira meggyőző, hogy nem is firtatnánk, hogyan mehetett át az alkalmassági teszteken és végezte el a rendőrtiszti iskolát. Jelenlegi munkáját a gyilkosságiaknál az atyai Petterson felügyelete alatt végzi, akit egy világ választ el az amerikai rendőrsorozatok politikusoknak gazsuláló, beosztottakat sanyargató főnöktípusától. Saga társa és antitézise a mackós alkatú, szeretetre méltó és nagyon emberi (magyarán vén bűnös) Martin Rohle, aki jelentős erővel dolgozik azon, hogy a mereven szabálykövető és igazmondó kolleginát emberformára igazítsa, azaz bevezesse a hazugság, a képmutatás, a kéz kezet mos és hasonlók humán tudományába, s e szerencsére csak részsikereket hozó folyamatot egyszerre élvezetes és tanulságos követnünk.
A tíz epizódon át folyó nyomozás során óhatatlanul vetjük magunkat áltettesek után, mire a végkifejletben üldözőbe vehetjük az igazit, aki a mozi szabálykönyve szerint rettenetesen gonosz, az emberi természet szabálykönyve szerint kiábrándítóan banális. De erről már nem a filmesek tehetnek.
Ezt a Skandináviában és Nagy-Britanniában milliós nézőszámot hozó, igen jó bűnügyi tévészériát nálunk a ViaSat vetíti - nem csak a dobozban. Egyelőre minden éjfél után elérhetővé tesznek egy-egy részt a neten, ami a befogadói szokások változásának egészséges tudomásulvétele, s feltétel nélkül üdvözlendő. Ám amíg a szinkron minősége nem javul, addig ez az ajánlat nem versenyképes a magánszorgalomból is meglepően jó munkát végző feliratfordítók teremtette lehetőséggel.
Az izgalmakat fokozandó hírül adom (amit a lelkes nézők már úgyis tudnak), hogy A híd amerikai remake-je - A tetovált lány szolgai másolásával szemben - a The Killing babérjaira tör: a határvidék szerepét Kalifornia és Mexikó veszi át, és a tévésorozatok szép új világában még az sem lehetetlen, hogy az újraalkotók szeme előtt ott lebeg mintaként A gonosz érintése.
Elérhető: ViaSat Play
