Interjú

„Ez a lány mindig felbukkant”

Horváth Lili filmrendező

Film

Első filmje, a Szerdai gyerek csütörtökön érkezik a magyar mozikba – komoly fesztiválsikerekkel a batyujában. A mű egy 19 éves lány útját követi, amint épp kisfia felügyeleti jogáért küzd.

Magyar Narancs: Megerősít valamiben a nemzetközi elismerés?

Horváth Lili: Elsősorban munkakedvet ad, energiát a következő projekthez. A stábból sokunknak ez volt az első nagyjátékfilmje – külön öröm, hogy a sikerekkel valamelyest igazoltuk azoknak a tapasztalt kollégáknak a bizalmát, akik velünk tartottak ezen az úton.

MN: A szociodráma, az intézeti világ iránti érdeklődés megjelent már a kisfilmjeidben is.

HL: Az ilyesmi mindig az adott anyagból következik. A Napszúrás című kisfilmemnél és a belőle kinőtt Szerdai gyereknél úgy éreztem: a dramaturgiai konstrukció, a történet tétje ebben a közegben tud a legélesebben megmutatkozni. Nem akarok a „szociálisan érzékeny rendező” szerepében tetszelegni, és szeretném azt gondolni, hogy egy ettől radikálisan különböző miliőben is el tudnék mélyülni, tudnám hitelesen ábrázolni. Egyébként a Szerdai gyereket sem szociodrámának gondolom elsősorban, hanem felnőtté válási történetnek. Egy különös szerelmiháromszög-történetnek, középpontjában egy tinédzser anyával.

MN: Te mentél a téma felé, vagy az talált meg?

HL: A Napszúrás esetében úgy kerültem a gyermekotthoni közegbe, hogy megvolt a történet magja a fejemben, és kerestem hozzá egy zárt világot. Mikor aztán a forgatókönyv első változatával a kezemben elkerültem különböző gyermekotthonokba, hogy szereplőt, helyszínt keressek, a történetek nagy erővel megindultak felém. Maja jellemét a valódi Majákkal megeső találkozások tették egyre kidolgozottabbá. Mikor készen lettünk a kisfilmmel, úgy gondoltam: ennek a dacos, eltökélt, egyszerre vad és zárkózott fiatal nőnek a figurája elbírna egy hosszabb történetet is. Különböző terveim voltak az első nagyfilmemre, de azt vettem észre, hogy ez a lány így vagy úgy, de mindegyikben felbukkan.

MN: Sorozatos kudarcok, rossz döntések után mégis van bátorsága nyitni egy új élet felé. Úgy tűnik, ez a szál érdekelt igazán.

HL: A belső konfliktusok érdekeltek. Maja a film elején alig tud kommunikálni. A neveltetéséből adódik, és ez okozza a problémáját a gyerekével éppúgy, mint a munkájában, a szerelmi ügyekben, a párkapcsolati döntésekben. Majd találkozik valakivel, aki bízik benne, és – részint ettől – valamennyire felnőtté válik. De elsősorban önmagán kell dolgoznia ehhez. A sors ismétlésének kérdése izgatott. Közegtől, családtól függetlenül mindenkinek fontos, hogy mit visz tovább a szüleiből, hogyan bukkannak elő a hozott minták a döntéseinkben, ösztönös választásainkban, életstratégiánkban. Ez nekem, aki egy budapesti értelmiségi családban nőttem fel, ugyanolyan lényeges kérdés, mint a hányatott sorsú Maja számára.

MN: Kockázatot jelentett a profi színészek párosítása amatőrökkel?

HL: Kockázatos volt, de egy filmforgatásnak szerintem jót tesz a kockázatvállalás. Ennek a történetnek a közege megkívánta az ismeretlen arcokat is – az amatőrök mellett sok a vidéki vagy marginálisabb színházakban játszó színész a szereposztásban. Maja szerepénél nagyon fontos volt az életkor: hogy a tiné­dzser anya valóban kamasz legyen még. Azt akartam, hogy amikor először meglátod a gyerekkel, hökkenj meg, inkább a testvérének gondold, mint a fiának.

MN: Vecsei Kingával ellene akartál menni a hátrányos helyzetű, szánandó kamasz anya sztereotípiájának?

HL: Igen. Szép és intelligens lányt választottam, hogy ezzel is hangsúlyozzam: nem az adottságok, hanem a szeretet hiánya okozza a bajokat. Az érzelmi űr teszi nehézzé a kapcsolódást, az hajlamosít önsorsrontásra. Kingát először egy fotón láttam – erő, dac és érzékenység volt a tekintetében.

MN: A valós magyarországi intézeti körülmények bemutatása már egy másik film témája lenne?

HL: A Szerdai gyerek emberségesnek ábrá­zol­ja a gyermekvédelmi rendszert – egyrészt azért, mert a saját tapasztalataim szerint a lehetőségekhez mérten az is, másrészt azért, mert Maja alapkonfliktusa nem az állami neveltetés cudarságából fakad, hanem abból, hogy a szülei nem akarták őt. Ami pedig a közeget illeti: eddigi nézőink arra szoktak tippelni, hogy valahol Ózd környékén forgathattunk. Nem – 15 percre az Andrássy úttól.

MN: Első filmesként minden simán ment a Filmalappal?

HL: Nincsenek rémtörténeteim: minden fázisban elmondták a véleményüket, de semmit nem erőltettek rám. Ebben a filmben egyetlen „fent” meghozott döntés sincs. Igaz, szerzői film – egy romantikus komédiától biztos több nézőt várnak, ezért ott nagyobb lehet a nyomás is.

MN: Miről szól majd a következő filmed?

HL: Egészen más közegben játszódik majd, és más kérdéseket vet fel. De megint egy erős nőalak áll a történet középpontjában, ezúttal egy középkorú, felső középosztálybeli nő. És ez is egy szerelmi történet lesz. De a fejlesztés legelején vagyok, még nem is pályáztam vele.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.