Interjú

„Ez a lány mindig felbukkant”

Horváth Lili filmrendező

Film

Első filmje, a Szerdai gyerek csütörtökön érkezik a magyar mozikba – komoly fesztiválsikerekkel a batyujában. A mű egy 19 éves lány útját követi, amint épp kisfia felügyeleti jogáért küzd.

Magyar Narancs: Megerősít valamiben a nemzetközi elismerés?

Horváth Lili: Elsősorban munkakedvet ad, energiát a következő projekthez. A stábból sokunknak ez volt az első nagyjátékfilmje – külön öröm, hogy a sikerekkel valamelyest igazoltuk azoknak a tapasztalt kollégáknak a bizalmát, akik velünk tartottak ezen az úton.

MN: A szociodráma, az intézeti világ iránti érdeklődés megjelent már a kisfilmjeidben is.

HL: Az ilyesmi mindig az adott anyagból következik. A Napszúrás című kisfilmemnél és a belőle kinőtt Szerdai gyereknél úgy éreztem: a dramaturgiai konstrukció, a történet tétje ebben a közegben tud a legélesebben megmutatkozni. Nem akarok a „szociálisan érzékeny rendező” szerepében tetszelegni, és szeretném azt gondolni, hogy egy ettől radikálisan különböző miliőben is el tudnék mélyülni, tudnám hitelesen ábrázolni. Egyébként a Szerdai gyereket sem szociodrámának gondolom elsősorban, hanem felnőtté válási történetnek. Egy különös szerelmiháromszög-történetnek, középpontjában egy tinédzser anyával.

MN: Te mentél a téma felé, vagy az talált meg?

HL: A Napszúrás esetében úgy kerültem a gyermekotthoni közegbe, hogy megvolt a történet magja a fejemben, és kerestem hozzá egy zárt világot. Mikor aztán a forgatókönyv első változatával a kezemben elkerültem különböző gyermekotthonokba, hogy szereplőt, helyszínt keressek, a történetek nagy erővel megindultak felém. Maja jellemét a valódi Majákkal megeső találkozások tették egyre kidolgozottabbá. Mikor készen lettünk a kisfilmmel, úgy gondoltam: ennek a dacos, eltökélt, egyszerre vad és zárkózott fiatal nőnek a figurája elbírna egy hosszabb történetet is. Különböző terveim voltak az első nagyfilmemre, de azt vettem észre, hogy ez a lány így vagy úgy, de mindegyikben felbukkan.

MN: Sorozatos kudarcok, rossz döntések után mégis van bátorsága nyitni egy új élet felé. Úgy tűnik, ez a szál érdekelt igazán.

HL: A belső konfliktusok érdekeltek. Maja a film elején alig tud kommunikálni. A neveltetéséből adódik, és ez okozza a problémáját a gyerekével éppúgy, mint a munkájában, a szerelmi ügyekben, a párkapcsolati döntésekben. Majd találkozik valakivel, aki bízik benne, és – részint ettől – valamennyire felnőtté válik. De elsősorban önmagán kell dolgoznia ehhez. A sors ismétlésének kérdése izgatott. Közegtől, családtól függetlenül mindenkinek fontos, hogy mit visz tovább a szüleiből, hogyan bukkannak elő a hozott minták a döntéseinkben, ösztönös választásainkban, életstratégiánkban. Ez nekem, aki egy budapesti értelmiségi családban nőttem fel, ugyanolyan lényeges kérdés, mint a hányatott sorsú Maja számára.

MN: Kockázatot jelentett a profi színészek párosítása amatőrökkel?

HL: Kockázatos volt, de egy filmforgatásnak szerintem jót tesz a kockázatvállalás. Ennek a történetnek a közege megkívánta az ismeretlen arcokat is – az amatőrök mellett sok a vidéki vagy marginálisabb színházakban játszó színész a szereposztásban. Maja szerepénél nagyon fontos volt az életkor: hogy a tiné­dzser anya valóban kamasz legyen még. Azt akartam, hogy amikor először meglátod a gyerekkel, hökkenj meg, inkább a testvérének gondold, mint a fiának.

MN: Vecsei Kingával ellene akartál menni a hátrányos helyzetű, szánandó kamasz anya sztereotípiájának?

HL: Igen. Szép és intelligens lányt választottam, hogy ezzel is hangsúlyozzam: nem az adottságok, hanem a szeretet hiánya okozza a bajokat. Az érzelmi űr teszi nehézzé a kapcsolódást, az hajlamosít önsorsrontásra. Kingát először egy fotón láttam – erő, dac és érzékenység volt a tekintetében.

MN: A valós magyarországi intézeti körülmények bemutatása már egy másik film témája lenne?

HL: A Szerdai gyerek emberségesnek ábrá­zol­ja a gyermekvédelmi rendszert – egyrészt azért, mert a saját tapasztalataim szerint a lehetőségekhez mérten az is, másrészt azért, mert Maja alapkonfliktusa nem az állami neveltetés cudarságából fakad, hanem abból, hogy a szülei nem akarták őt. Ami pedig a közeget illeti: eddigi nézőink arra szoktak tippelni, hogy valahol Ózd környékén forgathattunk. Nem – 15 percre az Andrássy úttól.

MN: Első filmesként minden simán ment a Filmalappal?

HL: Nincsenek rémtörténeteim: minden fázisban elmondták a véleményüket, de semmit nem erőltettek rám. Ebben a filmben egyetlen „fent” meghozott döntés sincs. Igaz, szerzői film – egy romantikus komédiától biztos több nézőt várnak, ezért ott nagyobb lehet a nyomás is.

MN: Miről szól majd a következő filmed?

HL: Egészen más közegben játszódik majd, és más kérdéseket vet fel. De megint egy erős nőalak áll a történet középpontjában, ezúttal egy középkorú, felső középosztálybeli nő. És ez is egy szerelmi történet lesz. De a fejlesztés legelején vagyok, még nem is pályáztam vele.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."